Több nyári előadással is vár a Madách

Az évad utolsó Mamma Mia! előadása után megkezdődött a nyári szünet a Madách Színházban.

Ám, csak a kőszínház zárt be, az előadásaikkal nyáron is találkozhatnak a nézők az ország különböző színpadain.

 

A Madách ajánlata nyárra:

 

- Július 21-22-23-án a Mamma Mia! című musicalt tekinthetik meg a nézők a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

 

A 2014-es és 2015-ös évad szenzációja volt a Magyarországon első alkalommal a Szegedi Szabadtérin, a Madách Színházzal együttműködésben bemutatott Mamma Mia! című ABBA-musical, mely az ősbemutató óta a világon először Szegeden került színre non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. A Mamma Mia! iránt a nézők érdeklődése töretlen, úgyhogy a menedzsment sem tudott ellenállni ennek a nyomásnak és három előadásban, 2016. július 21-én, 22-én és 23-án visszatér Szirtes Tamás rendezésében az ABBA-musical Szegedre.

 

A darab a londoni West Enden és a New York-i Broadway-n is hatalmas sikerrel fut 1999 óta, 2008-ban pedig közönségkedvenc film készült belőle. Világszerte közel 180 városban, több mint 54 millió néző előtt játszották már az ABBA 27 slágerét felvonultató darabot.

 

mammamia2016

 

- Július 29-30-án szintén Szegeden Les Misérables – A nyomorultak című előadás várja a közönséget.

 

Visszatér a Dóm térre a Madách Színház csapatával a musicalirodalom egyik legnépszerűbb műve A nyomorultak is, amelyet 2015-ben Szegeden a Madách a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködésben mutatott be. A Victor Hugo monumentális regénye nyomán született színpadi mű 1987-ben, éppen a szegedi Dóm téren került először színre Magyarországon. A 2015-ös verziót Szirtes Tamás rendezte. A Madách Színház igazgatója így nyilatkozott az előadásról: „A nyomorultak mindenki számára óriási próbatétel, aki elszánja rá magát, hogy színre vigye. Ez a musicalirodalom egyik legbonyolultabb és leggyönyörűségesebb darabja."

 

nyomjel3

 

- Július 29-30-án Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon tartják a Meseautó című darab előbemutatóját.

 

Szirtes Tamás a készülő produkcióról nemrég elmondta: “Mindig is küldetésünknek tekintettük a magyar musicalek létrehozását. A külföldi sikerdarabok során szerzett tapasztalatainkat pedig igyekszünk kamatoztatni egy-egy produkció kapcsán. A Szente Vajk-Galambos Attila-Bolba Tamás alkotta szerzőtrió már a negyedik bemutatójára készül, és ez nem véletlen. A Csoportterápia, a Poligamy és a Tanulmány a nőkről című zenés előadások után a Meseautóra esett a választásuk. A mindenki által jól ismert történetből időről időre születnek is feldolgozások...” – árulta el a direktor. A darab kőszínházi bemutatója a Madáchban november 18-án lesz. Az előadásban Nagy Sándor, Molnár Nikolett, Magyar Attila, Dobos Judit, Simon Kornél, Szerednyey Béla, Trecskó Zsófia és Barabás Kiss Zoltán fog játszani.

 

- Augusztus 26-27-én a Fekete Péter című kisoperettet viszik színre a Fertőrákosi Barlangszínházban, ugyanitt augusztus 28-án a Vuk című gyermekelőadást is játsszák.

 

Nagy Sándor és Magyar Attila főszereplésével érkezik majd a Fekete Péter Fertőrákosra, és, hogy miről is szól a legendás operett?

 

A gazdasági világválság időszakában adott egy sármos tőzsdecápa, Hajnal Lucien és adott a világ egyik legnagyobb balekja, Pierre avagy Fekete Péter. Címszereplőnk minden mozdulatát, sőt gondolatát általános katasztrófa követi, amelyet látva Hajnal Lucien fejében megfogalmazódik a zseniálisnak tűnő ötlet: részvénytársaságot kell alapítani Pierre általános pechsorozatát kihasználva.
Az üzlet remekül indul, ám közbeszól és mindent felülír a szerelem, s hőseink látszólag egyre távolabb kerülnek a boldog végkifejlettől…

 

A gyerekeknek készült musical, a Vuk ugyanitt várja a nézőket augusztusban.

 

100

 

- Augusztus 27-én a balatonföldvári Kultkikötőben vendégeskedik a Bepasiztunk című produkció.

 

Détár Enikő, Koós Réka és Ladinek Judit szereplésével debütált a Madáchban a Bepasiztunk című válás rock and roll. Molnár Lászlót Szirtes Tamás igazgató kérte fel arra, hogy a társulat színésznőinek musical-estet rendezzen. A színésznők a 80-as évek rock dalaiból válogatnak, a számok között burkoltan a saját életükből vett szerelmi bonyodalmakról mesélnek, barátnős beszélgetésekkel készülnek. A darab keretét a Europe Final Countdown című slágere adja, de a produkcióban Tina Turner Proud Mary-je ugyanúgy hallható lesz, mint Sade, Phil Collins, a Queen vagy a Roxette egy-egy felvétele.

 

pasi05

 

A 2016-17-es évadot szeptember 15-én Les Misérables – A nyomorultak című előadással kezdik.

 

süti beállítások módosítása