Egy őrült naplója - Készül Bodó Viktor és Keresztes Tamás közös munkája

A nyári időszakban is találkozhatnak a Jurányi előadásaival a hazai fesztiválokon.

 

Röviden a Jurányiról:

 

A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesületet 2006-ban Kulcsár Viktória alapította a független előadó-művészeti társulatok és előadók támogatása céljából. A hosszú évek alatt felgyűlt tapasztalat azt mutatta, hogy szükség lenne egy olyan házra, intézményre, ahova ezek az együttesek és alkotóművészek együtt beköltözhetnének, ezáltal még jobban racionalizálva működésüket. Így alakult meg az inkubátorház ötlete.

 

2012 őszén megnyitották a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház kapuit Budán. Az intézmény célja egy aktív, működő háttér, kreatív alkotói bázis, szellemi műhely létrehozása.

 

Juranyi terasz

 Fotó: Justyna Jankowska

 

Az előadásokról:

 

EGY ŐRÜLT NAPLÓJA

 

Czímer József fordítása alapján Gogol Egy őrült naplója című „pétervári elbeszélését” állítja színpadra Bodó Viktor 2016 nyarán monodráma formájában. Az előadás bemutatójára Szegeden a Thealter Fesztivál keretében kerül sor július 22-23-án, míg a budapesti premier a Jurányi Házban lesz szeptember 24-én.

 

A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban, rá épült a Katona József Színházbeli híres Ledarálnakeltűntem is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.


Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készül. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője” a színész által tervezett díszlet lesz, valamint az atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje.


Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most, 2016-ban is ugyanolyan aktuális.

 

 gogol

 

EGYASSZONY

 

„Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan súlyosan sérült csecsemő” – ezzel a diagnózissal kellett szembenéznie Péterfy-Novák Évának, az egyasszony.wordpress.com blog, illetve könyv szerzőjének. Az orvos – hogy minél előbb indulhasson teniszezni – gyorsító szerekkel siettette a szülést, és ezzel halálra ítélte Éva kislányát, Zsuzsit. Az anya annak tudatában ápolta, halmozta el szeretettel végzetesen sérült kislányát, hogy nem fogja megérni a felnőttkort. Hét évet adott nekik a sors. Évának eközben meg kellett küzdenie egy bántalmazó férjjel és később született kisfia elvesztésével is. Mindezt sikerült ép ésszel túlélnie. Péterfy-Novák Éva történetét Tasnádi István alkalmazta színpadra, az előadás az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE Produkció együttműködésében készült, Paczolay Béla rendezésében. Az anya szerepét Tenki Réka játssza.

 

Az Egyasszony július 24-én Szentendrén, a Ferenczy Múzeum udvarán, július 26-ánTaliándörögdön a Művészetek Völgyében, augusztus 4-én és 5-én pedig az Ördögkatlanon látható a Villánykövesdi Faluházban.

 

Tenki Egyasszony

Fotó: Kallos Bea/MTI

 

A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA

 

A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest - és a Vásárcsarnok - sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul...

Gerlóczy Márton regényét Ötvös András eleveníti meg, a kolbászok, a májasok, a kolozsvárik segítségével. A sikeres monodrámát számtalan helyen láthatta a közönség az országban, bemutatták az Ördögkatlan Fesztiválon is. A 24. Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóján Ötvös Andrást a legjobb színészi alakítás elismeréseként a Thealter-angyallal díjazták a teljesítményéért. Az előadást Göttinger Pál rendezte.

 

Az előadás  július 29-én a Balatonboglári Szabadtéri Színházban, augusztus 6-án pedig hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ udvarán látható.

 

 csemegepultos naploja

 

A SZERELEM ZSOLDOSAI

 

Görbe tükröt tart a párkapcsolatok elé és a jelentős fordulópontokat boncolgatja a Dumaszínház és a Füge produkciója. "Műsorunkkal azon férfiak és nők emléke előtt tisztelgünk, akik megjárták a párkapcsolat legmagasabb csúcsait és legmélyebb bugyrait. Akik kezdetben társra vágytak, hogy ne kínozza őket a magány, végül pedig magányra vágytak, hogy ne kínozza őket a társ" - olvasható az előadás ajánlójában.

 

Vinnai András és Bata Éva közös estje július 23-án Taliándörögdön, július 31-én Balatonfüreden, a Kultkikötőben látható.

 

szzs6

 

A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA

 

"A férfiak szeretik a kellemes zenét. A férfiak szeretik a sejtelmes fényeket. A férfiak szeretik a szép szavakat. A férfiak szeretik a finom mozdulatokat. A férfiak szeretik a fennkölt gondolatokat. A férfiak szeretik a meghitt pillanatokat. A férfiak szeretik a finom érintéseket. A férfiak szeretik az elgyönyörködtető művészeteket. A férfiak szeretik a jó társaságot. A férfiak szeretik a tartalmas kalandokat. A férfiak szeretik a precíz gépjárműveket. A férfiak szeretik a laktató ételeket. A férfiak szeretik a gyöngyöző söröket. A férfiak szeretik az izgalmas futballmérkőzéseket. A férfiak szeretik az akciódús mozifilmeket. A férfiak szeretik a jópofa bemondásokat. A férfiak szeretik a pucér asszonyokat. A férfiak szeretik az ocsmány tréfákat. A férfiak szeretik a megdöbbentő büfögéseket. A férfiak szeretik a gyors, kemény szexet. A férfiak szeretik az igényes pornófilmeket. A férfiak szeretik az igénytelen pornófilmeket és szeretik a kellemes zenét.

 

Az előadás az EFOTT-on látható július 13-án, a Velencei tó partján. Rendezték és játsszák: Bánki Gergely, Janklovics Péter és Vinnai András.

 

süti beállítások módosítása