Bérletszünetben kerül műsorra a Helló, doktor Mengele!

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tavaly nagy sikerrel játszott Helló, doktor Mengele! című előadása bérletszünetben kerül ismét műsorra 2016. március 20-án, vasárnap, 19 órától. A tavalyi évadban bemutatott előadás ősbemutatónak számít, ugyanis a darabot korábban csak felolvasó-színházi keretek között mutatták be Magyarországon, kőszínházi bemutatója nem volt.

A produkció rendezője magyarországi vendégművész, Lendvai Zoltán, aki szerint a darab rávilágít arra, hogy életünk teljesen abszurddá vált, eltűnt belőle a műveltség, a költészet és a zene, az alapos tudás pedig már csodabogárságnak számít, amiért az olyan embereket, mint a darab főszereplője, Lénárd Sándor, utálják, irigyelik vagy megpróbálják kihasználni.

 

Nemcsak a fasizmus elől menekülő emberről van szó a darabban, hanem arról az emberről is, aki „kimenekül” a világból olyan helyre, ahol elvonulva tud igazán foglalkozni szenvedélyével. „A gondolkodás a mai világban is nehezen megvalósítható, és a társadalom furcsán viszonyul a Lénárd Sándorokhoz” – mondta a rendező.

 

mengele

Rappert-Vencz Gábor Lénárd Sándor szerepében (fotó: Czinzel László)


A darabban összesen 31 szereplő van, ezért az előadásban a színészek egy része két, három, akár négy szerepet is alakít. A darab főszereplője, Lénárd Sándor sokoldalú egyéniség, modernkori polihisztor, aki orvos, író, zenész, műfordító, költő és nyelvzseni egy személyben. A második világháború idején a fasizmus elől Brazíliába menekül, majd a hatvanas évek elején azzal a képtelen váddal illették, hogy ő doktor Mengele, az auschwitzi haláltábor hírhedt orvosa. Spiró György ezt a pokoli, de valóságos élettörténetet sötét komédiában fogalmazta meg, és valamennyi szereplőjét valós személy ihlette.


Az először Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat által bemutatott Helló, doktor Mengele! az év legjobb magyar drámájáért járó díjat nyerte el a Színházi Dramaturgok Céhétől 2015-ben.


Az előadást idén beválogatták a debreceni Csokonai Nemzeti Színház által tízedik alkalommal megrendezésre kerülő DESZKA (a kortárs magyar drámáért) Fesztivál programjába is. A Helló, doktor Mengele Debrecenben 2016. március 22-én, helyi idő szerint 16:30 órától látható a színház nagytermében, színpadi nézőtérrel.

 

Harag György Társulat

süti beállítások módosítása