Amit nem sikerült elmondanunk, azt eljátszottuk

Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula, házasságuk idején saját kocsijukon és “hetven dolláros turistaként” utazták végig Ausztriát, Németországot, Svájcot. Erről meséltek anno a Film, Színház, Muzsikában. Évadkezdés alkalmából utoljára, velük  idézzük fel a nyarat.

Amit nem sikerült elmondanunk, azt eljátszottuk Tovább

"Másnap legyen erő felkelni" - Bombicz Barbara mesél

Táncról, a művészek megbecsültségéről és újabb hivatásáról, a tanításról és az iskolavezetésről mesélt Bombicz Barbara Harangozó-díjas balettművész, akit a Magyar Köztársasági Éremrend tisztikeresztjével tüntettek ki augusztus 20-a alkalmából. Egyebek között elmondta, hogy pályafutása során nem volt…

"Másnap legyen erő felkelni" - Bombicz Barbara mesél Tovább

Biokellék-versenytől a játékig - SZESZ a SZINen

A fesztivál teljes ideje alatt interaktív játékokkal, improvizációs feladatokkal, tréningekkel és előadásokkal várja az érdeklődőket a SZESZ több szegedi társulattal összefogva a startlap teraszon, az IMPRO Stúdió szervezésében.

Biokellék-versenytől a játékig - SZESZ a SZINen Tovább

Megnyílt a Vidor Fesztivál

 A fesztivál mindenkihez elér, hiszen a programok 90 százaléka ingyenes. Nagyon nagy dolog, hogy a VIDOR Fesztivál létezik, és az még nagyobb, hogy eljutottunk addig: immár a tizediket rendezhetjük meg – mondta a szeptember 3-ig tartó eseménysorozat péntek esti ünnepélyes megnyitóján dr.…

Megnyílt a Vidor Fesztivál Tovább

A Parasztoperával indul az új évad a Trafóban

A Trafó Kortárs Művészetek Háza szeptember 1-jén nyitja meg kapuit; az idei évad a Pintér Béla Társulat legendás előadásával, a Parasztoperával indul. Ismét látható Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című produkciója, a Krétakör legújabb projektjét, a Krízis-trilógiát is műsorra tűzik,…

A Parasztoperával indul az új évad a Trafóban Tovább

Kezdődik a bérletvásár a Tamási Áron Színházban

Három nagyszínpadi előadás mellett négy kamaratermi produkció – összesen hét bemutató – készül az augusztus 22-én megkezdett évadban, melynek nyitóelőadása Katona József Bánk bán-jának Bocsárdi László rendezte bemutatója lesz szeptember 16-án.

Kezdődik a bérletvásár a Tamási Áron Színházban Tovább

Alföldi: színházcsinálóként helyreállt a belső békém

"Engem sokszor ért az a vád az elmúlt hónapokban, hogy magyarellenes és hazaáruló vagyok. Én meg azt gondolom, hogy sokkal magyar érzelműbb vagyok, mint ők. Én ugyanis nem kritikátlanul nézem az életet és magamat. És ezzel sokkal inkább elfogadom önmagamat, a történelmet, a hazámat, a környezetemet.…

Alföldi: színházcsinálóként helyreállt a belső békém Tovább

Kiss Manyi centenáriumi kiállítás nyílik

Kiss Manyi színművész születésének 100. évfordulója alkalmából centenáriumi kiállítást rendeznek az erdélyi Zágonban, gyermekéveinek helyszínén. A Székely Nemzeti Múzeum, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) közös tárlata szombattól látható.

Kiss Manyi centenáriumi kiállítás nyílik Tovább

Pozsonyi Piknik harmadszor - Gálvölgyivel, Kernnel

Újra Pozsonyi Piknik Újlipótvárosban; Balkon-koncert Pozsonyi úti erkélyeken és borárverés is várja az érdeklődőket szombaton a Pozsonyi úton. A harmadik alkalommal sorra kerülő esemény díszvendége az idén Pozsony városa. Az egész napos rendezvényre mindenkit várnak, aki Újlipótvárosban él,…

Pozsonyi Piknik harmadszor - Gálvölgyivel, Kernnel Tovább
süti beállítások módosítása