Isten veled, Sen Te!

A Jászai Mari Színház 2006. márciusában létrehozott egy elõadást Tatabányán. A szecsuáni jólélekben többek között Tóth Ildikó, Margitai Ági, Takács Kati, Derzsi János, Horváth Virgil és Egyed Attila játszik - illetve játszott.

Isten veled, Sen Te! Tovább

Színészverseny

Ki tud jobban nem lenni? Ki tud babra menni? Világot jelenteni egydeszkának, és addig járni, vagy úgy? Celebek a startpisztolyon!Vérfagyasztó zsûri.

Színészverseny Tovább

Reménysugár

Beteg gyerekek gyógyításának támogatására fogott össze a C-mobil autós cég a Szegedi Nemzeti Színház valamint a Szegedi Kortárs Balett.

Reménysugár Tovább

A Bergendy Szalonzenekar

A zenekar története 1958-ig nyúlik vissza: akkor alakult meg a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Jazzegyütteseként. 1962-tõl a Bergendy Együttes nevet viselte, 1983-tól pedig jelenlegi nevén szórakoztatja az igényes zenét kedvelõket. Gerincét a kezdetektõl mindmáig komolyzenei alapképzettségû zenészek…

A Bergendy Szalonzenekar Tovább

Naplegenda

A Naplegenda címû táncos produkcióval az alkotók egészen eredeti, eddig nem látott látvány- és hangzásvilágot hoztak a hazai és a külföldi táncszínházi elõadások világába.

Naplegenda Tovább

Csodakürt csodahangon

Énekes, elõadómûvész, kutató, pedagógus, szenvedélyes golfjátékos és könyvgyûjtõ, megszállott híve minden technikai újdonságnak (számítógépnek és egyéb korszerû médiumnak), amely a zenét, mint az emberek közötti kommunikáció eszközét támogatja.

Csodakürt csodahangon Tovább

Herbie Hancock

Szeptember 10-én a Fesztivál Színházban hallhatjuk Oláh Tzumo Árpádot, aki négy évig az Egyesült Államokban képezte magát: a Berklee College of Music mellett a Thelonius Monk Institute-ban Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanchard és Kenny Garrett foglalkozott vele napi több órán át - ami…

Herbie Hancock Tovább

Krétakör: Bánk-bán

November elején ismét látható a Krétakör Színház tavaly tavasszal Zsótér Sándor rendezésében bemutatott Bánk-bán címû elõadása, melynek külön érdekessége, hogy Biberach szerepét a társulat mûvészeti vezetõje, Schilling Árpád alakítja.

Krétakör: Bánk-bán Tovább

La Mancha lovagja

Hosszú szünet után, vadonatúj szereposztásban, ismét látható a La Mancha lovagja címû világhírû zenés dráma a Magyar Színházban, legközelebb november 3-án és 9-én, este 7 órakor. A fõszerepeket   Jegercsik Csaba, Auksz Éva, Rancsó Dezsõ/Szûcs Sándor alakítják, olyan mûvészek társaságában, mint Végh…

La Mancha lovagja Tovább

Színészverseny

A TÁP Varieté és Performance Színház bemutatja: SZÍNÉSZVERSENY West Balkán, 2007. november 5., 22:00

Színészverseny Tovább

Egri siker

Véget ért az ötnapos fesztivál, amely már második éve Egerben talált otthonra. A szakmai zsûri legfõbb értékelési szempontja a minõség volt. Koltai Tamás kritikus szerint a versenyprogramban szereplõ hat elõadás izgalmas, formabontó és útkeresõ.

Egri siker Tovább

Örkény: Macskajáték

Örkény igazi görbe tükröt állított az emberek elé. A Macskajáték a világ legbanálisabb, legszórakoztatóbb története. Az ezerszer megírt szerelmi háromszög.

Örkény: Macskajáték Tovább

Praxis és teória

"Egy érdekes, 40 oldalas expozíciót olvastam egy jó nevû szerzõtõl, ráadásul tudtam, hogy csupa tehetséges, fiatal színész áll majd a rendelkezésemre egy olyan színházban, amelyre kíváncsi voltam, mert sosem dolgoztam még ott, és amelyrõl hamar kiderült, hogy - minden más híreszteléssel ellentétben…

Praxis és teória Tovább

Egressy bemutató

2007. október 29-én mutatták be Csehországban Egressy Zoltán Sóska sültkrumpli címû darabját az uherskéhradi¹tì-i  Slovácké Színházban (Slovácke divadlo, Uherské Hradi¹te). Egressy darabjai nagy népszerûségnek örvendenek Csehországban. a Portugál-nak több bemutatója volt már országszerte. Uherské…

Egressy bemutató Tovább

Múzsa-díj

A Miskolci Nemzeti Színház és mindenkori közönsége kapja idén a Miskolci Múzsa Díjat. A legrangosabb vidéki kulturális elismerést a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó gálán adják át 2008. január 25-én.

Múzsa-díj Tovább

Jászai újra a Spinozában

Menszátor Héresz Attila november 3-án és 20-án ismét belebújik az egykori díva bõrébe. Egy férfi így lát egy nõt. Egy nõ így szólal meg egy férfi hangján. Egy kicsit Én, egy kicsit Te...

Jászai újra a Spinozában Tovább
süti beállítások módosítása