Lecsap a Dögkeselyű a Madách Színházra

December 7-én mutatja be a Madách Színház a Dögkeselyű című musicalt, melyet Haragi Mária állít színpadra. A Madách musical pályázatának nyertes művét Fekete György írta Munkácsi Miklós regénye alapján, András Ferenc kultikus filmjének feldolgozásával.

dögkeselyűproba7 

A Madách Színház II.musicalpályázatának nyertes műve, a Dögkeselyű András Ferenc, 1982-es kultikus filmjének zenés átirata. A filmet a magyar filmtörténet egyik mérföldköveként emlegetik, hiszen felfrissítette a magyar bűnügyi film műfaját a krimi-elmek újszerű alkalmazásával. Mindemellett a musical alapjául szolgáló film keserű társadalomszatíra is, középpontjában az elvei mellett a végsőkig, akár a pusztulásig is kitartó, harcát egyre magányosabban folytató Simon Józseffel, a diplomás taxisofőrrel, aki paradox módon kénytelen a bűn ellen bűnnel harcolni.

 

dögkeselyűproba1 

A darab írója és egyben zeneszerzője, Fekete György kiemelte, hogy a film, és így a musical témája ma is aktuális.

“A történettel kapcsolatban többen felhívták a figyelmemet az akkori és a mai világban is fellelhető hasonlóságokra. Így azon is gondolkoztunk, hogy áttegyük-e a sztorit, a mába, de végül mégis '80-as években hagytuk a történetet – többek közt azért is, mert abban az időben jellemző volt, hogy a taxisofőrök közül sokan az értelmiség köréből kerültek ki ” – mondta az a musical szerzője.

 

Fekete György, a Dögkeselyű musicalváltozatának megírásakor ahhoz a Munkácsi Miklós kisregényhez nyúlt, amely még a Rakéta-sorozat részeként jelent meg Kihívás címen, és amely alapján a legendás film is született.  ,,A mi darabunkban sem végződik „happy end”-el a sztori: egy ember megpróbálja törvényes keretek között keresni az igazát, ami végül nem sikerül, így önbíráskodásra kényszerül”  - tette hozzá az író.

 

dögkeselyűproba2

 

A musicalt Harangi Mária állítja színpadra, aki a Dögkeselyű műfaját rock-rapszódiaként határozta meg. „A darabban erős a rock zene és a költészet kapcsolódása, és mindkettő meghatározza az előadást, amelyben azok a színészek lépnek majd színpadra, akik a döntő során előadott fél órás keresztmetszetben is szerepeltek. Így többek közt Zöld Csaba, Balogh Anna, Koós Réka, Hüvösvölgyi Ildikó, Fekete Linda is játszik a Dögkeselyűben” – mondta a Csoportterápiát is jegyző rendező, aki kiemelte fontosnak tartja, hogy a Broadway-sikerek mellett friss magyar zenés darabokat is játszanak.

 dögkeselyűproba3

 

Dögkeselyű

 rock-rapszódia

 

A II. Madách  musical pályázat nyertes műve

 

Szövegkönyv: FEKETE GYÖRGY és MUNKÁCSI MIKLÓS

Zene és dalszöveg: FEKETE GYÖRGY

 

Simon József - Zöld Csaba

Apa - Kőrösi András

Kata  - Koós Réka

Ágnes - Balogh Anna

Kőrösi - Posta Victor

Kovács - Barát Attila

Kowarski - Fejszés Attila

Halmosné - Hűvösvölgyi Ildikó

Szántóné - Bajza Viktória

Cecília - Fekete Linda

Diszpécser - Fehér Adrienn

Műszakvezető - Ömböli Pál

 

Közreműködik a Madách Színház zenekara és kórusa

 

 Bemutató: 2014. december 7., Madách Stúdió

 

Forrás: Színház.hu,Madách Színház

Fotó: Madách Színház

 

 

süti beállítások módosítása