Új épületet kaphat a Veres1 Színház

Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát mutatja be pénteken a Veresegyházán működő Veres1 Színház, amely a tervek szerint a jövőben új színházépületet is kap.

 

Venyige Sándor, a színház művészeti vezetője és alapítója az M1 aktuális csatorna szerdai adásában elmondta, hogy a csaknem két éve működő társulat pénteken mutatja be az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot sok más mellett Bozsó József, Miklós Kriszta, Fésűs Nelly, Dósa Matyi és Sári Évi szereplésével. A darabot Bakó Gábor koreografálta, Szilágyi Annamária rendezte, a díszlet- és jelmeztervező Varsányi Anna volt.

 

Anconai


A művészeti vezető hangsúlyozta, hogy a fővárostól húsz kilométerre fekvő, tizennyolcezer lelket számláló kisvárosban működő társulat egy évad alatt tízezer nézőt vonzott előadásaira.


"A veresegyházi közönség a budapesti színházi kínálaton szocializálódott, számunkra az a kihívás, hogy ezzel a színvonallal kell csereszabatosat létrehoztunk" - hívta fel a figyelmet Venyige Sándor, hozzátéve, hogy a társulat jelenleg a helyi művelődési házban kapott helyett, de a városvezetés szándéka és tervei szerint a jövőben új épületet építenek számukra. Mint mondta, a színház művészei között olyan népszerű színészek is vannak, mint Székhelyi József, Hujber Ferenc, Pindroch Csaba, Steinkohl Erika, Pál Tamás vagy Miklós Krisztina.


Beszélt arról is, hogy a város támogatása mellett a jegybevételből tartja fent magát a társulat. Mint mondta, a színház jegybevétele a társulat költségvetésének a kilencven százalékát adja, ami köszönhető az országszerte tartott vendégelőadásoknak is. "Racionálisan működünk, nekünk nem kell egy kétszáz fős stábot, színházi populációt eltartanunk, de ettől függetlenül a város komolyan segíti a társulatot" - mondta el Venyige Sándor.

 

MTI