Üzleti tervet várnak a Bárkától
2012. február 21. kedd, 20:24Levelet kaptak nemrég Seress Zoltán igazgatótól a józsefvárosi Bárka Színház művészei: takarékoskodjanak a pénzükkel, mert március végéig valószínűleg nem kapnak fizetést. Lapszemle.
A helyzet még kilátástalanabbá vált, amikor felröppent a hír: bármennyire ígérték is korábban, joghézagra hivatkozva mégsem veszi át a Magyar Közszolgálati Egyetem az eddig kerületi fenntartású Bárkát.

A színház gazdasági igazgatója, Szabó Attila a Nol.hu-nak elmondta: való igaz, egyelőre nem olvadhat be a színház az egyetembe – bizonyos jogi problémák miatt. De nincs veszélyben a Bárka – állítja a gazdasági igazgató –, hétfőn ugyanis a józsefvárosi önkormányzat jegyzőt helyettesítő aljegyzője, Mészár Erika kijelentette: a Bárkának érvényes közszolgáltatási szerződése van, a kerület továbbra is tulajdonos, így Józsefvárosnak a fenntartói feladatokat el kell látnia. Szabó Attilától azt kérte, péntekig írjon üzleti tervet, hogy ezt a képviselő testület elé terjeszthesse a március 1-jei ülésen.
A Bárka fenntartói apanázsát külön sorra tették az állami költségvetésben: ezt csak az egyetem hívhatta volna le, de jogilag még nem tartozik hozzá a teátrum. A beolvadás jogi akadályainak elhárultáig az garantálhatná a működést, ha a kerület saját pénzből finanszírozná a színházat. Ha a képviselőtestület megszavazza a büdzsét, a teátrum 30 millió forintnyi tartozása is apránként törleszthetővé válik.
Forrás és folytatás: Népszabadság
Kapcsolódó anyagok
Programkereső
Jegykereső
Fórum legfrissebb
-
td
|
2012. május 16. 23:23
Pintér Tamás (Oroszlán)
-
Trebitsch2
|
2012. május 16. 21:08
Új Színház
-
Anett1988
|
2012. május 16. 20:48
Színház, filmek, tévéjátékok a tv-ben
Színházak gyorskereső




























