Zsótér

Zsótér Sándornak idén két előadása is szerepel a versenyprogramban. Ezekről kérdeztük, miközben kiderült, mi ütötte szíven és mit vállalt ismét magára önbizalom nélkül.

Zsótér Tovább

TÁP Önkritika

A TÁP Színház kikéri magának a véleményformálás utóbbi időben elburjánzott káros megnyilvánulásait. Felháborítanak minket a rossz kritkiák, amelyek száraz kóróként nyikorognak a diskurzustérben, és megfosztanak bennünket a jogosan megillető örömtől és büszkeségtől. Írónk elszomorodott, rendezőnk…

TÁP Önkritika Tovább

Harag nélkül

Most lenne nyolcvanöt éves, de már huszonöt éve nincs közöttünk. Rendező volt, színész, pedagógus és értelmiségi. Öröksége képzeletbeli dobozokban várja a színház számára kedvezőbb időket.

Harag nélkül Tovább

Egyenlő távolságban

A 10. POSZT válogatás utóéletéről beszélgettünk Fáy Miklóssal, aki megdöbbentő nyíltsággal válaszolt arra, hogy milyen kritika érte vagy milyen kritikát nem ért.

Egyenlő távolságban Tovább

Otthon van feladatom - Interjú Béres Mártával a POSzT-on

Béres Mártát, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színésznőjét az idei POSZT első szakmai beszélgetése után faggattuk. A The beach-csel képviseli magát a társulat a fesztiválon. Arról beszélt nekünk, hogy mennyit ért benne az előadás, ami Camus Közönyére épül, elárulta, miért nem olvas kritikát,…

Otthon van feladatom - Interjú Béres Mártával a POSzT-on Tovább

Rettentő görög vitéz - Stúdió K

Megfelelő affinitás és releváns korú családtagok nélkül viszonylag ritján jutok el gyerekszínházba, ezért most érdekes próbának tűnt a Stúdió K előadása a Poszt-on. Klasszikus alapanyaggal van dolgunk: érdekes elképzelés antik sztorit leadni az alsó tagozatosoknak, hiszen az ókori görög…

Rettentő görög vitéz - Stúdió K Tovább

OSZMI a POSzT-on

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az idei POSZT-on egyrészt két izgalmas kiállítással képviselteti magát, másrészt alkotói beszélgetéseket szervez a Leőwey Klára Gimnáziummal.

OSZMI a POSzT-on Tovább

300. Portugál a Katonában

Június 7-én este 7 órakor kerül színre a budapesti Katona József Színházban 300. alkalommal a Portugál című előadás. Egressy Zoltán darabját 1998. októberében mutatták be a Kamrában, ahonnan a nagy sikernek és érdeklődésnek köszönhetően 2003. nyarán költözött át a nagyszínházba, s ugyanekkor volt a…

300. Portugál a Katonában Tovább

Elkezdődött a POSzT!

Elindult a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó, a Színház.hu stábja naponta jelentkezik a fesztivál helyszínéről interjúkkal, mozgóképes anyagokkal. Elsőként a megnyitón jártunk, majd az utca emberét kérdeztük.

Elkezdődött a POSzT! Tovább

Nyitóelőadás: The Beach

"Akit legyőzött a félelem, az legyőzte a morált, ám nem tud immorális lenni sem" - ez a The beach című előadás ajánlójában olvasható, ami Zsótér Sándor Arturo Ui-ja mellett elindította az idei POSzT-ot.

Nyitóelőadás: The Beach Tovább

Egy önazonos ember

Színész, fotós, zenész, filmes, akinek ha ideje engedné, nyitna egy palacsintázót. Ismeretlen fogalom számára a karosszék nyugalma, folyton úton van, hol szellemi kalandtúrán, hol meg földrajzi felfedezőkörúton. Hihetetlen munkabírású és öntörvényű művész, aki mindig annak tartja magát, amit éppen…

Egy önazonos ember Tovább

Értek valami lényegeset - Interjú Petrik Andreával

"És Lear hova szerződik?" - kérdezte tőlem egy éve egy néző. Azt mondtam, "három színházhoz hívták, de végül a Radnóti mellett döntött". Idén pedig Antigoné lett, meg az Édentől keletre főszereplője, de volt már meztelenül, némán Rubens múzsája is... Nagy szerepeket vállalt és emellett…

Értek valami lényegeset - Interjú Petrik Andreával Tovább

Miért a Poszt?

Pécsi Országos Színházi Találkozó. Sokaknak nem mond semmit a név, miért is mondana az amúgy is hagyományosan és nagyrészt elefántcsonttoronyba zárkózott színházi világ első számú éves összejövetele. A falon azonban érdemes rést ütni, mivel a kékhajú néniken,  a dramaturg haverjain és a…

Miért a Poszt? Tovább
süti beállítások módosítása