"Visszautasítjuk a részvételt" - A FESZ nem delegál jelöltet az NKA kuratóriumába

A Független Előadó-művészeti Szövetség állásfoglalása az NKA alakuló új Színházművészeti- és Táncművészeti kuratóriumának jelöltállítási folyamatában való részvétel visszautasításáról.

 
Az előzményekről:
 

Korábban a szakmai kollégiumi tagok felét a miniszter saját hatáskörben, másik felét pedig az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján választották ki. Mostantól azonban csak a tagok egyharmadát kéri fel a miniszter saját hatáskörben és egyharmadát delegálják a szakmai szervezetek, további egyharmadát az MMA jelöli ki.

 

Idén a szakmai delegáltak kiválasztására hat színházszakmai szervezetet kértek fel, és a folyamatot a Magyar Teátrumi Társaság felügyelte.

 

A Magyar Teátrumi Társaság, a Magyar Színházi Társaság, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete, a Magyar Bábművészek Szövetsége, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség - egyhangúan javasolta Csizmadia Tibor rendezőt, a Magyar Színházi Társaság korábbi elnökét és Szabó László kommunikációs szakembert, a Magyar Teátrumi Társaság titkárát, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetőjét illetve Láposi Terka bábművészt, aki korábban is tagja volt a kuratóriumnak. A Független Előadó-művészeti Szövetség azonban úgy határozott, nem kíván a delegálási eljárásban részt venni. 

 

feszfesz 

 

A FESZ közleménye:
 

A Független Előadó-művészeti Szövetség közgyűlése 2016. január 25-én tartott ülésén úgy határozott, hogy nem jelöl tagot a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosítására tekintettel újonnan alakuló Színházművészeti Kollégiumába, sem a Táncművészeti Kollégiumba.


A FESZ 2015 novemberében aláírta azt a levelet, amelyben művészeti és tudományos szakmai szervezetek kérték a kormányzati döntéshozókat, hogy az NKA-t és a pályázókat közvetlenül érintő törvényi szabályozás érdemi megváltoztatása előtt tegyék lehetővé, hogy e szervezetek megismerjék és véleményezzék a módosító törvényjavaslat tervezetét.

 

A kezdeményezés ellenére az NKA-törvény módosítása előzetes társadalmi egyeztetés nélkül lépett hatályba 2016. január 1-jén. A törvény számos, az NKA működése és a támogatások elosztása szempontjából sarkalatos döntést a Magyar Művészeti Akadémia elnöke egyetértéséhez köt. További lényeges változás, hogy a művészeti főtematikájú állandó szakmai kollégiumok tagjainak egyharmadát a miniszter kéri fel, egyharmadát az MMA, további egyharmadát pedig az érintett szakmai szervezetek delegálják, míg korábban az érintett szakmai szervezetek a kollégiumok tagjainak felét delegálhatták.

   
A FESZ 2011-es újjáalakulása óta következetesen képviseli azt az elvi álláspontot, hogy nem vesz részt az olyan kompromisszumokban, melyek a szakmaiságot másodlagosnak tekintő, egyéb - politikai vagy ideológiai - szempontokat előtérbe állító támogatási rendszer kiépülését, illetve megszilárdulását segítik. S bár a mostani döntés része annak a folyamatnak, mely sok esetben az ellehetetlenedés határára sodorja a függetleneket, a közgyűlés a fenti okokból döntött úgy, hogy nem állít jelöltet az NKA ilyen alapon szerveződő kuratóriumába.
 
Kovács Zita, Lengyel Anna, Nagy Zoltán elnökök
 
A FESZ elnöksége egy közös nyilatkozatot is aláírt három másik szervezettel: //szepiroktarsasaga.hu
 
annalengyel
 
A 7óra7-en 

Lengyel Anna, a FESZ egyik társelnöke bővebben kifejti, miért nem vesznek részt a delegálásban:

„Szó nincs arról, hogy az NKA működése eddig rendben lett volna. Eleve átláthatatlan az egész folyamat: elvileg van ugyan szempontrendszer, de követhetetlen, hogy mikor és milyen mértékben érvényesül, nincs pontozás, nincs semmilyen indoklás, még abban az esetben sem, ha a pályázó rákérdezne, sőt még azt sem publikálja az NKA, hogy kiknek nem adott támogatást, vagyis nem derül ki, hogy kik pályáztak. A legtöbb egyéb állami pályázattal szemben nevezési díj van, a megpályázott összeg 1%-a, ami mondjuk egy 15 milliós fesztivál, vagy akár egy néhány milliós produkció esetén sem tekintető elhanyagolhatónak, főleg egy évi néhány millióval támogatott független pályázó szempontjából.

 

(...) itt elvi kérdésről van szó. A FESZ pedig úgy döntött, hogy ezúttal sem asszisztál ahhoz a folyamathoz, mely - a film területét kivéve - a művészetre szánt adófizetői pénzek elosztásában lényegében egyeduralkodóvá teszi azt az illegitim módon létrejött MMA nevű intézményt, mely már e nélkül is csaknem hétmilliárd forinttal gazdálkodik, melynek jelentős része egy teljesen átláthatatan döntési folyamat során kerül egyes szervezetekhez (a kurátorok személye ismeretlen, publikus szempontok nincsenek, indoklást nem adnak), s melynek elnöke a nemzeti lojalitást fontosabbnak tartja a művészi minőségnél.”

 

süti beállítások módosítása