"Gyermekből erős férfivá nő a darab" - Vikidál Gyula A nyomorultakról

Augusztus 14-én mutatták be a Szegedi Szabatéri Játékokon A nyomorultak című musicalt Szirtes Tamás rendezésében. Vikidál Gyula szerint a Dóm tér sorsdöntő szerepet játszott az életében. Az énekest a Délmagyar kérdezte.

Elmondása alapján olyan elismeréseket kapott A nyomorultak után, amelyek hatására eldöntötte: nem zenekari rockénekesként, hanem énekes színészként folytatja életét. A musical időről időre feltűnt a színész életében: Valjean szerepe mellett játszotta már Javert felügyelőt is a Madách Színházban, a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásában pedig most a Püspököt alakítja.

 

 

 

vikidal04

 

Egyik legmeghatározóbb élménye a darabbal kapcsolatban a londoni Royal Albert Hallban a musical 10. évfordulójára rendezett gálakoncert, amelyet Colm Wilkinson, az eredeti Jean Valjean nyitott meg. A gála fináléjában 17 különböző ország Jean Valjeanja énekelte el a mű fináléját, A nép dalát. Hazánkat Vikidál Gyula képviselte.

 

 

"Úgy éreztem magam, mint egy világbajnok sportoló. Előttem a japán japánul, mögöttem a svéd svédül, mindenki a saját nyelvén énekelt, és mégis megszólalt a darab. Soha nem fogom elfelejteni" – mesélte.

 

vikidal02

 

A Püspök szerepe újabb ajándék számára A nyomorultak új produkciójában. "Legalább annyira fontos a Püspök, mint anno Jean Valjean szerepe. Jean Valjean számára a Püspökkel való találkozás épp olyan sorsfordító a darabban, mint amilyen Jean Valjean volt az én életemben. Az, hogy újra itt állhatok, kifejezi a darabhoz való örök kötődésemet és a folyamatosságot. Úgy érzem, a darabhoz való viszonyom, tapasztalataim jegyében immár a felnövekvő generáció papája lehetek. Láthatom újból, ahogy Szirtes Tamás rendező munkája nyomán gyermekből erős férfivá nő a darab" – fogalmazott Vikidál Gyula a délmagyar.hu cikkében.

 

Bővebben a delmagyar.hu-n.

 

A nyomorultak augusztus 16-án, 19-én, 20-án és 21-én látható még a Dóm téren.

 

Forrás: délmagyar.hu

Fotó: Madách Színház

 

süti beállítások módosítása