Dóra Béla: "Szeretem érezni, hogy súly van a vállamon"

Ősztől az Örkény Színházban – a Tartuffe, a Hamlet, Az ügynök halála című darabokban - láthatjuk és ő az ugyancsak ősszel mozikba kerülő Brazilok című film egyik főszereplője. 

Dóra Bélát az InStyle kérdezte:

“Gyerekkoromban komolyan sportoltam, a kosárlabdával országos bajnokságig jutottam, de ez mégsem volt opció, ráadásul nagyon rosszul tanultam, csibészkedtem, és igazából nem tudtam, mit keresek a földön” – mesélte Dóra Béla, aki hozzátette, akkor nőtt be a feje lágya, amikor elkezdte azt érezni, hogy felelősséggel tartozik maga és mások felé. “A színház és a filmezés beszippantott, és az egyetem óta az nem kérdés, hogy nekem mivel kell foglalkoznom. Szeretem érezni, hogy súly van a vállamon. Földessy Margit is mély nyomot hagyott bennem” – nyilatkozta a színész, aki Bagossy László, Pelsőczy Réka, Rába Roland osztályában végezett az egyetemen.

 

dorabela

Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Dóra Béla és Figeczki Bence a Liliomfi c. előadásban

 

“Ez fantasztikus lehetőség volt, sokat tanultam, tanulok tőlük. Mondjuk harmadéves koromig nem is szólt másról az életem, kora reggeltől késő éjszakáig ez töltött ki mindent. Nem találkoztam a barátaimmal, nem volt semmi, ami civil, csak a színház. És bár budapesti vagyok, a kollégiumban laktam, hogy mindig közel legyek” – árulta el Dóra Béla, aki arról is beszélt, milyen az élet vörös hajjal.

 

“Gyerekkoromban én voltam az a srác, akit mindig frocliztak. (…) Mivel nagyon karakteres a fejem, általában vagy nagyon bírnak, vagy nagyon nem. A szerepeim is eléggé ehhez a külsőhöz igazodnak. (…) Mint a Brazilok című moziban, "a falu bikája" típusúak. Ebben a filmben Törököt játszom, aki egy rasszista gyerek, de bikából kezesbárányt csinál belőle a szerelem” – nyilatkozta a színész, aki úgy vallotta, nem szeretné, ha beskatulyáznák, szívesen játszana lírai szerepeket is, például Rómeót, szerepálma a Liliom.

 

A teljes interjút az InStyle magazinban olvashatják.

 

A 7óra7 nagyinterjúját a színészzel itt érhetik el.

 

 

süti beállítások módosítása