Béres Attila: „A művészeti tanács köszöni szépen jól van”

Béres Attilát, a miskolci direktort az Észak-Magyarország kérdezte.

Keszég László lett a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője. A hír a Miskolci Nemzeti Színházat is érinti: Keszég a művészeti tanács tagja, ráadásul korábban Rusznyák Gábor, a tanács másik tagja Kecskeméten vállalt szerepet. 

 

A miskolci művészeti tanács köszöni szépen jól van, keményen dolgozik továbbra is. A legnehezebb és legfontosabb feladata most a következő évad műsortervének az összeállítása. Emellett természetesen minden művészeti kérdésben a tanács segíti a döntéshozatalt. Ez történik most is. Az, hogy valaki közülünk egy másik színházban főrendező is lett, az az ő szakmai felkészültségét, hozzáértését hangsúlyozza és legfeljebb az ő saját időbeosztását befolyásolja. A miskolci művészeti tanácsban végzett munkáját semmiképpen nem. Azt a szövetséget pedig, amit akkor kötöttünk, amikor megpályáztuk a színházat, végképp nem befolyásolja.

Azóta is ugyanazzal a rendszerességgel találkozunk minden hétfőn négy-öt órára, hogy átbeszéljük a színházat érintő művészeti kérdéseket. Ugyanúgy megnézzük a kollégáink készülő előadásait. És most a szerződtetésben is szerepet vállalnak a művészeti tanács tagjai. Így nem csak az igazgató ül szemben a színészekkel, amikor el kell mondanunk: milyennek láttuk őket az évadban. Miben fejlődtek, hogyan számítunk rájuk. A szellemisége a fontos a közös munkánknak. Ezt az azonos minőséget, azonos gondolkodást szeretnénk megőrizni és semmi sem mutatja, hogy ez ne így maradna. Nem kezdte ki a barátságunkat az idő” – hangsúlyozta Béres Attila

beres-attila

Fotó: Bujdos Tibor, boon.hu

Ezt az évadot nagyobbrészt a korábbi igazgató, Kiss Csaba tervezte és csak néhány százalékban a miénk” – hangsúlyozta a direktor. Elárulta, sok szempontból letisztultabb és egyértelműbb évadra készülnek 2016- 2017-ben, a Nagyszínházat pedig közönségvonzó játszóhelynek szánják. „A Kamaraszínházat művészszínházként értelmezzük olyan példákra figyelve, mint a budapesti Katona József Színház. A Játékszín az új kifejezési eszközök terepe lenne, alternatív színház. Ha jövő ilyenkor ugyanerről beszélgetve még mindig nem látszik a különbség, a közös ízlésből eredő határ, amely a különböző tereket és előadásokat elválasztja egymástól, akkor azt kell majd mondanom, baj van. Idén ez tényleg nem látszik annyira” – tette hozzá. 

Azt mondhatom, hogy a következő évadban is a művészeti tanács tagjai rendezik a bemutatók 60-70 százalékát. Emellett olyan alkotókat próbáltunk megnyerni, akik nem voltak még Miskolcon, de a magyar színházi szakma legjobbjai. És erős a szándékunk, hogy a frissen végzett vagy most végzős főiskolásokat, generációjuk legjobbjait Miskolchoz kössük. Erre nagy az esély. Október közepén kezdtük összeállítani az új évadot, meghatározva az irányt, ami felé tartsunk a darabokkal. Most az utolsó száz méteren járunk, amikor már a szereposztások is kikristályosodnak. Ebben a szakaszban még nem mondhatok ennél konkrétabbakat. Annyit viszont igen: olyan különlegességekre is készülünk, amelyek reméljük felkavarják a színházi élet állóvizét is. Nagyon izgatott vagyok” – mondta Béres Attila.

(Forrás: Észak-Magyarország)

süti beállítások módosítása