Kezdődik a munka a Katonában - Nánási Pál fotózta a társulatot

"Repesek a gyönyörtől, hogy ilyen emberek állnak a kamerám elé" - mondta Nánási Pál fotóművész, aki a Katona József Színház társulatának tagjainak portréit készítette a nyáron. Az új társulati képek az előcsarnokban lesznek láthatók.

 

Az új portrésorozat a Katona facebook-oldalán tekinthető meg.

 

 ascheronodikovacs

borbelygotharpalos

Nánási Pál fotói

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nem várt feladatokkal kezdte a 2015/16-os évadot a Katona: az augusztus 17-i esőzés utáni csőtörés okozta kárt is fel kellett mérni és helyre kellett állítani. A Kamrát elárasztó több száz köbméter víz drámai helyzetet hagyott maga után: az épületben és a felszerelésben okozott, 60 millió forintra becsült kár gyakorlatilag kiütötte a Kamrát. Ezért szeptember első felében a kisebbik játszóhelyre tervezett előadásokat a nagyszínpadon játsszák. A jelenlegi tervek szerint szeptember végére újra megnyithatják a közönség előtt a Kamrát.

 

A kármentéssel párhuzamosan már elkezdődtek az évad őszi bemutatóinak a próbái. Az első premiert október 8-án tartják a Kamrában. Simon Stephens Harper Regan című drámáját a társulat új tagja, a Színművészeti Egyetemen idén végzett Székely Kriszta rendezi Fullajtár Andrea főszereplésével. A darab először kerül színre Magyarországon.

 

  

Október 9-én kerül sor a Katona második bemutatójára a nagyszínpadon. Borbély Szilárd Az olaszliszkai című kortárs „sorstalandrámáját” Máté Gábor állítja színpadra. A darab ősbemutató és megtörtént esetet dolgoz fel: 2006 októberében Szögi Lajos tiszavasvári földrajz-biológia szakos tanár Olaszliszkán elsodort autójával egy roma kislányt, akinek semmi baja nem esett, de a feldühödött rokonság a tanárt – két lánya szeme láttára – agyonverte.

 

Október 16-án Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjának premierjére várják a nézőket a Kamrába. Gothár Péter rendezéséből az előző évad végén már tartottak előbemutatót. Szereplők: Ötvös András, Szirtes Ági, Rezes Judit, Pálos Hanna, Mészáros Béla és Kocsis Gergely. Az 1960-ban született mű az illúzióvesztett értelmiség közérzeti válságát, vívódását, reményvesztettségét ma is rendkívüli erővel mutatja meg.

katona

Fotó: Dömölky Dániel

 

A színház az elmúlt években több ezer fiatalt elérő Ifjúsági Programja korábbi formájában megszűnik és Katona Behívó néven több generáció számára is nyitott színházpedagógiai programmá alakul. Az eddig megszokott és sikeresnek bizonyuló programok folytatódnak, ezek mellett azonban olyan új foglalkozásokkal készülnek, amelyek még szorosabban kötődnek a színház repertoárjához. Céljuk minél szélesebb nézői réteg számára megteremteni a színházról és színházzal való közös gondolkodás lehetőségét.

 

Máté Gábor, a Hír24 TV 7/24 Embere c. műsorban

 

A Katona a negyedik Színházak Éjszakáján is részt vesz, ennek kapcsán Máté Gábor igazgató úgy fogalmazott: ez az este is annak a párbeszédnek a része, amit a színház folytatni kíván a nézőkkel. "Egyaránt szól a közönségről, rólunk illetve egymás megismeréséről és teljesen politikamentes. Ugye mi színháziak jobban szeretünk csörömpölni, hangoskodni, mint bármelyik másik szakma a világon. És a Színházak Éjszakáján teljesen egyértelmű, hogy ezt úgy tehetjük meg, hogy a színház iránti szenvedélyünkben osztozunk a nézőkkel. A nagyszínpadon Instant címmel kétszer -este 7kor és fél 10kor is- látható lesz egy műsor, amelyben majdnem a teljes társulat részt vesz. Ezt a produkciót valamiféle aktualitáshoz kötjük, de meglepetésnek szánjuk, ezért többet nem árulhatok el róla. Az előcsarnokban délután öttől –szokás szerint KP címmel - Veiszer Alinda beszélget, de egyelőre nem fedném fel, hogy kik a vendégei. A Kamrában este 6-tól 11-ig Mestersége színész címmel, Pelsőczy Réka vezetésével tárulkoznak fel a Katona alkotói. A Sufniban pedig a mostantól Behívó néven működő Ifjúsági Programunk mutatkozik be, lesz színházi játszótér és színházpedagógiai foglalkozás gyerekeknek. Dramaturgjaink a felnőtteknek is tartanak workshopot, melynek témája a színházi mesterség, ennek keretében a jövő szezon bemutatóival is megismerkedhetnek az érdeklődők" - számolt be interjúnkban.

 

Máté Gábor a Hír24 TV 7/24 Embere c. műsorban a közelgő igazgatói pályázatról, a következő évadról és saját munkájáról is beszélt, többek között arról, miért hívta meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemre tanítani Vidnyánszky Attilát

 

Leadfotó: Dömölky Dániel

 

süti beállítások módosítása