Színházi produkciókat is kínál a Judafest

Az idén is egész napos programot, koncerteket, színházi előadásokat, filmvetítést kínál a Judafest Utcafesztivál június első vasárnapján Budapest régi zsidó negyedének szívében, a Kazinczy utcában. A rendezvény idei díszvendége Németország.

 

Az évente mintegy tízezer látogatót fogadó fesztivált az idén kilencedik alkalommal szervezik meg június 5-én, vasárnap 10 és 20 óra között a VII. kerületi Kazinczy utcában. Az érdeklődőket színes kirakodóvásárral, az éttermekben és a teraszokon pedig zsidó ételekkel, ízletes kóser fogásokkal várják - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

judafest


Mint írják, a családoknak is ajánlott ingyenes rendezvényen a gyerekek szórakozásáról játékos gyerekkibuc gondoskodik, és többek között Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertjére, a Szamárfül Projekt A brémai muzsikusok című előadására, a Baltazár Színház fellépésére, valamint Novák Péter játékos zenei programjára térhetnek be.


A felnőtteket koncertek, művészeti és színházi előadások, piac, zene, tánc, főzőshow-k és filmvetítés várja. A napot közösségi vacsora zárja.
Hagyományosan népszerű programok a Judafesten a városi séták, amelyek alkalmat adnak a régi zsidónegyed rejtett zugainak megismerésére.


Idén Németország a fesztivál díszvendége. A rendezvényen egyebek mellett instant német nyelviskola és ismert német zsidó művészek, politikusok, üzletemberek portréiból készült kiállítás várja a látogatókat. A zenei kínálatot a német Schmitts Katze zenekar klezmerkoncertje gazdagítja. A fesztiválon részt vesz Heinz-Peter Behr, a Németországi Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete is.


A fesztivál részletes programja www.judafest.org oldalon és a rendezvény Facebook-oldalán is megtalálható. A rendezvény főtámogatója a Joint Magyarország / MAZS Alapítvány, amely 1991-ben jött létre, az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezeteként. A kiemelten közhasznú szervezet célja, hogy hozzájáruljon a zsidó identitás kialakításához és megtartásához.

 

(MTI)

 

 

süti beállítások módosítása