Elhunyt Hubay Miklós drámaíró

Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista - közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel. Nevéhez fűződik az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája, amelynek szerzőtársai Vas István és Ránki György voltak. Az ő kezdeményezésére ünnepeljük a…

Elhunyt Hubay Miklós drámaíró Tovább

Szemlén a Baltazár Színház!

Varázslatos gladiátorok címmel dokumentumfilmet forgatott Kabarcz Zsófi és Boros Panna a Baltazár Színházról, mely mentálisan sérült színészekből áll.

Szemlén a Baltazár Színház! Tovább

Filmszemle– félidőben

Lezajlott az idei Szemle első két napja, és mind a négy helyszínen más okoz sürgés-forgást: a Puskinban reggel kilenctől töltik meg a termeket az egyre álmosabb tekintetű újságírók, az Urániában minden nap három-négy nagyjátékfilm ünnepélyes bemutatóját tartják, a Corvin…

Filmszemle– félidőben Tovább

Kritikus órák májusban

Az Örkény Színház János király és a Nemzeti Színház Az ember tragédiája című előadásának alkotóival is beszélgethetnek a nézők májusban a Színházi Kritikusok Céhe által szervezett Kritikus Óra című közönségtalálkozó-sorozat keretében.

Kritikus órák májusban Tovább

Székfoglaló a Radnóti Színházban

Fogadjon örökbe egy nézőtéri széket a Radnóti Színház megújuló nézőterén! A széken kis réztáblán fog szerepelni a tulajdonos neve, és évtizedeken át hirdeti az adományozó nagylelkűségét.

Székfoglaló a Radnóti Színházban Tovább

A halálba táncoltatott leány

A 42. Magyar Filmszemlén mutatják be Hules Endre és Zsuráfszky Zoltán táncfilmjét. A halálba táncoltatott leány című játékfilmet a hétvégén háromszor vetítik.

A halálba táncoltatott leány Tovább

Kiállítás kíséri Az ember tragédiáját

Vajda Júlia festőművész Szín című kiállítása péntektől látható a Nemzeti Színházban; Az ember tragédiája című előadáshoz kapcsolódó tárlatot az épület előcsarnokában láthatja a közönség a darab bemutatójának napjától.

Kiállítás kíséri Az ember tragédiáját Tovább

Színészbújócska kolibritollakért

2011. május 7-én egész napos rendezvénnyel ünnepli 19. születésnapját a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház. A tavalyi interaktív játék sikerét megismétlendő, újra megnyílik a Jókai téri teátrum kulisszák mögötti világa, közönségtől elzárt minden zuga a gyerekek előtt.

Színészbújócska kolibritollakért Tovább

Harangozó is indul az Operáért

A Népszava úgy tudja, Horváth Ádám miniszteri biztos mellett Harangozó Gyula balett művész is indul a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatán. A jelenlegi vezetéssel elégedetlen dolgozók közül sokan támogatnák.

Harangozó is indul az Operáért Tovább
süti beállítások módosítása