"Erős energiákat mozgat ez a produkció” – Falus Mariann a Somnakajról

Az elismert hazai alkotók, művészek összefogásából született első gipsy musical, a Somnakaj a budapesti sikerek után több nagyváros színházaiban is bemutatkozik.

Szeptember 20-án a Szegedi Nemzeti Színházban látható. A tiszaparti bemutató kapcsán Falus Mariann osztotta meg gondolatait az előadásról a delmagyar.hu olvasóival.

 

somnakaj falus

 

2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatkozott be az első gipsy musical, a Somnakaj. A produkció 2015 tavaszától év végéig országos körútra indult. Összesen 10 megyei jogú városba látogat el, hogy minél szélesebb közönség előtt mutassa meg, hogy a közös munka és az együttgondolkodás révén hogyan épül „híd” a nemzetiségek és a többségi társadalom tagjai között.

 

A darab 2015 tavaszától új megközelítésben folytatta életútját, színházi elemekkel és zenei betétekkel bővült. Müller Péter Sziámi jelen dramaturgiája hangsúlyt helyez az apa szerepére a darabban, akinek személyes drámája – saját karrierjének feladása – még jobban ráirányítja a figyelmet Somnakaj életútjában rejlő kérdésekre, miszerint lehet úgy kiteljesedni cigányként, hogy nem kell hozzá feladni a gyökereket és az identitást. Hegyi Árpád Jutocsa rendezésében a jeleneteket átszövi a humor, miközben drámai konfliktusok jelzik a nemzetiségek és a többségi társadalom egymástól eltérő szokásait, világnézetét. A történet vonalvezetése mentén betekinthetünk az európai és magyar szinten is legnagyobb nemzetiségek jellemző szokásvilágába és hagyományaiba.

 

somnakaj2

 

A korábbiakban is számos neves előadóművészt felsorakoztató Somnakaj sztárszereposztását a tavasszal indult országos turnén már Papadimitriu Athina, illetve Oláh Gergő is tovább gazdagítja. Mellettük a régebbi szereplők közül többek közt Falus Mariann is látható lesz a gipsy musical szegedi előadásában, amely ezúttal is színpompás színpadkép vetítéssel idézi meg naiv roma festők forma- és színvilágát is.

 

„A Somnakaj egy roma sorsjáték, tulajdonképpen modern Csipkerózsika-történet. Egy kislány vidékről feljön a fővárosba és karriert csinál. A családja, az egész közösség, amelyben addig élt, véleményezi ezt a változást és végigkíséri őt az útján. Szerintem nagyon szép és egyszerű történet. Mint az a musicalek esetében többnyire lenni szokott, nem is a sztori, hanem a zene a lényeg. Müller Péter Sziámi írta a szöveget, így az sem elhanyagolható, de a fantasztikus zene felülír mindent” – mondja Falusi Mariann.


„Tradicionális a zene, de nem olyan módon, ahogy az emberek a cigányzenét általában elképzelik, hanem kicsit crossoveres átírással, ami leginkább a Szegedről indult Szirtes Edina Mókust dicséri. Zseniális zenekar játszik, amelyben cigányzenészek is vannak, de persze ők sem azt a fajta muzsikát játsszák, amit a vendéglőkben lehet hallani, inkább szép és mély, kicsit dzsesszes zenét” – véli a művésznő.

Falus Mariann kiemelte, a produkció egyik erőssége a kiváló szereposztás is.


somnakaj
„A szereplők is nagyszerűek, kezdve a Magyarország legnépszerűbb roma zenekaraiból összeállított kórussal. Elképesztő, ahogyan énekelnek, több fantasztikus hang is van a kórustagok között. Telitalálat a címszereplőnk, Szakács Hajnalka is. Somnakaj egy cigány név, a jelentése: Aranyom. A produkció felfokozott érzelmi töltetére jellemző, hogy a vasárnapi, hatalmas sikerű, telt házas szolnoki előadásunk után, amelynek este 10 órakor lett vége, leültünk a büfében, és a buszunk csak éjjel fél 3-kor tudott elindulni, mert addig táncoltunk, zenéltünk, énekeltünk. Ez az a fajta hangulat, amitől feláll a szőr az ember hátán. Imádom, és boldog vagyok, hogy benne lehetek ebben a produkcióban” – hangsúlyozza Mariann, aki a népszerű énekes Somnakaj egyik rokonának félcigány feleségét játssza, aki külföldön próbált szerencsét. A Duna Művészegyüttes táncosai és olyan sztárok szerepelnek még a musicalben, mint Kathy Horváth Lajos, Szakcsi Lakatos Béla, Papadimitriu Athina és Oláh Gergő.

 

„Annyira erős energiák vannak ebben a produkcióban, a zenében, hogy azokon az estéken, amikor játsszuk, alig tudok éjszaka elaludni. Eddig bármerre jártunk vele az országban, előadás után mindig állva tapsoltak, mindenki nagyon szerette” – meséli Falus Mariann, akit szeptember 20-án, vasárnap nemcsak a musicalprodukcióban láthat a szegedi közönség, hanem a vendégszerepléshez kapcsolódva Lang Györgyivel Pa-Dö-Dő-koncertet is ad 15 órától az Agórában délelőtt fél 11-kor induló Színezd át! családi nap részeként.

 

Forrás: Délmagyar.hu, Színház.szeged.hu

Fotó: Facebook.com/somnakaj

 

süti beállítások módosítása