Bemutatkoztak az M5 kulturális csatorna arcai

Csányi Sándor szerint arról is szóljon egy csatorna, hogy milyen érzés embernek lenni.

 

Miklósa Erika és Csányi Sándor a Hétvégi belépő című műsor vendége volt. "Örülök, hogy ez a csatorna elindult, mert akárcsak az opera éneklés vagy a sport, ez is egy hosszútávú befektetés. Az értéktovábbítás számomra nagyon fontos, és ez a csatorna ezt fogja tenni és erre alkalmas. Fontos, hogy ebben a világban megmutassuk, ami érték" - összegezte Miklósa Erika, hogy miért vállalta el ezt a szerepet.

 

m5

 

Csányi Sándor szerint a megfelelő életminőséghez elengedhetetlenül fontos a kultúra is, és az emberek nyitottak rá. "Ha az életminőséget szeretnénk növelni, ha az a tervünk, hogy jobbá tegyük ezt az országot, akkor azt a kultúra terjesztésével meg lehet tenni" - fogalmazott a színész, aki hozzátette, hogy a teltházak a színházakban azt üzenik, hogy egy kulturális csatornának van létjogosultsága. Általa a művészet eljuthat mindazokhoz, akik vágynak rá, de nem tudnak hozzáférni.


"Nem baj, ha mindenféle celebek romlott kaját kennek egymás hajára egy csatornán, és az sem baj, ha egy másikon színházi közvetítés megy, és arról beszélgetnek, hogy milyen érzés embernek lenni. A szórakoztatásnak nem a kultúra az ellentéte. A kultúra szórakoztató. Sok ember van, aki nem tud a városba menni, hogy színházi előadást lásson, jó ezért, hogy visszatér a tévéjáték és a színházi közvetítés. Ezeket jó és fontos visszahozni" - mondta el az M5 egyik arca, Csányi Sándor.

 

MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása