Mozart: Requiem

A sikeres márciusi bemutató után május 11-én este 7 órától újra színpadon az egri BaDora Dance Company előadásában Mozart: Requiemje a Gárdonyi Géza Színházban.

Mozart: Requiem Tovább

Mindennapos meneteléseink

 Erőltetett menet Juhász Kata fotó: Siklós PéterAz Erőltetett menet a bori táborban született, 1944 októberében. E tény és a tragikus életzárlat ismeretében - ahogy a bori notesz többi darabjánál, itt is - óhatatlanul „hozzáolvassuk" a szöveghez az azt létrehozó történelmi kontextust, és azon…

Mindennapos meneteléseink Tovább

„Járkálj csak, halálraítélt!” – Radnóti helyett

Erőltett menet Juhász Kata fotó: Siklós PéterJuhász Kata darab-előzetesében nem ígér sokat, de azt az előadásban maradéktalanul be is tartja. Nem ígéri a Radnóti vers felélesztését, sem mozgásszínházba oltását, és mindezeket nem is teszi meg. Belemar a versbe, majd meggyógyít vele. 

„Járkálj csak, halálraítélt!” – Radnóti helyett Tovább

Németországban vendégszerepelt

A Soha Vissza Nem Térő című produkciót három német városban mutatta be a társulat április 27. és május 1. között. Az első állomás Karlsruhe volt, ahol az „Europäischen Kulturtage 2010" keretén belül aratott nagy sikert az előadás.

Németországban vendégszerepelt Tovább

Party

Az Aranytíz egy különleges vállalkozásnak ad otthon szombat este. A Nézőpont Színház és a Bukaresti Színművészeti Egyetem összefogott, és egy workshop eredményeképp létrehozta a Party című előadást. A szöveg nélküli darabban szereplők között magyarországi, erdélyi és román színészeket láthatunk.

Party Tovább

Gyévuska a Trafóban

Mikor? A második világháború idején. Hol? Laktanyában, bálteremben, távoli orosz rónán. Kik? Főtisztek, tisztek, honvédek és hozzátartozóik, munkaszolgálatosok. Hogyan? Pucciniba oltott slágerekkel, magyar nótákkal és katonaindulókkal.

Gyévuska a Trafóban Tovább

Élő zene és konferencia

A korábbi sikeres sorozatot folytatva az évad utolsó élőzenés Tojáséj előadása a Maladype Színház társulatával 2010. május 14-én, pénteken látható a Thália Színházban. A zenei kíséretet ezúttal Balázs József zenekara biztosítja.

Élő zene és konferencia Tovább

Dario Fo darabjai Lille-ben

A 84 éves Dario Fo darabjait néhány év óta folyamatosan játsszák a francia színházak. Stuart Seide, a Théâtre du Nord (Lille) igazgatója az olasz drámaíró három egyfelvonásosát mutatja be.

Dario Fo darabjai Lille-ben Tovább

Vendégségben Székelyudvarhelyen

Három előadással vendégszerepel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban a temesvári társulat. Vasárnap az Ájlávju című előadást mutatták be, hétfőn pedig a Mady - Baby és a Cseresznyéskert című darabot láthatják az érdeklődők.

Vendégségben Székelyudvarhelyen Tovább

Hintáslegény legenda

A Rivalda Fesztivál harmadik napján - május 9-én - Molnár Ferenc: Liliom című színművére ülhet be a közönség a Thália Színházban. A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásának címszereplője Szabő Győző, rendezője Valló Péter. Molnár Ferenc klasszikusáról, a legújabb Liliom-feldolgozásról a…

Hintáslegény legenda Tovább

Szilánkok avagy a panyírrögök

Utoljára látható a MU Színházban a K. V. Társulat idei új bemutatója a Szilánkok, avagy a panyírrögök c. előadás május 13-án, 21h órától. A Társulat jövőre máshonnan jelentkezik a Szilánkokkal.

Szilánkok avagy a panyírrögök Tovább

MGP: Tiszántúli Emanuelle

Kinyílik a szín mélyén egy járás. Bejön egy csámpás fiú sapkában, kezében fogyasztás közben lévő rúdszendvics. Kíméletlen térbeli mélységből érkezik. Valóságos távgyalogló. Zongorához ül jobbra, elől. Belecsap, fapofával kísérni kezdi a színi-ipari tanulók Gálffi-Ács osztályának vizsgaelőadását. Úgy…

MGP: Tiszántúli Emanuelle Tovább

Csehov és abszurd komédia

A Rivalda Fesztivál második napján - május 8-án - két előadást is láthat a közönség a Thália Színházban. A kecskeméti Katona József Színház vendégjátékában Csehov Három nővérét a Nagyszínpadon, a szekszárdi Magyarországi Német Színház előadásában Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? című…

Csehov és abszurd komédia Tovább

Megtölteni a bödönt - Interjú Gerlits Rékával

Gyöngyvér, Jégapó udvari énekesnője jogásznak készült, de végül a szerelem döntött és Kaposváron, a színész szakon végzett. Így lett belőle Aranka, Solmayék gyermeke, argoszi asszony, Hábár, Atália egyik udvarhölgye és többek közt Gerlits Réka, a Nemzeti Színház művésze. Az, hogy milyen út vezetett…

Megtölteni a bödönt - Interjú Gerlits Rékával Tovább

Pillantás a hídról

Május 7-én kerül sor a Kecskeméti Katona József Színház utolsó bemutatójára ebben az évadban. A Kelemen László Kamaraszínházban látható Arthur Miller: Pillantás a hídról című darabot Béres Attila állítja színpadra.

Pillantás a hídról Tovább

Keresztre leszünk feszítve

Tizenkét nap, 13 előadás, klasszikus szerzők és kortárs drámaírók, érett művészek és debütáló színészek, tragikomédiák és zenés játékok, vagyis színház a javából május 7-e és 18-a között a Rivalda Fesztiválon. A vidéki színházak találkozóján tizenhárom nem fővárosi teátrum legújabb produkcióját…

Keresztre leszünk feszítve Tovább
süti beállítások módosítása