Amíg csak lehet, tanítani fogok

Az Összpróba tábor  idén 7. alkalommal kerül megrendezésre az Összpróba Alapítvány szervezésében. A tábor célkitűzései között szerepel, hogy összefogja országunk általános és középiskolás diákjainak azon részét, akik érdeklődnek a színház-, zene-, tánc- és képzőművészet iránt, illetve azokat a…

Amíg csak lehet, tanítani fogok Tovább

Virtuális valóság

A TÁP Varieté és Performance Színház bemutatja: Virtuális valóság címû produkcióját a Sirályban, 2008. február 18-án, hétfõn, 22:00órától.

Virtuális valóság Tovább

Gyüdi Sándor az új színigazgató

Szeged - A közgyûlés pénteken ellenszavazat nélkül választotta meg Gyüdi Sándort, a szimfonikusok igazgató-karnagyát öt évre a Szegedi Nemzeti Színház fõigazgatójává. A július 1-jén hivatalba lépõ új direktort terveirõl kérdeztük. /Délmagyar Online/

Gyüdi Sándor az új színigazgató Tovább

LOW Fesztivál 2008.

A MU Színház februárban két holland társulatot lát vendégül a LOW Fesztivál keretében: Club Guy & Roni Poetic Disasters címû elõadását és Mette Ingvartsen két rövidebb produkcióját Manual Focus, illetve 50/50 címmel.

LOW Fesztivál 2008. Tovább

Színházi Évkönyv 2006/2007

Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt 2008. február 18-án hétfõn 15.00 órára a Bajor Gizi Színészmúzeumba (1124 Budapest, Stromfeld Aurél u. 16.) a Színházi Évkönyv (2006/2007-es évad) legújabb számának bemutatójára.

Színházi Évkönyv 2006/2007 Tovább

Úgy jó az ember, ahogy van

Kedves Tyutyukám, pörkölted rám mély benyomás tett,Látom, egy valakit, legalább engem nem utálsz.Alceste pörköltet fõz, lám az életszeretet gyõz,és ami mindezt megkoronázza: az uborka és a kovász.Kékkút, 99’. július 9. Petri György (1943 - 2002)

Úgy jó az ember, ahogy van Tovább

Móricz Zsigmond: Úri muri

Pénteken debütált a debreceni Csokonai Színház Móricz Zsigmond: Úri muri címû elõadása Vidnyánszky Attila rendezésében. Csörgheõ Csuli szerepét a vasárnap 60. évét betöltött Cserhalmi György alakítja.

Móricz Zsigmond: Úri muri Tovább

Fel is út, le is út!

Szex és pénz a tárgya Feydeau talán legfergetegesebb bohózatának, amely végig az alapkérdés körül forog: ki kit ad el, s ki adja el önmagát?2008. feburár 15-én, pénteken kerül bemutatásra a Magyar Színház Nagyszínpadán, Georges Faydeau: Fel is út, le is út! címû  bohózata, Iglódi istván…

Fel is út, le is út! Tovább

IPSUM

1952-ben, a Júdeai sivatagban elkóborolt kecskéiket keresõ beduin pásztorok egy nehezen megközelíthetõ barlang mélyén cserép amforákba rejtett bõr tekercsekre bukkantak.

IPSUM Tovább

Pályázat visszavonás

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális Bizottsága tegnap este úgy döntött, hogy a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára pályázótársam kinevezését javasolja a közgyűlésnek.

Pályázat visszavonás Tovább

Feketeszárú cseresznye

A szolnoki Szigligeti Színház igazgatójának, Balázs Péternek a rendezésében mutatják be 2008. február 15-én, pénteken este a Feketeszárú cseresznye címû darabot, melyben a tragikusan elhunyt Selmeczi Roland szerepére Kautzky Armandot kérte fel a vezetõség.

Feketeszárú cseresznye Tovább

Gyüdi Sándort javasolják

Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar karnagya kapta a legtöbb támogató szavazatot a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázók közül az önkormányzat kulturális bizottságának ülésén - tájékoztatta Kormos Tibor elnök az MTI-t szerdán. Gyüdi Sándor kinevezését hatan támogatták, két…

Gyüdi Sándort javasolják Tovább

Darvasi László: Trapiti

Darvasi László Trapiti címû darabját 2008. február 21-én délelõtt fél 11-tõl mutatják be Csíki Játékszín színpadán. Budaházi Attila minden évben nagy sikerrel rendez meg egy gyerekelõadást Csíkszeredában, az idei az elsõ "tökfõzelékháborús gyerekdarab"- ahogy a színház közönségcsalogatójában…

Darvasi László: Trapiti Tovább

Federico Garcia Lorca:Yerma

Federico García Lorca, a vérbeli spanyol ember, a XX. század egyik legkiválóbb költõ-drámaírójának a tollából származik ez a megindító, fojtott szenvedélyek szõtte, a vágy, a becsület  és a halál táncáról szóló gyönyörû történet, amelyet február 14-én mutattak be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor…

Federico Garcia Lorca:Yerma Tovább

Lábán Rudolf-díj

2008. február 12-én 11:00-kor átadták a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerûsítésére alapított Lábán Rudolf-díjakat. A Trafó és a MU Színház által alapított szakmai díjat a 20. századi európai modern táncmûvészet legjelentõsebb újító…

Lábán Rudolf-díj Tovább

A Siráj Damaszkuszban

A Krétakör Színház Siráj címû produkciója - amelynek 200. elõadása 2008. januárjában volt látható Budapesten - a Damaszkusz Arab Kulturális Fõváros 2008 meghívására összesen három alkalommal, 2008. február 12-13-14-én lesz látható a szír fõvárosban.

A Siráj Damaszkuszban Tovább
süti beállítások módosítása