Színházi előadásokban sincs hiány a Reök-ben

Októberben érkezik a TÁP Színház is és elindul Nyáry Krisztián sorozata is.

Tudja-e Ön, hogy miket írogatott titkos füzetébe a volt amerikai elnök, Ronald Reagan? Hogy ki rejtett ’56-ban gránátokat egy fa odvába a Várhegyen? Hogy ki volt ott a legendás pesti Katona és a nagy kaposvári társulat indulásakor, de mégis lelépett? Hogy mit jelent a karakterből kifejezés? Márton András színművésszel Balog József újságíró beszélget többek között a fenti történetekből íródott, “Karakterből” című kötete apropóján. Az október 12-én, 17 órakor kezdődő program ingyenes.


Ebben a hónapban kezdődik a Reök legújabb, pikáns tematikájú felolvasószínházi sorozata is, mely a legismertebb magyar írók és költők szerelmi életét mutatja be. A projekt ötlete Nyáry Krisztián Így szerettek ők című népszerű könyvei alapján született. Az első rész, amelyet október 12-én 19 órától láthatnak a nézők, Szabó Lőrincről, feleségéről és szeretőjéről szól. A költő szerepét nem más, mint Nyáry Krisztián vállalta magára, a feleség Kerekes Viktória, a szerető Kurta Niké lesz. A teljes árú jegy 500 forintba kerül, diákigazolvánnyal már 400 forintért váltható belépő az estre.

 

elvesztve

Elvesztve (fotó: szeged.hu)

 

Pataki Ferenc színművész Elvesztve című monodrámája a palota nemrég felújított színháztermébe költözik. Október 14-én 19 órakor láthatja a közönség a Dosztojevszkij kisregényei nyomán íródott előadást. A darab hőse folyton úton van, keresgél, helyet változtatva éli világát. Ott talál otthonra, ahol épp lecövekel. Környezetében nincsen senki, úgy érzi, az egész világon csak ő létezik. Állandóan azon őrlődik, ő hagyta-e el a világot vagy a világ hagyta magára őt? Önmagával való dialógusai során kérdez rá az ember alapvető értékeire, ám a válaszokat a nézőkre bízza. A produkcióra teljes áron 1500, diákigazolvánnyal 1300 forintért vásárolható belépő.

 

Jean Paul Sartre Zárt tárgyalás című műve nyomán született a TÁP Színház Lö csibészek előadása. A független csapat vezetője és a produkció rendezője Vajdai Vilmos, a Katona József Színház művésze és a Szabadtérin idén is nagy sikert arató Tévedések vígjátéka Dr. Csipete. Az október 25-én, 19 órakor színre kerülő darabban három, egymás számára ismeretlen embert összezárnak egy különös helyen. Miután bevallják bűneiket, várják a jól megérdemelt büntetést, de nincs ott senki, aki megbüntethetné őket. A végére azért csak sikerül keményen megbűnhődniük. Az elődásra, melyben a Hajnali láz című filmsiker egyik főszereplőjét, Piti Emőkét is láthatjuk, elővételben 1000, az előadás napján 1500 forintba kerülnek a jegyek. A programokat az Őszi Kulturális Fesztivál keretében láthatják a nézők.

 

Forrás: szeged.hu

 

süti beállítások módosítása