Mundruczó Kornélt a HVG kérdezte. Lapszemle.
Európa-szerte elismert filmrendező, aki gyakorlatilag hazajár Cannes-ba. Legújabb mozijához, a Felesleges emberhez 700 millió forintos támogatást kapott a Filmalaptól, a film egy különleges fiú és egy orvos barátságát meséli el korunk migrációs válságának idején.
A kérdésre, mi dönti el, hogy színház vagy film lesz a következő projekt, úgy válaszolt: “Általában az idő. Egy film után mindig hosszabb várakozás következik a finanszírozás miatt, illetve amíg megtalálom a megfelelő ötletet. Egyébként, mivel függetlenek vagyunk, hasonló a helyzet a saját csapatommal, a Proton Színházzal készített színdarabok esetén is. Előadásaink nemzetközi koprodukcióban készülnek, finanszírozásuk ezért legalább másfél-két évet vesz igénybe. Emellett dolgozom még külföldi színházakban, operákban. Ezek a munkák teremtik meg számomra az anyagi függetlenséget, ami ahhoz kell, hogy például a Proton Színházzal dolgozhassak”.
“Két különböző utat járok be filmen és színházban, és ez egyre jobban elválik. A Felesleges ember munkacímű új filmem azon az ösvényen halad tovább, amelyen a Fehér istennel kezdtünk el járni. A Proton Színházzal pedig csináltunk zsinórban négy előadást, ami számomra egy családot alkot (Frankenstein-terv, Nehéz Istennek lenni, Szégyen, Demencia), a legutóbbi darabbal (Látszatélet) viszont új irányt vettünk. (…) Sok mindent lezártunk a Szégyennel és a Demenciával, amelyekben nagyon erős szociológiai reflexióval, de mégis játékos módon akartunk mesélni kortárs életekről. A Látszatélet (Mundruczó Kornélék új darabja, a szerk.) ehhez képest sokkal komplexebben szeretné az életet, a minket körülvevő valóságot ábrázolni. Rettenetesen inspiratív próbafolyamat volt, mint az ismeretlenbe való beleszédülés – utoljára a Frankensteinnél éreztem, hogy folyamatosan meglep a darab, és nem tudom, mi fog kisülni belőle, ugyanakkor öröm ez a zuhanás” – fejtette ki Mundruczó Kornél.
A darab leírásában az áll, hogy egy olyan társadalomban játszódik, ahol az igazságtalanság szokásjoggá vált. A kérdésre, ezt gondolja-e a mai Magyarországról, úgy felelt: “Azt gondolom, hogy a visszaélés leplezetten jelentkezik. A társadalom maga legalizált egyfajta a visszaélő tendenciát. Persze ez nem friss dolog, már az 1800-as évek közepétől ezeket a történeteket írják meg. Döbbenetes, hogy ugyanazokat a köröket járjuk. Elolvasol egy Móriczot vagy egy Mikszáthot, száz évvel ezelőttről, és rájössz, hogy alig-alig változott valami. Szokásjoggá vált, hogy a gyengébbek, a kisebbségek, a nők, a romák legalizálják saját elnyomásukat, elfogadják azokat az áldozati szerepeket, melyeket egy éretlen társadalom saját frusztrációjából vagy szorongásából rájuk ró. Új darabunk célja, hogy egyszerre beszéljen lakásszegénységről, dzsentrifikációról, párkapcsolaton belüli erőszakról, az egyedülálló anyák kérdéséről, rasszizmusról, politikai korrektségről úgy, hogy ezek dramaturgiailag indokoltan, szervesen épüljenek egymásra, és ne lehessen eldöntetni, hogy miből mi következik” – árulta el Mundruczó Kornél.
Annak kapcsán, hogy a színházzal vagy művészettel lehet-e ma nagy változásokat elérni, úgy fogalmazott: “Egy konkrét művel erre kicsi az esély, de kultúrával nagyon is. Sőt talán csak kultúrával lehet. Szerintem azok a társadalmak maradnak fenn, akik a saját kortárs kultúrájukat legalizálni tudják és gazdaggá válnak általa.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.