Spiró György: Prah

Mindannyian arra várunk, hogy egyszer majd ránk mosolyog a szerencse. Sokan közülünk hétről hétre öt számban, öt kicsi ikszben bízunk; és abban reménykedünk, hogy hátha a mi számainkat húzzák ki a sorsoláson. Eltervezzük, hogy mire költenénk a pénzt, ha nyernénk, illetve hogy kinek adnánk belőle, és hogyan gazdálkodnánk vele.

IMG_3070

 

A Prah két szereplőjével, egy idősödő házaspárral megtörténik az, amiről a legtöbben csak álmodunk: öttalálatosuk van a lottón. A komédia azon a délutánon játszódik, amikor a pár megtudja a hírt. De ebben a különleges élethelyzetben a reakciók is szokatlanok.

 

IMG_2508

Mert álmodozni ugyan könnyű, de örülni annál nehezebb. Akkor, amikor a kezükben van a megoldás - a 600 millió -, hirtelen az összes rémálom, minden rossz sejtelem, egy házasság és egy félig leélt élet minden nyomora rájuk zúdul. Először nem tudják, mitévők legyenek, de amíg gondolkodnak, tervezgetnek - biztos, ami biztos - egy régi, jugoszláviai nyaralásból hazahozott kakaóprahos, azaz kakaóporos dobozba süllyesztik a nyertes szelvényt...

 

IMG_2200

 

Spiró György: Prah
- komédia egy részben-

Nő: MÜLLER JÚLIA
Férfi: KOROGNAI KÁROLY

Díszlet- jelmeztervező: BOZÓKI MARA
Színpadmester: BALÁZS ANDRÁS
Ügyelő-Rendezőasszisztens: KRISTON SZABOLCS
Súgó: BALÁZS ÉVA

Rendező: KOROGNAI KÁROLY

Bemutató: 2009. november 26. 19 óra
Miskolci Nemzeti Színház - Játékszín
IMG_2079

 

Szegény gazdagok
Prah - Korognai Károly rendező, aki a Férfit alakítja

Egy hatszázmilliós lottónyereményben az életminőség megváltoztatásának lehetősége rejlik. Ezt szembesíti a nyertes házaspár félig leélt életének minden nyomorával Spiró György Prah című tragikomédiájában, amelyben az emberi kapcsolatoknak sajátos minősége jelenik meg: egymásrautaltság a tehetetlenségben. Elöljáróban ezt a fogódzót adja a színdarab értelmezéséhez a rendező, Korognai Károly.

- A Kvartett után a Prah a második Spiró-darab, amit Miskolcon színpadra állít...


Korognai Károly: Számomra nagyon sok mozzanatában hasonlít a mostani Prah a néhány évvel ezelőtt színre vitt Kvartettre. Mindkét történet egyetlen helyszínen, egy konyhában játszódik. Mindkettő hordoz egyfajta kortárs retro-érzést, legalább is az írott műben benne rejlik ennek a lehetősége, ha a színpadi látványra és stílusra fordítjuk át. Ráadásul mindkettő az átélhető jelenben játszódik, azzal a különbséggel, hogy a Prah esetében ez még fokozottabban így van.

- A Magyar Dráma Napján Miskolcon járt Spiró György, aki a Játékszínben beszélt többek között a Prah létrejöttének körülményeiről is, ráadásként részletek hangzottak el a darabból. Alkalom volt ez arra, hogy a szerző szándékait első kézből ismerje meg a rendező?

IMG_2244


Korognai Károly: Spiró nem fogalmazott meg számunkra instrukciókat, de az, ahogyan a közönségnek a darab készülésének folyamatáról, apró mozzanatairól mesélt, tele volt számtalan olyan utalással, amely tanulságos volt. Én egyetlen kérdést tettem föl neki akkor: hozzányúlhatok-e a szöveghez? Szabad kezet adott. Ez a nagyvonalúsága számomra azt jelzi: akkor járunk jó úton, ha személyessé tesszük, amit ebben a darabban látunk, érzünk, gondolunk.

- Miért gondolta azt, hogy változtatni szükséges az eredeti szövegen?


Korognai Károly: Nem jelentős dramaturgiai beavatkozásokról van szó, csupán arról, hogy kicsit szálkásítottam a történeten. Itt-ott rövidítettem, így ahol például három hasonló tartalmi értékű mondat következett egymás után, ott csak kettő, esetleg csak egy maradt. Ez a „szövegfaragás" annak érdekében történt, hogy a színpadon legyen idő interakciókra. Fontosnak éreztem, hogy a másfél óra játékidőben ne pusztán a jól megírt párbeszédek elmondásáról legyen szó, hanem a színészi játékról is.

 

IMG_3174

 

- Most is abban a helyzetben van, hogy önmagát is rendezi. Viszont, míg korábban több szereplővel dolgozott, most csupán egyetlen partnerrel kell a jelenetet beállítania, miközben maga is játszik. Hogyan oldható ez meg?


Korognai Károly: A Portugálban, vagy A tizedes meg a többiekben sokszereplős darabban voltam az egyik szereplő, míg a Prahban egy kétszemélyes előadás fele vagyok. Itt egy percre sem tudom kivonni magam a konkrét színpadi jelenlétből. Ha valaki látta volna a próbákat, nem is tudta volna eldönteni, ki is a rendező, hiszen minden pillanatban együtt kellett lennünk. Könnyebbség persze, hogy a Nőt alakító Müller Julival jól ismerjük egymást, szeretünk együtt dolgozni, ezért könnyedén, mintegy magától működik ez a munkakapcsolat közöttünk. Más kérdés természetesen, hogy a rendezői akarat így is érvényesülni fog.

 

IMG_2249

 

- Abban sincs szüksége visszajelzésre, hogy milyennek látszik a színpadi megjelenítés a nézőtérről?


Korognai Károly: Egy próbafolyamatban hagyni kell, hogy mindez magától, a két ember egymás közötti viszonyából jöjjön létre. Színészként, ha fönt vagyok a színpadon, a nélkül is pontosan érzékelem a kollégákat, hogy oda kellene néznem. Kialakul erre - ha úgy tetszik - egy külön érzékszerv. A Prahban igazából az a nehéz, hogy szociofotó-szerűen kell tálalni a darabbeli világot, de mégis úgy, hogy hihető legyen az egésznek az abszurditása. A színház esetében van egy alaptézis: az igazság a színpadon a valóság égi mása. A valóságnak az igazságtartalmát igyekszünk megmutatni mi is ebben a történetben, amelynek szereplői hatalmas pénzösszeget nyernek a lottón. Nincs olyan ember, aki ennek a következményeit legalább egyszer ne gondolta volna végig. Bennem például fölmerült már, vajon miként tudnám úgy elkölteni, hogy igazán hasznos legyek, ha úgy tetszik, a társadalom számára. Választ nem találtam. Mint ahogy a Prah szereplői sem.

- Ezt kellene megéreznie a nézőnek is?


Korognai Károly: A színdarabok mindig az emberi kapcsolatok minőségéről szólnak. A Prah történetének is csupán kiindulópontja a lottó, de maga a darab két emberről mutat pillanatképet. Ebben pedig kettejük közös életének valamennyi mozzanata megjelenik: sérüléseik, frusztrációik, szeretetük, gyűlöletük, csalódásaik és szorongásaik. A kulcsmozzanat azonban az, hogy ez a két ember elválaszthatatlan egymástól, nem tudnak egymás nélkül létezni, még ha látszólag semmi sem működik közöttük. A darab is ott fejeződik be, ahol elkezdődött. Hiába a váratlan szerencse, az, hogy esélyt kapnak az életük megváltoztatására, ők erre képtelenek. Életük ezért ugyanott folytatódik, ahol a darab elején megismertük őket...

Az interjút készítette: Méhes László
forrás: Miskolci Nemzeti Színház