Miss Amerika

Évad végi bemutatóra készül a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház. A Bartók Táncszínház 2010. május 14-én mutatja be Eisemann Mihály és Szilágyi László MISS AMERIKA című zenés játékát Fésűs Nelly és Mikó István főszereplésével.

miss_amerika_04

 

A MISS AMERIKA Eisemann Mihály első operettje, melyet Szilágyi Lászlóval közösen készítettek. Kezdetben a "Három mákvirág" címet viselte, de a nagyközönség, mint "Miss Amerika" ismerte meg 1929. január 12-én, a Fővárosi Operettszínházban.
Nem hagyományos operett, hanem tizenkét képből álló revüoperett, tele látványossággal, rengeteg tánccal. Bemutatásakor - a jazz zenei elemeit is beleépítve - óriási siker lett az első hazai „jazz-operett". A zenés vígjáték ritkán játszott, igazi remekmű, szellemesen könnyed vígjáték és kitűnő muzsika két felvonásban.

 

miss_amerika_27

 

Ezt a zenés vígjátékot mutatja be a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház vendégművészekkel kiegészülve. Külön érdekesség, hogy az ismert slágereket a produkcióra alakult MISS AMERIKA JAZZ BAND zenekar szólaltatja meg.

A történet az 1930-as években játszódik New Yorkban, majd egy luxushajó fedélzete, Nápoly, a Szahara, Isztambul és végül Badacsony lesz a cselekmény helyszíne. A bonyodalom a gyönyörű extravagáns amerikai milliomoslány, Daisy körül szövődik, aki kitűnő humorral és eredeti ötletekkel állja a férfiak ostromát, hiszen mindenki az ő kezére és persze vagyonára pályázik. Hiába harcol a sorsa ellen, a legkitartóbb férfi hódításának nem lehet ellenállni...

 

miss_amerika_14

 

A Dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadása
Eisemann Mihály - Szilágyi László:
MISS AMERIKA

Daisy Henderson, milliomoslány: Fésűs Nelly
Juliette Legrand, Daisy barátnője: Bódi Barbara
Gaston de Latour, francia báró: Kárpáti Levente
Jimmy Carrington, amerikai ifjú: Török Tivadar
Robert Atkins, komornyik, kapitány, olasz énekes, arab, török, betyár: Mikó István

 

Táncművészek:
Dunaújvárosi Bartók Táncszínház táncművészei

Zenekar:
Miss Amerika Jazz Band

Színpadra alkalmazta: Kárpáti Levente és Csere László
Koreográfusok: Móri Csaba és Nieto Mercedes
Rendező: Csere László

Premier: 2010. május 14-én
További előadások: 2010. május 15-én, 19-én valamint a következő évadban


miss_amerika_14


Fotók: Ady Géza
Forrás: Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros