Vörös István: Kőválasz

Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen hivatásos magyar színtársulat, amely értelmi fogyatékos színészeket foglalkoztat. A színház alapvetõ célja, hogy elõadásaik ne társadalmilag kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra - vagyis ne "ahhoz képest", hanem önmagukban ítéltessenek meg. Ennek érdekében a színészek folyamatos, magas színvonalú szakmai képzésben vesznek részt, elismert magyar szakemberek és alkalmanként külföldi vendégtanárok vezetésével, a társulatot mûködtetõ alapítvány által létrehozott színiiskolában.

Az alapítvány meghatározó feladatának tekinti, hogy a sérültek társadalmáról az előítéletektől eltérő képet adjon - amire a legfőbb garanciát az előadások magas művészi színvonala jelenti. Az Elek Dóra vezette társulat előadásaival rendszeresen részt vesz jelentős hazai és külföldi színházi fesztiválokon, s több rangos szakmai és társadalmi díjat is elnyertek. A tizedik születésnapját idén ünneplő Baltazár Színház friss bemutatójára a Tavaszi Fesztiválon kerül sor; a társulathoz ezúttal neves vendégművészek is csatlakoznak.

Baltazár Színház
Vörös István: Kőválasz

Közreműködők:
a Baltazár Színház színészei, Varga Klári, Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Lukács Ábel, Darvas Ferenc

Zene: Darvas Ferenc
Koreográfia: Dékány Edit
Díszlet: Preisich Anikó
Jelmez: B. Kiss Gabriella
Fény: Bánki Gabi
díszlet: Preisich Anikó
fény: Bánki Gabi
jelmez: Kiss Gabriella
koreográfus: Dékány Edit
zene: Darvas Ferenc

rendező: Elek Dóra


Bemutató: 2008. március 25., 19.00 h
Budapesti Kamaraszínház Tivoli
(1065 Budapest, Nagymező u. 8.) Tel.: 343-1125

További előadás időpontok: 
március 25. (kedd)  19:00
április 7. (hétfő) 19:00
április 24. (csütörtök) 19:00

 

süti beállítások módosítása