"Mindez a férfiaknak is szól" - Tenki Réka az Egyasszonyról

Az Egyasszony című monodráma főszereplőjét, Tenki Rékát a történethez való személyes kötődéséről kérdezte a Fidelio.

 

A Fidelio cikkéből:

 

"Nem tudom eldönteni, hogy az emberek már eleve úgy jönnek be az előadásra, hogy ismerik a történetet vagy ott találkoznak vele először, de van egy olyan érzésem, hogy körbement a híre, hogy ez egy nagyon megrázó előadás, a nézők pedig ennek megfelelően az első pillanattól kezdve néma csöndben ülnek és feszülten hallgatják, amit mondok. A szerző a saját személyiségéből fakadóan úgy írta meg a történetet, hogy minden eseményt humorral kezel, így próbálja oldani a feszültséget. Ennek ellenére érzem, hogy a nézők nem igazán mernek nevetni, amit meg tudok érteni. Amikor először elolvastam a könyvet, csak ültem tíz percen keresztül és nem tudtam megszólalni. Átgondoltam a saját életem traumáit. A könyv és a darab üzenete viszont éppen az, hogy van élet a tragédiákon túl is: meg kell tanulni ezekkel együtt létezni, feltenni a hátunkra, továbbmenni és merni élni. Abban bízom, hogy a nézők is így távoznak az előadás végén" - mondta Tenki Réka.

 

Tenki

Fotó: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda


A színésznő elmondta: az, hogy kislánya született, sokat alakított a személyiségén, és a darab szempontjából is fontos, hogy tudja, miről beszél, amikor arról van szó, hogy a gyereket etetni vagy altatni kell. "Tudom, hogyan zajlik egy szülés, mert átestem rajta. Mindez ad egy erős pluszt, ami fontos, hiszen enélkül nem lenne viszonyom mindehhez. Azzal is meg kellett birkózzak, hogy elkülönítsem a történettől a kislányomat és magamat. Nem volt könnyű ez az időszak, hiszen meg kellett tanulnom úgy átélni és átadni ezt a darabot az embereknek, hogy én magam ne menjek rá. Nem mondom, hogy ez minden alkalommal sikerül, mivel nem lehet kimaradni belőle, a részese vagyok annak, amit elmondok, de azon vagyok, hogy ne sérüljek" - hangsúlyozta a monodráma szereplője.

 

Tenki Réka szerint fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy női darab, hanem egy emberi történet. "Mindez – természetesen a szülést leszámítva – egy férfival is megtörténhet. Gondoljunk csak bele, hány férfi él érzelmi elnyomásban a felesége által és nem tud kitörni belőle vagy beteg gyereket ápol otthon, ami mellett nincs élete. A férfiaknak is szól ez a történet. Paczolay Béla rendkívül érzékeny ember, kiválóan átlátja az emberi helyzeteket, a próbák során pedig nagyon jó tanácsokat kaptam tőle. Azt éreztem, hogy soha nem volt senkinek a pártján. Nyugodtan telt a próbafolyamat, mindent meg tudnunk beszélni, amitől olyan volt ez az időszak számomra, mint egy terápia. Nem tudom, emiatt lehet-e, de az előadások előtt is nagyon nyugodt tudok maradni, nincs bennem görcs. Persze az első öt percben, amikor ott állok egyedül és mindjárt meg kell szólalnom, akkor én is fogyok vagy öt kilót, de hamar rátalálok arra a biztonságérzetre, ami a próbák során kialakult bennem" - mesélte a színésznő.

 

A teljes interjú itt található.

 

süti beállítások módosítása