Fehéroroszországban járt a Proton Színház

Jól szerepelt a Proton Színház Demencia című előadása a minszki TEATR Nemzetközi Színházi Fórumon. Tizenkét néző még megváltott jeggyel sem jutott be az előadásra.

Fehéroroszországban egy színházi előadásra hatszáz fő felett senkit sem engednek be, mert ennyien már forradalomképesek. Így eshetett meg, hogy a Demenciára jegyet váltott nézők közül tizenkettőt egyszerűen hazaküldtek.

Mundruczó Kornél rendezése az öregek és a pszichés zavarokkal küzdők helyzetén keresztül mutat rá, társadalmunk hogyan hárítja el magától alapvető felelősségét.

demencia_nagyervin_web.jpgNagy Ervin a Demenciában

A Demencia határozottan jó kritikai visszhangot kapott. Volt, aki az “igazi európai színházat” látta benne, mások az előadás kiszámíthatatlanságát méltatták: “Amint a közönség kezdené úgy érezni, hogy érti, mi volt rendezői szándék, a felállás ismét megváltozik. Képtelenség előre kiszámítani, mi jöhet még” (Irina Goroshko). De olyan recenzens is volt, aki az egész fesztivál csúcspontjának találta az előadást: „A fejemben azzal a gondolattal értem haza, hogy az egész TEART csak kínos előjáték volt. A Demencia felvezetése (Anna Jefremenko).

A Demencia Budapesten legközelebb november 8-án a Vígszínházban lesz látható, ahová az előadás egy év után tér vissza.

süti beállítások módosítása