A vörös Kabos

Két nappal 81. születésnapja elõtt meghalt a sárvári születésû Kabos László, a nagy komikus és remek jellemszínész. Kabosnak hívták, de Krausznak látszott. Mégis nemzeti komikusként vált rendkívül népszerûvé.

A vörös Kabos Tovább

Továbbra is Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója

Gyula képviselõ-testülete pályázatot írt ki a várszínház igazgatói állására. A felhívásra egy pályázat érkezett, Gedeon Józsefé, aki 1995. november elsejétõl tölti be a tisztséget. A képviselõ-testület újabb öt évre bízta meg az igazgatót a Gyulai Várszínház irányításával.

Továbbra is Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója Tovább

Persze, hogy színház...

Jubileumi évfordulóhoz érkezett a Szigligeti Színház. Szolnokon ötven évvel ezelõtt alakult meg a város elsõ állandó színtársulata. Az elmúlt fél évszázad folyamatosan kimagasló mûvészei munkája országos hírnevet, elismerést hozott a tisza-parti város számára.

Persze, hogy színház... Tovább

Darvas Iván Csehovot rendez

Március 12-én Darvas Iván elsõ ízben rendezõként szerepel a Madáchban. Csehov három egyfelvonásosát állítja színpadra. Régi vágya volt, hogy Gálvölgyi Jánost rendezhesse. Ez most összejött, Gálvölgyi lesz mindhárom egyfelvonásos fõszereplõje.

Darvas Iván Csehovot rendez Tovább

Új zenés színház nyílik Budapesten

Idestova négy éve vált rendkívül aggasztóvá az 1998-ban bezárt Broadway mozi sorsa, mivel a Magyar Filmintézet lemondott bérleti jogáról, az akkori tulajdonos, a VII. kerületi önkormányzat pedig eladásra kínálta a mozit. A fõ veszélyt az jelentette, hogy az önkormányzat a pályázatban nem kötötte ki,…

Új zenés színház nyílik Budapesten Tovább

Szinetár szerint 'patkányok' támadják az Operát

Ünnepélyes keretek között tartotta meg évadnyitó társulati ülését a Magyar Állami Operaház hétfõn délután. Az eseményen a dalszínház vezetõi (Szinetár Miklós intendáns-fõigazgató, Petrovics Emil fõzeneigazgató, Kovács János elsõ karmester, Fülöp Attila ügyvezetõ és Vidnyánszky Attila vezetõ rendezõ)…

Szinetár szerint 'patkányok' támadják az Operát Tovább

Magyar Dráma Napja

Mára már hagyománnyá vált, hogy szeptember 21-én, a magyar dráma napján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet és a Színházi Dramaturgok Céhe, díjátadó ünnepséget és fogadást szervez az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (Bp. I.…

Magyar Dráma Napja Tovább
süti beállítások módosítása