„Nem esek hanyatt attól, hogy színésznő vagyok” – Trokán Nóra válaszolt

Trokán Nórát többek között a Nemzeti Brand című előadása kapcsán kérdezte a Ványa bácsi blog.

 

A Ványa bácsi blog cikkéből:

 

A Nemzeti Színházban nemrég bemutatott Brand című előadással kapcsolatban arra a felvetésre, hogy Zsótér Sándor sokadszorra osztott rá fontosabb szerepet, Trokán Nóra elmondta, legelőször a Színművészetin dolgozott rendezővel a Lírben, utána Kecskeméten többször is, majd az Örkényben, és legutóbb a Nemzetiben.

Akárhányszor dolgozunk együtt, lenyűgöznek a kristálytiszta helyzetelemzései, ahogy a karakterek viszonyát, az indítékokat és összefüggéseket magyarázza. Mindent tud, és ettől azonnal felszabadulok én is. Rendkívüli hittel, szeretettel, és fantasztikus lendülettel rendez. Ha egyet pislogsz, lemaradsz. Helyzeteket dob fel, amiket meg kell oldanod. Egyben leveszi a válladról azt a terhet, hogy ez most egy nehéz szerep, amit valahogy el kellene játszanod. Nem hagyja, hogy erre az ösztönös félelmedre figyelj. És nem csak a bemutatóig van veled, hanem eljön az összes további előadásra is, amikor épp nem tanít vagy próbál. Utána gyakran odajön, vagy megírja e-mailben, hogy mik az aktuális meglátásai. Egészen egyedi munkamódszere van”   árulta el a színésznő.

 

Trokan Nora

Fotó: Kállay-Tóth Anett

 

Az első perctől kezdve felemelő érzés volt egy ennyire tehetséges csapatban játszani. Jó érzékkel összeválogatott sokszínű társaság. Bátran próbáltunk és nagyon akartuk, hogy jó legyen. Segítjük egymás alakítását, és a közönséget is igyekszünk bevonni a közös gondolkodásba. Persze így kellene máskor is, de ha őszinte akarok lenni, elég ritkán állnak ilyen szerencsésen a csillagok. 

És van még valami, pontosabban valaki, akitől egészen különleges élmény számomra a játék: a kislány, aki több jelenetben a partnerem. Egy csoda, egy káprázat, amit ő művel. Ráadásul egészen véletlenül került bele az előadásba. Mátyássy Bence behozta a próbákra a két és fél éves lányát, Kálát, aki egyszer csak fogta magát, és feljött közénk, miközben épp egy komor jeleneten dolgoztunk Trill Zsoltival. Felmászott az ölembe, gügyörészett, én meg egyre csak mondtam a szövegemet a halott gyerekemről. Zsótér majdnem leesett a székről, hogy ez mennyire bámulatos, és azonnal belelkesedett, hogy ezt így fogjuk megcsinálni. És onnantól úgy vettük, hogy a kislány is szereplő, de közben az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy tényleg benne maradhat-e, vagy majd az utolsó pillanatban lefújjuk az ötletet. Nem tanítottunk be neki semmit, egyszerűen hagytuk, hogy ott legyen, és figyeltük, mire mit reagál, utána mi is rögtönöztünk arra valamit. Hatalmas koncentrációt igényel. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy maradt, és azóta is minden alkalmat egyedivé és varázslatossá tesz” – mesélte Trokán Nóra.  

A felvetésre, miszerint érződik rajta valami megnyerő nemtörődömség, úgy reagált: „Igen, ugyanakkor ez sokakat idegesít, mert voltak, akik ezt úgy értelmezték, hogy engem látszólag egyáltalán nem is érdekel ez az egész, vagy kérték, hogy legalább próbáljak úgy tenni, mintha. Zavarta őket, hogy kilépve a próbateremből, képes vagyok egészen más dolgokról beszélgetést kezdeményezni. Ilyenkor mindig próbálom megmagyarázni, hogy igenis érdekel az adott munka, de valóban van bennem egy alapvető kívülállás is, amennyiben nem a színházról való gondolkodás tölti ki a szabadidőmet. Illetve nem esek hanyatt attól, hogy színésznő vagyok".  

A színésznő hangsúlyozta: az Éjjeli menedékhely, a Vitéz lélek és a Brand vendégszerepei után se szerződik a Nemzetibe, nem lesz társulati tag. „Ugyanúgy darabra szerződöm, mint ahogy Kecskeméten, az Örkényben és mindenhol máshol. Egy ideje szabadúszó vagyok” – tette hozzá. 

Terveiről szólva elmondta: „Nagyon klassz lenne az egykori színművészetis osztályommal összehozni valami újat. Évek óta dédelgetjük ezt a tervet, részemről most lenne megvalósítható. Annyira szuper csapat voltunk, főleg a harmadik-negyedik évben, ami tényleg ritka, és azóta is sokfelé játszunk sokat, szóval elképesztően izgatna, hol tartunk most. Önfeledt munkákra, meg arra a hihetetlenül intenzív együttlétre emlékszem, ha visszagondolok. Csupa nyálas dolgot tudnék mesélni azokról az évekről. 

A legsikeresebb előadásunkat nemzetközi találkozókra vittük, és többnyire mindenhol taroltunk vele. Ez volt A nagy füzet alapján készült Fáj. Na, ott volt egy közös rituálénk, amit a mai napig emlegetünk. Talán páran még emlékeznek rá, hogy egy paraván mögött játszottunk, onnan bújt elő, akinek épp jelenete volt. Már a bemutatón megtörtént, hogy a kezdés előtt odaosont közénk Forgács Péter, aki az egyik osztályfőnökünk volt, és a darab rendezője, hogy egyenként megöleljen minket. Miután kiment, mi még egyszer körbefogtuk egymást, majd én emelkedtem fel elsőnek, hogy elénekeljek egy dalt. Egyszer csak azt éreztem, hogy a többiek mind a hátamra csúsztatják a kezüket, vagy ahol épp értek, ott fogtak, és adták az energiát. Az valami elmondhatatlan élmény volt. Attól kezdve minden alkalommal így kezdtük az előadást. Mondanom sem kell, a legjobb az lenne, ha újra Forgács Péter rendezne nekünk valamit” mondta Trokán Nóra.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása