A magyar dráma napja - Felolvasószínház és díjátadás a Vígszínházban

A magyar dráma napjáról vasárnap felolvasószínházi előadással, hétfőn pedig díjátadással emlékeznek meg a Vígszínházban. A drámaírói életművért járó Szép Ernő-díjat Nádas Péter veheti át a hétfő délelőtti ünnepségen.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.


A magyar dráma napját ünnepelve az idén a 125 éve született Hunyady Sándorra, a Vígszínház egykori háziszerzőjére emlékeznek Kártyázó asszonyok című drámájával, amelyet Kovács D. Dániel rendezésében láthat a közönség az ünnep előestéjén, szeptember 20-án, vasárnap a Pesti Színházban, Lengyel Tamással a főszerepben.

 

vigszinhaz


Hétfőn délelőtt tartják szintén a Pesti Színházban Nádas Péter Találkozás című művének olvasópróbája előtt a Szép Ernő-életműdíj átadását. A próbán a szerző olvassa fel a darabot. Az ünnepélyes díjátadáson Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója és Dömötör András rendező mond laudációt.


Az elismerést szakmai kuratórium ítéli oda, a díjjal járó anyagi fedezetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja. A Szép Ernő Kuratórium munkáját az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet segíti.


A Szép Ernő-jutalom - nevezik Szép Ernő-díjnak is - 1984-ben alapított irodalmi díj, amelyet drámaíróknak ítélnek oda. A díjat Pogányné Szép Berta, Szép Ernő húga alapította. 1992-ig csupán egy fő, a "legjobb drámaíró" vehette át, 1992-től viszont a díjazottak köre 2-3 főre bővült.


Az idén a Szép Ernő-különdíjat Csukás István fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért és Schilling Árpád rendező experimentális, égető társadalmi kérdéseket felvető színpadi szövegeiért kapta. A két díjazott egyéb elfoglaltságai miatt később veszi át az elismerést.


Nádas Péter Találkozás című drámáját október 23-án mutatja be a társulat a Pesti Színházban Eszenyi Enikő rendezésében, Börcsök Enikő és Király Dániel főszereplésével.

 

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása