Halál-tours trilógia

A Természetes Vészek Kollektíva produkciói jellegzetesen összmûvészeti alkotások: színházi, táncmûvészeti, képzõ- és iparmûvészeti, zenei elemeket egyaránt ötvöznek. Ars poeticájuk szerint nem válaszokat adnak, hanem az említett különös színházi nyelven feltett kérdések segítségével szabad asszociációkra késztetik nézõiket.

A Halál-tours trilógia, melynek alcíme A vég kooperációja, három és fél órányi színházi körutazást ígér. Az előadás-sorozat három epizódból áll: a 62 napot 2002-ben, az Angyaltárt 2004-ben, a Pre-Actiót pedig 2006-ban mutatta be az együttes. A trilógia - mely a halál megjelenéseinek szélsőséges, de mindenkit érintő témáival foglalkozik - egyazon este teljes egészében látható a Kortárs Drámafesztiválon.

"Ez az előadás élettel megtámogatott, gyermeki ösztön-énünket sokkoló alkotás. Elmúlás-rendszertan, saját magunk mélységeiben tekergő, lidérces barlangvasút. Az ócskaságok, butaságok, látványos, agyonflitterezett olcsóságok idején ritka lehetőség a saját, kikezdett lelkünkbe való (beavatási jellegű) alámerítkezésre: elszomorodni, megnyugvást találni, ünnepet ülni a puszta létezés fölött." (Halász Tamás a 62 napról, Ellenfény)

"A kortárs (vagy alternatív?) alkotóművészek többsége, főleg a táncszínházi koreográfusok, ritkán akarják a befogadókra erőltetni nézeteiket. Éppen az ellenkezője a trendi: az előadások csak hangulatokat, érzelmeket jelenítenek meg, és a nézők maguk dönthetik el, mit hogyan értelmeznek, elfogadják-e a látottakat, közelinek érzik-e magukhoz a megfogalmazott jelenségek ábrázolásmódját. A Természetes Vészek Kollektíva ezzel szemben bizonyos társadalmi torzulások kezelése vagy korrigálása érdekében a művészet különleges kifejezőképességével akar hatni, gondolkodtatni, véleményt formálni akar." (Kutszegi Csaba az Angyaltárról, Színház)

"Árvai nem moralizál. Közöl és bemutat. Végigvezet egy úton. Ugyanakkor távolságot tart tőle. Nem akar senkit és semmit értelmezni vagy megérteni. Felmenteni végképp. Ahhoz viszont elég karakán elképzeléssel bír és teátrális igénnyel lép fel, hogy szikár dokumentarista legyen. Mert ez azért mégiscsak színház. A moralizálás völgyébe az ártatlan szemlélő kerül, akit a logikus rendezői szándék automatikusan belső csatára kényszerít. Önvívódásra, akár napokig, hetekig. A Természetes Vészek Kollektíva gründolta színháztípusnak ez a veleje: a befogadó önérzetének felpiszkálása. A sablonos meggyőződésnek adott jókora maflás. A provokáció." (Králl Csaba a Pre-Actióról, Balkon)

Alkotók:
Árvai György, Bozsik Yvette, Csatári Éva, Derzsi János, Dinea László, Gergye Krisztián, Imre Zoltán, Kovács Gerzson Péter, Kertesi Ingrid, Parabryo, Pető Kata, Szűcs Edit, Szirtes Attila, Trill Zsolt

Árvai György - díszlettervező, experimentális színházrendező, zenész - 1959-ben született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervező szakán szerezte diplomáját 1988-ban. Ezután látványtervezője számos vidéki és fővárosi nagyszínházi produkciónak, filmnek. 1984-ben megalakított alternatív színházi csoportját, a Természetes Vészek Kollektívát.

----------

Az előadás időpontja: 2008. november 20. és 21. 19 óra
Helyszíne: Trafó Kortárs Művészetek Háza és MU Színház
További információ: www.artdisasters.com

Forrás: Természetes Vészek Kollektíva

süti beállítások módosítása