Othello a Vígszínházban

Szombaton került színre a Vígszínház Shakespeare-sorozatának következő darabja, az Othello Eszenyi Enikő rendezésében. A színház kiváló művészei- Börcsök Enikő, Reviczky Gábor, Vallai Péter, Tahi Tóth László és Varju Kálmán - mellett a közönség három vendégművészt is láthat az előadásban. Jagót a Katona József Színház művésze, Fekete Ernő, Othellót a Krétakör Színház egyik alapító tagja, Nagy Zsolt, Desdemonát pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színésznője, Béres Márta játssza. A jelmezeket a tavasszal kiírt Selyemkendő pályázat nyertesei, a Képzőművészeti Egyetem másodéves hallgatói tervezték. Az előadásban bemutatkozik Szemenyei János és Józan László is, akik ettől az évadtól tagjai a társulatnak.

vig_othello_020

 

Shakespeare mesterműve fájdalmasan megindító történet, a megtévesztett ember tragédiája, amelyben feltárulnak az emberi természet legmélyebb rétegei, a lélek csodálatos és borzalmas titkai.

Othello szíve hatalmas, tisztasága és gyöngédsége pedig nagyszerűségével és méltóságával vetekedik, de tisztánlátását megzavarja, érzékeit megtéveszti Jago, akiben a szélsőséges gonoszság az akarat és az értelem kivételes képességeivel párosul. Ezzel a dermesztő gonoszsággal csak a szerelem végtelen tűrése és megbocsátása, a női erő és tisztaság, Desdemona ártatlansága áll szemben.

vig_othello_280

A Vígszínház ezzel a bemutatóval folytatja immár hagyományteremtő Shakespeare-sorozatát. Az előadásban a társulat kiemelkedő színészei - Börcsök Enikő, Reviczky Gábor, Vallai Péter, Tahi Tóth László és Varju Kálmán - mellett a főszerepeket kiváló vendégművészek játsszák: Béres Márta, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja, Nagy Zsolt, a Krétakör társulat egykori színésze, és Fekete Ernő, a budapesti Katona József Színház színésze.

vig_othello_509

 

W. Shakespeare: OTHELLO

OTHELLO, a Velencei Köztársaság tábornoka: NAGY ZSOLT
CASSIO, Othello tisztje, ezredes: VARJU KÁLMÁN
JAGO, Othello tisztje, százados: FEKETE ERNŐ
RODRIGO, velencei aranyifjú: SZEMENYEI JÁNOS
DÓZSE, Velence első embere: VALLAI PÉTER
BRABANTIO, képviselő: REVICZKY GÁBOR
GRATIANO, Brabantio rokona: GÉCZI ZOLTÁN
LODOVICO, Brabantio rokona: TAHI TÓTH LÁSZLÓ
MONTANO, Ciprus kormányzójaként Othello elődje: GYURISKA JÁNOS
KÉPVISELŐ: JUHÁSZ ISTVÁN
BOLOND: JÓZAN LÁSZLÓ
KATONA: MOLNÁR ÁRON e.h.
DESDEMONA, Brabantio leánya, Othello felesége: BÉRES MÁRTA
EMÍLIA, Jago felesége: BÖRCSÖK ENIKŐ
BIANCA, Cassio barátnője:
BRAGHINI ROZINA/LAKATOS LAURA

Továbbá: CZÉGÉ DÁVID, DÉVÉNYI VIKTOR, GALLATZ IMRE, ISLAI TIBOR, FARKAS TAMÁS, SZENDRŐI ÁDÁM


Mozgás: AMBRUZS SZABOLCS
Konzultáns: BÖHM GYÖRGY
Ügyelő: WIESMEYER ERIK, KUTI LÁSZLÓ
Fény:
HORINKA JÁNOS,
BOROS LŐRINC e.h.
KOVÁCS CLAUDIA
e.h.
Súgó: KERTES ZSUZSA, GÁL TÜNDE
Zenei munkatárs: HUNYADI ALEX, ZSÁGER-VARGA ÁKOS

Jelmez:
FERENCZI RÉKA e.h.
KURDI REBEKA e.h., SZABADOS LUCA e.h
Díszlet: ÁRVAI GYÖRGY
Szcenikus: KRISZTIÁNI ISTVÁN
Dramaturg: KOVÁCS KRISZTINA
A rendező munkatársa: VÁRNAI ILDIKÓ, NÉDER PANNI e.h.

Rendező: ESZENYI ENIKŐ

vig_othello_581


Előadás időpontok:
2009. október 18. - Vasárnap - 19:00
2009. október 28. - Szerda - 19:00
2009. november 10. - Kedd - 19:00
2009. november 13. - Péntek - 19:00
2009. november 18. - Szerda - 19:00
2009. november 28. - Szombat - 19:00

 

Forrás: Vígszínház
Fotók: Lehotka Judit Zolka - foto.szinhaz.hu




Múltidéző - az OSZMI-val

William Shakespeare: Othello című drámájának színpadi adaptáció

 

  • Budapest, Nemzeti Színház - 1949.
    rendező: Nádasdy Kálmán

49nemz

 

magyarnap49nemz

 

Korabeli írások:
- Stób Zoltán: Othello
- Othello a Nemzeti Színházban
- Othello - Shakespeare-felújítás a Nemzetiben

nemzeti49kep


  • Debreceni Csokonai Színház, 1952
    rendező: Lendvai Ferenc

debrecen004


Korabeli írások:
- Othello a Csokonai Színházban
- Az Othello előadása kiemelkedő eseménye volt a színházi hétnek
- Both Béla: A debreceni Csokonai Színház 'Othello' előadása

 

  • Kecskeméti Katona József Színház, 1957
    rendező: Dr. Németh Antal

tr



ot


 

A Múltidéző anyagai az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézettel együttműködésben kerültek közlésre.
A közölt archív dokumentumokat szerzői jog védi, bármilyen jellegű újrafelhasználásuk kizárólag az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet írásos engedélyével lehetséges.


További keresés a Színházi Adattárban ITT >>>

oszmi_uj

süti beállítások módosítása