Liliom - Külvárosi legenda a soproni színházban

Molnár Ferenc Liliomjának premierjét március 5-én tartották a Soproni Petőfi Színház nagyszínpadán.

 

A soproni színház ajánlója:

 

- Érzelmileg erős, drámai műről van szó, a benne rejlő helyzetekkel együtt. Ezt tovább feszítve keressük meg a darab, a szereplők és a saját magunk igazságát. Sorsokat játszunk, mutatunk meg, nem beidegződött szent képeket. Olyan Liliomot szeretnénk mutatni, amely akár ma is elképzelhető, és akármelyik kisvárosban is lejátszódhat - fogalmazott Kovács Frigyes rendező, Jászai Mari-díjas színművész a Liliom című darab premierje előtt.

 

Hozzátette: közel áll hozzá ez a darab, amely egyszerre szól a szegénységről, kiszolgáltatottságról, a gerinc törhetetlenségéről, az őszinteségről, a becsületről, az együgyűségről, a butaságról, a szeretetről, a felelősségről. Szeretné a mű ellenállhatatlan humora és a szövegben rejlő komikuma mellett a darab drámai vonalát, konfliktushelyzeteit, feszültségeit is nézők számára érzékelhetővé tenni. Épít, és nagyon számít a színészi játék erejére.

 

IMG 3615 copy

Fotók: Torma Sándor

 

A soproni előadás címszerepét Ács Tamás, Julit Molnár Anikó alakítja. Marika Szlúka Brigitta lesz. Ficsurként és Esztergályosként Savanyu Gergely lép színpadra, Hugót Papp Attila formálja meg. Hollunderné és a Fogalmazó szerepében a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható. Muskátnét Szőcs Erika alakítja, Rendőrkapitányként Galkó Balázs szerepel az előadásban. Berkovics rendőrt Horváth László, a másik rendőrt Sárdy Zoltán, Lujzát pedig Soós Linda játssza. Linzmann és dr. Reich bőrébe a rendező, Kovács Frigyes bújik.


A díszlet Pataki András, a jelmezvilág kialakítása Szélyes Andrea nevéhez fűződik. A dramaturg Zalán Tibor, zene Kucsera Géza, a zenészek Kónyai Flórián, Sárközi Gábor, Szabó László lesznek. Az ügyelő Horváth Dávid, a rendezőasszisztens Simon Andrea.

 

 IMG 3652 copy

 

Főszereplők az előadásról:

 

A vagány művészlélek

 

- A külvilágnak mutatott keménység mögött egy művész lelke lakik Liliomban. A vagányság, csibészség, harsányság csak egy szerep, amivel önmagát próbálja védeni - mondta Ács Tamás, aki a címszerepet játssza. Hozzáfűzte: pályafutásának eddigi legnagyobb kihívása ez a szerep, soha nem hitte volna, hogy egyszer találkozik vele. A próbák folyamán önmagából építkezve akarja a figurát, annak jellemét, személyiségjegyeit felépíteni. Mindezt a rendezővel folytatott együttes munkával, elemző beszélgetésekkel kívánják elérni. Keresi a saját életével való kapcsolódási pontokat.


- Liliom valódi jellemének kulcsa a ki nem mondott szavakban, elharapott mondatokban rejlik. A Julira mért ütései a saját szívére mért csapások - hangsúlyozta Ács Tamás.

 

Végtelen összetartozás

 

- Egy gyönyörű szerelem ez, csendekkel, hallgatásokkal, kimondatlanságokkal, a végtelen összetartozással, régi filmekre emlékeztető magyar lélekkel - mondta Molnár Anikó, aki Juli szerepét alakítja.


- Juli cselédlány, akit mindig félrelöktek és bántottak az életben. Ugyanakkor őszinte, sokkal érettebben gondolkodik, mint a hasonló korú lányok. Liliom az első és az egyetlen olyan ember, aki kiáll mellette és megvédi. Hőssé válik számára, és soha nem lesz kétsége, ő az igazi szerelme. Tudja, hogy összetartoznak, még akkor is, amikor Liliom meghal. Nem megy férjhez, egyedül neveli a gyerekét, s közben egyre keményebbé, szikárabbá válik. Molnár Ferenc darabjaiban összetettek a jellemek. Hálás, de egyben nehéz feladat is mindezt színpadon ábrázolni. Eltalálni az arányokat, azt, hogy a kimutatott érzések, viselkedésmódok és a ki nem mondott szavak miként adják vissza hitelesen a szereplők életét, sorsát, a lelkét. Mindeközben pedig a Liliomban is benne rejlik mindaz, ami megfejthetetlen titok a létezésünkben: a szerelem kiszámíthatatlan útja - hangsúlyozta a színművésznő.

  

IMG 3708 copy

 

Ő a kísértés

 

- Ő a kísértés, egyfajta gonosz-kép, miközben talán a körülmények, az élethelyzetei miatt válik rosszá - mondta Savanyu Gergely színművész, aki Ficsúr és az Esztergályos szerepét játssza. Savanyu Gergelytől megtudtuk: a főiskolán már néhány jelenet eljátszása közben találkozott a Liliommal, a szegedi színház előadásában szerepelt is, mindkétszer Hugót alakította.


- Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy a színész korábbi elképzelések alapján közelít a műhöz. Mindegyikben erőssé, hangsúlyossá tették Ficsúr figuráját, az hatott is rám akkoriban. Kovács Frigyes rendezővel megbeszéltük, mi most azt mutatjuk meg, hogy ami történik velünk az életben, azt folyamatosan körbeveszi a kísértés. Ficsúr az, aki bajba sodorja Liliomot, de megússza a felelősséget. Sikamlósan, szerencsésen menekülő, ügyeskedő, de gyáva ember. Az ő sorsa azt is elénk vetítheti, hogy a könnyű útnak milyen ára van. Az Esztergályos szerepe pedig a rendezői elképzelések szerint nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a két figura ugyanaz vagy nem - húzta alá a színművész.

 

Figyelem és együttérzés

 

- A figyelem és az együttérzés szempontjából egy kicsit kapcsolódik, hasonlít a két szerep egymáshoz, miközben az egyik figura a Földön a másik a mennyországban bukkan fel - mondta Horváth Zsuzsa, aki Hollundernét és a Fogalmazót formálja meg. A Jászai-, Aase- és Déryné-díjas színművész szerint Hollunderné nagyon megszomorodott asszony, aki elvesztette a gyerekeit.


- Egyedül vezet egy szegényes háztartást és viszi a fényképészipart, miközben állandóan dohog, morcosan viselkedik. A kellemetlen megjegyzései és a tüskés modora mögött azonban látható, hogy csupa lélek és szív, kérés nélkül is befogadja Liliomékat a pajtába. Nem kitárulkozó, de figyelmes és együttérző, s ebben hasonlítunk egymásra. A Fogalmazó szerepe is ilyen több ponton. Igyekszik segíteni Liliomnak, de itt a jóindulatúságára makacsság a válasz, ez még őt is próbára teszi. Nagy és érdekes kihívás mindkét szerep számomra, tele kettősséggel, olyan színészi feladatokkal, melyekkel jó találkozni, csakúgy, mint Molnár Ferenc bármelyik örökérvényű művével - húzta alá a színművésznő.

 

IMG 3850 copy

 

Barátság és elevenség

 

- Az eleven, hangos énemet szeretném megmutatni a közönségnek, hiszen ez a számomra nagyon kedves szerep is ezt kívánja - mondta Szlúka Brigitta, aki Marikát alakítja. - Marika egy vidékről a fővárosba kerülő szolgáló. Életre való, vidám, benne rejlik a pajkosság, a lendület, a falusi vircsaft. Ő is - akár Juli - találkozik a szerelemmel, miközben keresi a helyét a világban. A szereppel szeretném megmutatni, hogy a barátság, a szeretet milyen fontos az emberi kapcsolatainkban. Azokat ápolni, gondozni, őrizni kell mélyen a lelkünkben, önzetlenül is. A darab pedig azt is jelzi nekünk, szükségünk van a mai világban is érző lelkű csibészekre, megbocsátásra, hűségre - ecsetelte a színművésznő.

 

 

Kettészakítani a lelket

 

- Egy gyarló és erős asszonyt játszom, aki megpróbálja kettészakítani Liliom lelkét - mondta Szőcs Erika, aki Muskátné szerepét alakítja. - Muskátné ellentettje Julinak. Nem az érzelmei, hanem az érdekei vezetik. Ő a körhintás, aki úgy érzi, birtokolja Liliomot. Benne leledzik az intrika, a nyerészkedés, a konfliktuskeltés. Szakmai érdeke, hogy megtartsa a kikiáltóját, hiszen az pénzt hoz számára, s a női hiúsága miatt férfiként is szüksége van rá. Ezért fordul a fiatal lány ellen, akiben vetélytársat lát. Talán az elrontott életét, az idő múlását, az öregedését, a magányát ismeri fel Juli megjelenésekor. Muskátné szeretné Liliomot olyan irányba sodorni, hogy jogot formálhasson rá, miközben a fiatal férfit nem az érdekei, hanem az érzelmei vezetik. Nagyon szeretem Molnár Ferenc műveit. A Liliom azért is áll közel hozzám, mert másodikos főiskolásként játszhattam a darabban. Akkor Lujzát formáltam meg, emlékezetes élmény volt számomra az előadás, és most is nagy izgalommal készülök a bemutatóra - hangsúlyozta a színművésznő.

 


Sodródásban

 

- A kissé esetlen hordár fiú Mari szerelme, majd férje lesz, és ügyes kávéház-tulajdonossá növi ki magát - így foglalta össze szerepét Papp Attila, aki Hugót formálja meg. Hozzáfűzte: számára nagyon kedves feladat Hugót alakítani. Kevésszer jelenik meg ugyan a színen, de remek színészi játékra ad lehetőséget ennek a szerepnek a megformálása, sok oldalát lehet megmutatni a figurának.


- Hugó, a kissé esetlen pesti hordár fiú Mari kedvese. Kitartóan udvarol a lánynak, és ebből szelíd, finom kapcsolat alakul ki. A kitartása nem hiábavaló: házasság lesz kettőjük találkozásából. Jövőjükbe is betekintünk, mikor is a suta hordár kávéház-tulajdonossá növi ki magát, és felsőbb körökben mozoghatnak Marival. Csendben sodródnak a sznob, kirakat-élet felé. Kezd halványodni bennük mindaz, honnan is indultak ők és az egész szerelmük. Mindezeket szeretném megmutatni a nézőknek - mondta a színművész.

 

IMG 3904 copy 

 

 

MOLNÁR FERENC:

LILIOM
(külvárosi legenda két részben)

 

Liliom: Ács Tamás
Juli: Molnár Anikó
Marika: Szlúka Brigitta
Ficsúr / Esztergályos: Savanyu Gergely
Hugó: Papp Attila
Hollunderné / Fogalmazó: Horváth Zsuzsa
Muskátné: Szőcs Erika
Rendőrkapitány: Galkó Balázs
Linzmann / Dr. Reich: Kovács Frigyes 
Berkovics / Rendőr / Égi rendőr: Horváth László
Rendőr II. / Égi rendőr II. / Budai Rendőr: Sárdy Zoltán
Lujza: Soós Linda

 

Zenészek: Kónyai Flórián, Sárközi Gábor, Szabó László


Díszlet: Pataki András
Jelmez: Szélyes Andrea
Zene: Kucsera Géza
Dramaturg: Zalán Tibor
Ügyelő: Horváth Dávid
Rendezőasszisztens: Simon Andrea
Rendező: Kovács Frigyes

 

 

 

süti beállítások módosítása