Kezdődik a négynapos Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Kiállításokkal, színházi előadásokkal, zenével és tánccal várja az érdeklődőket a pénteken kezdődő négynapos Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, Sasvári Sándor és Sáfár Mónika főszereplésével a Mária evangéliuma című rockoperát láthatja majd a közönség - tájékoztatta az MTI-t a programot szervező Kisfaludy Színház művészeti vezetője.

    vuk 032 kicsi

 

Kéri Kitty elmondta, hogy a programok között a gyermekek és a kulturális különlegességet kereső felnőttek egyaránt megtalálják a számukra megfelelőt a 14. alkalommal megrendezendő fesztiválon. Csukás István író rendhagyó irodalomórát tart pénteken a Kisfaludy Galériában, Süsü a sárkány, Mirr-murr és Pom Pom szülőatyjának történeteit Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikusművész életművéből nyíló kiállítás tesz még színesebbé - részletezte.
    

A fesztivál második napján az Inversedance, Fodor Zoltán Társulata kétszer is életre kelti Fekete István, Vuk című meséjét, korábban sosem látott módon, táncszínpadi eszközökkel a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. Ugyanaznap a Dürer és Jovánovics kiállítást irodalmi tárlatvezetéssel nézhetik meg az érdeklődők, este pedig Figula János zenésszel közös összművészeti estre várjuk mindazokat, akik szívesen kombinálják a bort, a jazzt és a verseket - mondta Kéri Kitty.


Muveszeti Fesztival javitott

    

Hozzáfűzte: vasárnap népi játékokkal és hagyományőrző kézműves foglalkozásokkal várják a gyermekeket az arácsi népházban, ahol Frank Róbert pszichológus, az Egészséges Balatonfüred program vezetője és Vastag Richárd aranysarkantyús táncos jóvoltából megtudhatják az érdeklődők, milyen hatással van az egészségre a néptánc.
    

Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes, Muskát András operaénekes és a Mendelssohn Kamarazenekar Mozart estje az Anna Grand Hotel dísztermében várja a komolyzene kedvelőit - közölte a művészeti vezető.
    

mariaevangeliuma kicsi

 

Kéri Kitty arról is beszélt, hogy hétfőn batyus piknikre indulhatnak a vállalkozó kedvűek az arácsi népháztól, a Vaszary Alkotóműhelyben pedig kavicsikonokat lehet majd készíteni, azaz a Pünkösddel kapcsolatos miniatűr képeket lehet kavicsra festeni. A fesztivál zárásaként hétfőn este a Római katolikus plébánia templomban adják elő a Mária evangéliuma című rockoperát. A művet Tolcsvay László Müller Péter szövegkönyvére, Müller Péter Sziámi verseire komponálta, Sáfár Mónika és Sasvári Sándor főszereplésével - fűzte hozzá. 

 

 

süti beállítások módosítása