Indul a Gondolat Generátor - Ismét beavató program a Trafóban

A Trafó Kortárs Művészetek Háza a 2015/16-os évadának első félévében is várja középiskolai osztályok (14-18 év) jelentkezését a Gondolat Generátor kortárs művészeti beavató programjára. Idén két színházi-, két táncelőadásra és egy kiállításra várja a pályázatokat a Trafó, szeptember 25-ig, amelyekre külön-külön és csomagban is jelentkezhetnek a csoportok.

 

A Trafó felhívása:

 

A 13 éve indult színházi nevelési program sajátosságait maga az intézmény és annak szellemisége adja: innovatív, sokszor kísérletező színház, tánc, zene, képzőművészet és mindezek határterületei képezik a Gondolat Generátor tárgyát.

 

A cél a középiskolás korosztály nyitottságra bátorítása, az őket körülvevő világról való gondolkodásra késztetése a kortárs művészeten keresztül, a színházpedagógia eszközeivel. A részvevők a közös gondolkodás és cselekvés során, értelmezéseken és játékokon keresztül stratégiákat sajátíthatnak el véleményük megformálásához, gondolataik pontosabb kifejezéséhez.

 

A programhoz csatlakozó középiskolás csoportoknak, osztályoknak nem fix, kötött programsorozatot, hanem komplex csomagokat kínál a Trafó, amikből a jelentkezők maguk állíthatják össze saját Gondolat Generátor órarendjüket, választhatják ki azokat az előadásokat, melyek témái, felvetései az adott osztályt, csoportot aktuálisan érintik/érinthetik, érdeklik, foglalkoztatják.

 

Az előadások alkotói minden alkalommal részt vesznek a foglalkozások megtervezésében, sőt gyakran azok lebonyolításában is, így az ő esztétikájuk, gondolkodásmódjuk és módszereik is hatásosabban, jobban, látványosabban érvényesülhetnek a programsorozatban. Az előadásokhoz, azok jellegétől függően, elő- vagy utófoglalkozás kapcsolódik.

 

A Gondolat Generátor szakmai vezetője Sebők Borbála dramaturg, állandó munkatársa pedig Bethlenfalvy Ádám drámapedagógus.

 

GondolatGenerator FB cover pink

 

A programban résztvevő előadások a 2015/16-os évad első, őszi félévében:

 

> SZÍNHÁZ

STEREO Akt: FELÜLRŐL AZ IBOLYÁT

Titkos Társulat: KÉT NŐ

>TÁNC

Fülöp László: “THERE’S AN ELEPHANT IN EVERY ROOM…”

>KÉPZŐMŰVÉSZET

George Crîngaşu, Keresztes Zsófi és Jaakko Pallasvuo kiállítása

>GG EXTRA

Dányi/Molnár/Vadas: NYÚZZATOK MEG (16 éven felülieknek!)

 

A jelentkezés módja

 

A teljes félév programjára, vagy egyes programrészekre jelentkezni a jelentkezési adatlap kitöltésével és a kiválasztott programok megjelölésével lehet szeptember 25. (péntek) éjfélig Huszár Ritánál a rita@trafo.hu e-mail címen. Egy programon maximum 4 csoport vehet részt. További információ a 06-1/ 456-2051-es telefonszámon kérhető.

 

Részletes programleírás

Jelentkezési lap

Facebook 
Honlap

 

 

 

süti beállítások módosítása