MGP: Börcsök

Janet Wyman, a legelső Mrs. Ronald Reagan, Oscart kapott 1948-ban a Johnny Belinda filmért, szexuális áldozatul esett hallássérült lányt játszott. Hollywoodban mindig Oscarra esélyesek az autista, vagy más sérült szerepek alakítói. Minél fogyatékosabb a szerep, annál esélyesebb kitüntetésre. A…

MGP: Börcsök Tovább

Színházi marketing a közönség szemével

Dr. Gyenge Balázs Ph. D. a Szent István Egyetem Társadalomtudományi Kara, Marketing Intézete egyetemi adjunktusa már régóta a színház szerelmese. Kitűnő tanulmányában egyértelművé tesz számunkra, hogy korunkban a színházi marketing már ugyanolyan fontos szakterülete világunknak, mint a tervezés, a…

Színházi marketing a közönség szemével Tovább

Dance 2010-Time Codes

A DANCE 2010-TIME CODES elnevezésű nemzetközi kortárs táncfesztivált immár tizenkettedik alkalommal rendezik Münchenben. A 2010. október 22-én kezdődő rendezvény hét nemzetközi és két német ősbemutatónak ad otthont: az emlékezet, a történelem és a tánctörténet témakörében született profi produkciók…

Dance 2010-Time Codes Tovább

Elhunyt Bánffy György

Életének 84. évében elhunyt Bánffy György, a József Attila Színház művésze, a Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. A József Attila Színház saját halottjának tekinti a váratlanul, tragikus hirtelenséggel eltávozott doyenjét.

Elhunyt Bánffy György Tovább

Játéköröm és gondolatgazdagság

Ennek jegyében szervezi a 2010/2011-es évadot a Gárdonyi Géza Színház. Idén az ifjúságot, a középiskolás, illetve főiskolás közönséget erősebben szeretnénk megfogni - mondta az évadnyitón Csizmadia Tibor. Az igazgató-főrendező elmondta: a munka Paul Claudel: A selyemcipő című olvasópróbájával…

Játéköröm és gondolatgazdagság Tovább

Bp-i Színházigazgatók Egyesülete

Tegnap ülésezett a Budapesti Színházigazgatók Egyesülete, melyen új elnökséget választottak. A szakmai érdekvédelmi szervezet elnöke, Léner Péter 10 év után lemondott tisztségéről.

Bp-i Színházigazgatók Egyesülete Tovább

Alternatív Színházi Szemle

Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére.

Alternatív Színházi Szemle Tovább

De ez a mai nap különleges

„Ha a mai nap olyan volna, mint a többi, tökéletes unalomban bámulnád a tévét, zabálnád a bonbont, és irritáló telefonbeszélgetést folytatnál a féleszű barátnőddel vagy a bátyámmal. Közben kínoznánk egymást. (Jessie) Ha a mai nap olyan volna, mint a többi, tévéznénk és bonbonoznánk, te meg…

De ez a mai nap különleges Tovább

Csörgess meg! a Vidoron

Nemcsak Egerben kísérte teltház a Gárdonyi Géza Színház mobil revüjét. A tavalyi év legjobb vidéki előadása, a Rivalda-díjas Csörgess meg! a Vidor Fesztiválra is meghívást kapott. Máté Gábor rendezése szeptember 1-jén este 7 órától kerül színpadra.

Csörgess meg! a Vidoron Tovább

A Kékszakállú herceg vára

Balázs Béla szövegkönyvének színpadra állítása az operai monumentális „hangnem" elhagyásával, két ember lecsupaszított, egyszerű drámájává formálódik. Mivel a szövegnek a zene nem szab metronómot - az idő megállítható, sőt kitágítható. A darabban, ahogy az együttélésben is, rengeteg elakadást és…

A Kékszakállú herceg vára Tovább

2. d'Watt a Gödörben

Az első d'Watt Nemzetközi KortársTánc Találkozót 2009 májusában rendezték az Erzsébet téri Gödör Klubban. A program célja egy olyan alkotói platform megteremtése volt, ahol kortárs előadóművészek találkozhatnak, ismerkedhetnek egymás munkáival, és szemléletüket, tapasztalatikat megosztva új…

2. d'Watt a Gödörben Tovább

Bérletet hirdet a Csíki Játékszín

Szeptember 1-én, szerdán 12 órakor, új órarenddel nyitja meg jegypénztárát közönsége előtt a Csíki Játékszín. Egy hónapon át tart a bérletvásárlás. A tavalyi bérletesek helyét a színház szeptember 15-ig tartja fenn. Bár a bérletek árai kis mértékben emelkedtek, megvásárlásuk a jegyváltással…

Bérletet hirdet a Csíki Játékszín Tovább

Évadnyitó és nyílt nap

Nyílt nappal és az Anna Karenina musical-opera bemutatójával kezdődik a Veszprémi Petőfi Színház új évada - mondta Oberfrank Pál, a teárum igazgatója az évadnyitó társulati ülésen az intézményben.

Évadnyitó és nyílt nap Tovább

Hajónapló Műhely 8.

A Bérczes László és Nánay István nevével fémjelzett Hajónapló Műhelyben ősztől a nyolcadik csoport kezdi meg tanulmányait, hogy újra néhány, a színházról felelősen gondolkodó fiatallal gyarapodhasson a szakma. Október 1-ig van lehetőség a csatlakozásra.

Hajónapló Műhely 8. Tovább

Maladype évadkezdés

Megújult társulattal kezdi az évadot a Maladype Színház. Három fiatal színésszel, Faragó Zénóval, Ligeti Kovács Judittal és Tankó Erikával felfrissülve készülnek idei első bemutatójukra, a Platonovra. Csehov darabjának bemutatójára a Budapesti Őszi Fesztivál keretén belül sor, 2010. október 16-án, a…

Maladype évadkezdés Tovább
süti beállítások módosítása