Operaház - főigazgatói pályázat

Pál Tamás kiváló mûvész, zene- és színházigazgatói múlttal rendelkezõ nemzetközileg jegyzett karmester, azzal a szándékkal adta be pályázatát a Magyar Állami Operaház fõigazgatói székére, hogy valóban megújítja a hazai operajátszást, egyben megteremti ennek szakmai és financiális hátterét.

 

Pál Tamás

Ön szerint mik a legfontosabb garanciális feltételei ezen céloknak?

Pál Tamás: - A magyar opera a közvélemény szemében a Magyar Állami Operaházat jelenti. Az utolsó 40 évben több- kevesebb kísérlet történt arra nézve, hogy vidéki társulatok egy-egy produkciója, fesztiválok, eseti kezdeményezések néhány előadása kilépjen-túllépjen az Operaház által diktált gyakorlaton, ám ezek közül még a sikeres produkcióknak sem volt meg az ereje ahhoz, hogy operajátszásunkon változtasson.

A mai operajátszás, a mai Operaház tele van tehetségekkel, de megtűri a közepeseket, sokszor a rosszakat is, helyet ad az újnak, de roskadozik a régi görnyesztő súlya alatt, mindenkinek kedvébe jár, ám igazán senkit sem elégít ki.

S persze teszi ezt iszonyatosan drágán, hiszen mindez rengetegbe kerül, a rosszért ugyanúgy fizetni kell, mint a jóért, a közepest ugyanúgy el kell tartani, mint a kitűnőt, s a lehetetlenül komplikált munkaszervezés nagyon költséges.

Szakmai, művészi céljaink világosak és egyértelműek. Csak elsőrendű produkcióknak adunk teret, s megteremtjük ezek létrehozásának feltételeit. Keressük a tehetségeket, de a Házba csak érett, szuverén művészeket engedünk be. Nem tudunk minden igénynek eleget tenni, de garantáljuk, hogy előadásaink mindegyike megüti a nemzetközi mércét. Nem dicsekszünk a széles repertoárral, ám gondozzuk a megvalósíthatót. Közönségünk elébe sietünk, igényeikre odafigyelünk, de a korábbinál sokkal határozottabban hívjuk föl figyelmüket az új értékekre, a változásokra.

Ezek a célok magukban hordozzák a takarékosságot. A repertoár szűkítése, a játékrend ésszerű átalakítása nagyságrendekkel csökkenti a járulékos költségeket, a műszaki túlórákat.

Az elmúlt szezonok ijesztően nagyszámú bemutatói helyett szezononként kettőt-hármat tervezünk házanként.

 

Milyen strukturális változtatásokat javasol a nemzetközi színvonalú és rentábilis működés érdekében?

Pál Tamás:- Elkerülhetetlen a játékrend megváltoztatása. A mai gyakorlat szerint - s tudtommal a Magyar Állami Operaház fennállása óta így működik - a műsoron lévő darabok tarka változatosságban vannak kitűzve, gyakorlatilag minden este más megy. Ezt hívja a szakma repertoár-rendszernek, ez a játékrend elsősorban a német-osztrák operavilág sajátja, arrafele stabil, konzervatív, gazdag dotációval rendelkező társulatok dolgoznak ilyen szisztémában. A műfaj azonban jó pár évtizede óriás léptekkel túlhaladta ezt a gyakorlatot.

Ha csak a historizmus egyik vezéralakjának, Harnoncourtnak korszakalkotó barokk operaelőadásait említem, vagy Carsen, Fagioni világot körbejáró rendezéseit, világos, hogy a mai operajátszás odahagyta a repertoár-rendszer nyújtotta biztos kényelmet. Ezek a produkciók más próbarendet, más játékrendet kívánnak. Olyat, ahol a mű alapos elemzése után, karmester, rendező, énekesek, muzsikusok folyamatos, koncentrált munkával érlelik és dolgozzák ki az előadást. S utána is együtt maradnak, s az egymást követő reprízek során még azt is hozzátehetik az interpretációhoz, amit csak a közönséggel való állandó találkozás élménye adhat.

Ilyen lehetőséget a stagione-rendszer kínál az előadóknak. Ez az olasz, francia és angolszász színházakban honos szisztéma egy tömbbe egyesíti a próbák és az előadások sorozatát. Az ilyen színházak közönsége nem az üdítően szórakoztató változatosságra vágyik, ellenkezőleg, estéről estére azért megy el újból a színházba, hogy az egyre tökéletesedő előadás élményében gyönyörködhessen.

Elkerülhetetlen, hogy a Magyar Állami Operaház megismerje ezt a játékrendet, megbarátkozzon vele, s közönségét is felkészítse elfogadására. Elkerülhetetlen, mert a magyar operaművészet éppen hagyományai miatt arra van predesztinálva, hogy művészi nívója a legmagasabb nemzetközi mércékhez igazodjon. Paradoxonnak tűnik, de igaz, hogy ehhez éppen az elavult hagyományokon kell most túllépni. Elkerülhetetlen, mert struktúrájában korszerűbb, racionálisabb, könnyebben megvalósítható a réginél, s nagymértékben csökkenek az olyan kiadások is, melyek a raktározással, fuvarozással, díszletezéssel kapcsolatosak.

 

A fentiekből kiderül, hogy kevesebb fajta előadást szeretne műsoron tartani, ebből következően alacsonyabb számú társulattal. Nem tart egyrészt értékvesztéstől, másrészt a társulat leépítéséből eredő anyagi és személyi konfliktusoktól?

Pál Tamás: - Igen, a repertoárt szűkíteni, az előadásokat jobbítani kell. Értékvesztéstől nem tartok, ellenkezőleg, az eddig kicsit mostohagyermekként kezelt felújítások az új játékrendben a premierek rangjára emelkednek. Azt gondolom, hogy a társulat nagyságát a konkrét feladatoknak kell meghatározni. Konfliktusok mindig voltak, vannak, lesznek. Azonban úgy gondolom, hogy a tehetséges, szuverén művészek egyetértenek elképzeléseinkkel, mi több örülni fognak a próbák, előadások nívójának emelkedése láttán. Elégedettek lesznek, ha azt tapasztalják, nem egyszerű beosztottjai az igazgatásnak, hanem az előadás egyenrangú, megbecsült létrehozói.

Az Operaház és műsorának megújítása, a színvonal emelése, a közönség magas szintű kiszolgálása a célunk. Ennek kell alárendelni az egyéni érdekeket, ahogy ezt tették korábban nyugaton, a minták alapján: sikerrel.

 

Az Ön által vázolt műsorrend keretei között milyen típusú operákat játszanának, és mennyiben merítene a kortárs, modern művekből, valamint a magyar szerzők korábbi alkotásaiból?

Pál Tamás: - Operai múltunk gazdag, van honnan merítenünk. Olyan műsort alakítunk ki, amely saját arcot ad a Háznak. Eleget tesz a magas művészi követelményeknek, egyszerre európai, ám összetéveszthetetlenül magyar. Hol van még egy ilyen tárháza a XVIII század operapartitúráinak, mint a mi Esterházy-gyüjteményünkben? Mért ne tárnánk a világ elé Erkel műveit, amelyek közül a Bánk és a Hunyadi nemzetközi lemezsikere rendkívüli?

S végül - a legnagyobb elismeréssel szólva a Ház eddigi vezetőinek törekvéseiről - nehéz találni olyan országot, amelynek komponistái ilyen bőséggel ontanák az új dalműveket, mint a mi zeneszerzőink.

Magától értetődik, hogy az örök operai értékeket tovább ápoljuk, hiszen ezek között olyan nem fakuló kincseink is vannak, mint az Oláh Gusztáv által megálmodott Bohémélet, az örökifjú Gluck Orfeusz, vagy a Vajnonnen féle Diótörő.

 

Pályázatának mely fontosabb gondolatait emelné még itt ki?

Pál Tamás: - Aki valamennyire ismeri a nemzetközi zenei életet, tudja, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, közismert nevén a Zeneakadémia, milyen különleges helyet foglal el a világ felsőfokú zenei oktatásában. Alapítója Liszt, igazgatói közt Erkel, növendékei, majd tanárai között Bartók, Kodály, neveltjei sorában az operettkirályok Jacobi, Kálmán, a huszadik század karmester sztárjai közül Solti, Ormándy, Széll. Nemzetközi tekintélye ma is töretlen, s úgy gondolom, a MÁO felemelkedésének záloga, ha újból szoros szövetséget köt ezzel a rendkívüli intézménnyel. Jómagam és egész csapatunk ezen fog munkálkodni.

------------------

paltam@freemail.hu

PÁL TAMÁS 1937-ben Gyulán született. Zongorát, zeneszerzést és karmesterséget tanult a budapesti Zeneakadémián. 1960-ban, még főiskolás korában kezdődött karrierje a Magyar Állami Operaházban, ahol olyan karmesterek asszisztenseként dolgozott, mint Ferencsik János és Lamberto Gardelli. 1964-ben a “Szöktetés a szerájból" dirigenseként debütált, majd a teljes olasz repertoárt vezényelte, és megkezdte hangversenyező tevékenységét a vezető budapesti zenekaroknál. 1975-től 1983-ig szegedi főzeneigazgatóként, vagyis a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagyaként és operaigazgatóként működött. Rendkívül széles karmesteri repertoárján számos ritkaság szerepel, jelentős művek ősbemutatóját és magyarországi bemutatóját vezényelte. Lemezei, köztük több nagydíjas felvétel, a Hungaroton mellett neves külföldi cégeknél készültek. Rendszeresen dirigál Európa országaiban, a kilencvenes évektől különösen Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, valamint Dél-Amerikában. 1975-ben Liszt-díjjal, 1997-ben Kiváló művész címmel tüntették ki. 1999-től a Zeneakadémia tanára, 2001-től a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője.