Jekyll és Hyde

A rajongók nagy örömére 3 év szünet után újra látható lesz Magyarországon Frank Wildhorn világsikerû klasszikusa a Jekyll és Hyde musical. A produkció 2001 és 2004 között minden szakmai- és közönségsikert learatott. Idén a Budapesti Nyári Fesztivál kiemelt elõadásaként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül bemutatásra július 12 és 13-án.

A darab rendező-főszereplője, Molnár László a tőle megszokott minőséget garantálja a Margitszigetre látogatóknak. A Musical Színház társulata idén Budapesten csak ezt a kettőt tervezi a látványban és hangzásban is felújított eMeRTon díjas előadásból.
A főbb szerepekben Molnár László mellett Tunyogi Bernadett, Molnár Szilvia, Makrai Pál, Rácz Tibor és Feke Pál is feltűnik majd.
Az idén újra hazánkba látogató Wildhorn csodálatos dallamait a Rácz Márton karmester vezette, válogatott klasszikus- és rockzenészekből álló, húsz tagú zenekar kelti majd életre, akik korábban a Thalia Színházban is közreműködtek már a Jekyll és Hyde musicalben. A muzsika és a színészi teljesítmények mellett a Huszka Jenő díjas és eMeRTon díjas Valla Attila, költeményekbe illő dalszövegei gondoskodnak majd könnyekről és borzongásról idén júliusban.

R.L. Stevenson klasszikus novellája számos feldolgozást ért már meg a színpadon és a filmvásznon egyaránt.
Dr. Henry Jekyll, a jónevű angol elmeorvos a személyiségben meglévő kettősség motívumait és mechanizmusát kutatja. Kifejleszt egy olyan szérumot, amely segítségével az emberi lélek mélyére, a mindannyiunkban meglévő gonosz közelébe lehet jutni, kivívva ezzel a korabeli hipokrita és konzervatív medicína ellenszenvét. Hol húzódik a határ a jó és a rossz között? Meddig és hogyan juthatunk el személyiségünk megismerésében, ha a sötét oldal titkait kutatjuk? S ha elérünk a személyiség legmélyebb rétegeihez, ha megtapasztaltuk gonosz énünk lényegét, van-e visszaút társadalmi létünkbe? A kérdésekben felvetett problémákra Dr. Jekyll merész megoldást talál: önmagán próbálja ki a szérumot. Azonban a választ, a borzalmas bizonyosságot már Mr. Edward Hyde-tól tudjuk meg...

Forrás: Musical Színház

süti beállítások módosítása