Francia komédiával indul az évad Zalaegerszegen

7 nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi színház a most kezdődő évadban, a produkciók többsége könnyedebb lesz, mint a korábbi években - mondta el a teátrum évadnyitó társulati ülésén Besenczi Árpád igazgató.

 

Az új évad első bemutatója Francis Veber műve lesz, a Balfácánt vacsorára című vígjátékot október elején mutatják be, a hónap végén pedig A dzsungel könyve című musicalt tűzik műsorra.

 

Decemberben az Ötödik pecsét című színművet láthatja a közönség Csiszár Imre rendezésében. A 2017-es esztendő első bemutatóján fülbemászó, népszerű, örökzöld dallamok csendülnek fel: Eisemann Mihály és Szilágyi László bohózatát, az Én és a kisöcsém című magyar operettet Halasi Imre állítja színpada. Molnár Ferenc Liliom című külvárosi legendáját februárban mutatják be Mihály Péter rendezésében.

 

hevesi

 

Az új évad utolsó bemutatója Agatha Christie egyik legolvasottabb regénye, a Tíz kicsi néger lesz. A krimit az írónő adaptálta színpadra, a művet Galambos Attila, a Hevesi Sándor Színház egykori tagja fordította le magyar nyelvre.

 

A műsortervben szerepel egy ifjúsági előadás is: Bethlenfalvy Ádám rendezésében novemberben mutatják be Edward Bond Széttört tál című történetét.

Besenczi Árpád beszámolt arról is, hogy pályázati támogatást nyert el a zalaegerszegi színház nevelési programja. Madák Zsuzsanna vezetésével Norvégiában, a Bergeni Nemzeti Színházban mutatják be a Cyber Cyrano és a Semmi című osztálytermi színházi nevelési előadásokat. A Tantermi deszka című középiskolás beavató színházi program tovább folytatódik az új évadban is: májusban a Verona 1301 című osztálytermi színházi nevelési előadásra várják a diákokat.

 

Balaicz Zoltán polgármester azt hangsúlyozta, hogy a színház fontos, elismert szerepet tölt be Zalaegerszeg kulturális életében, ezt igazolja, hogy közösségi összefogással újulhatott meg a Hevesi Sándor Színház épülete. A földszinti és emeleti előcsarnok felújítását, a márványzat felcsiszolását és rendbetételét az elmúlt évben tartott jótékonysági nap bevételéből finanszírozták.

 

Vigh László országgyűlési képviselő elmondta, hogy kezdeményezésére helyi vállalkozók felajánlották a Pázmány Péter utcai színészház lakásainak felújítását is.


MTI