Korlátlan korlátoltság

Sérült és ép előadók közösen lépnek színpadra március 1-jén az ArtMan Egyesület no PARA című estjén.

2 felvonás, 3 produkció az egyenlőség jegyében. Gyulavári Ági előadását egy autista lány mozgása és lénye inspirálta, Jobbágy Bernadett látó és látássérült előadókkal dolgozik együtt, Mészöly Andrea koreográfiáját nézve pedig elfeledkezünk arról, hogy testi fogyatékosságot is látunk a színpadon.

 

Évről évre a Trafó egy estét biztosít az Artman Mozgásterápiás Egyesületnek, amikor az oktatási, művészeti és terápiás programokat létrehozó szervezet tagjai szereplési lehetőséget kapnak. Az egyesület fő feladatának tartja a fogyatékos emberek testi és lelki állapotának javítását, és azoknak a speciális értékeknek a felmutatását, melyeket a különböző sérülésekkel élő emberek a többségi társadalom számára nyújtani tudnak.

 

A noPARA est produkciói ugyanolyan komplex élményt kínálnak a közönségnek, mint a Trafó programjában szereplő bármilyen kortárstánc produkció. A március 1-jei esten Gyulavári Ági és Jobbágy Bernadett új koreográfiával, Mészöly Andrea pedig egy öt évvel ezelőtti, de máig is aktuális, felkavaró előadással érkezik a Trafóba.

 

noPARA

 

Gyulavári Ági: volról Áttetsző

 

A produkciót egy autista lány mozgása és lénye inspirálta, aki egy róla készült videóval lesz jelen az előadásban. A darab Mitzi Walt gondolatai nyomán az autizmusra nem betegségként, hanem az idegrendszer felépítésének egy lehetséges módjaként tekint. Az autizmus a mindannyiunkban rejlő biztonság iránti vágy metaforájaként szövi át a darabot, melyben a mozdulat tánccá érik. Az alkotók azt kutatják, hogyan hangolódhat össze a virtuális világ és valóság, a technológia és művészet.
 
Így összekapcsolódik a hang, a táncfilm, a mozgás és a textil-technológia is. A korábban autisták inspirálta ruhakollekciót tervező Györök Bori is részt vett a munkában: az világító jelmezeit hordják a szereplők. A fiatal textiltervező legközelebb a smART!XTRA sorozat kiterjesztett test című estjen mutatja majd be további kutatási-tervezési eredményeit.

 

Gyulavári Ági, a darab koreográfusa táncosként kezdte pályáját, majd pszichológiával és táncterápiával kezdett foglalkozni. Elsősorban mentálisan sérült emberekkel dolgozik, munkáiban ötvözi a táncot, a pszichológiát, a táncterápiát és a filozófiát.

 

Jobbágy Bernadett: SEJTelem  

 

Jobbágy Bernadett három éve dolgozik az ArtMan Egyesület tagjaként mozgásos szakemberként és táncos-koreográfusként, emellett rendszeresen akadálymentesít látássérültek számára kulturális eseményeket.

 

Mostani koreográfiájában látó és látássérült előadók vegyesen szerepelnek, ötvözve az éneklést és a mozgást. A produkciót a testben áramló folyadékok vízzel való kölcsönhatása inspirálta. A dolgok keletkezésének momentuma: a pillanat, amelyben folyton átfedésbe kerül a teljes addigi élettörténet az itt és most anyagi valóságával.

 

Mészöly Andrea: Beszélj rólam! (2011)  

 

Az előadás Bruckner Csaba és Tóth Károly két súlyosan, halmozottan fogyatékos előadó, valamint Kövesdi László színész és Nagy Andrea táncos élethelyzeteire, emlékeire építve, társadalmilag rögzült tabukat vesz górcső alá. Az előadásban Kövesdi László és Bruckner Csaba dysarthriás dialógusában groteszk humorral és szeretetteljes azonosulással találkozunk, miközben Nagy Andrea táncával érzékenyen kapcsolódik mozgásfogyatékos partnereihez. A táncos támogató jelenlétén keresztül megfeledkezünk a testi fogyatékosság látványától, megláthatjuk a hátrányos helyzet mögött az embert, saját pozitívumaival.


Az előadás fontos építőkövei: Tarr Bence László Korlátlan korlátoltság írása és Illyés Gyula Az éden elvesztése című oratóriuma. Az írások hangfelvétel és élő szó formájában kaptak helyet a darabban, tartalmilag kiegészítve az előadók által reflektált korlátoltság relatívnak tekinthető fogalmát.

Mészöly Andrea 1993 óta dolgozik a kortárs táncélet területén. Dolgozott együtt többek közt Szabó Benke Róbert fotóművész-performerrel, Rutkai Bori énekes-performer képzőművésszel, Szabó Réka koreográfussal és Árvai György rendezővel. Az évek során több külföldi ösztöndíjat is elnyert. 2011 óta tagja az ArtMan Mozgásterápiás Egyesületnek.

 

noPARAii

 

 

„Korlátlan korlátoltság”
 – három előadás egy este a Trafóban sérült és ép előadókkal

ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület: no PARA
2016.03.01. 19.00 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Honlap
Facebook

Látássérültek számára akadálymentesített az előadás

 


 

 

süti beállítások módosítása