Ősbemutató a kecskeméti Katonáról a kecskeméti Katonában

Ősbemutatóval ünnepli a színház Katona József születésének 225. évfordulóját. Dunai Tamás beszélt az előadásról, aki Gábor Miklóst alakítja.

Katona József 1791. november 11-én, Kecskeméten született. A kecskeméti Katona József Színház a mai napon ősbemutatóval emlékezik névadójára, a város híres szülöttére. Ezen a napon mutatják be Réczei Tamás: Katona József – avagy légy a pókok között fickándozik című művét Kocsis Pál rendezésében. A darab különdíjat nyert a Katona Drámaverseny pályázatán.

katona_1.JPGDunai Tamás és Porogi Ádám az előadásban (forrás: kecskeméti Katona József Színház)

Az előadásban két korszak elevenedik meg: Katona József kora és az 1970-es évek. Katona József a Bánk bán előadására készül, a főszerepben Déryné Széppataki Rózával és Déry Istvánnal. Ruszt József a ’70-es évek közepén ugyancsak a Bánk bán előadásán dolgozik Kecskeméten Gábor Miklóssal és Vass Évával. Az előadásban Gábor Miklóst Dunai Tamás, Vass Évát Danyi Judit, Ruszt Józsefet Porogi Ádám, Katona Józsefet Hegedűs Zoltán, Dérynét Decsi Edit alakítja.

katona_2_all.JPGDunai Tamás mesélt, aki azon túl, hogy az Egyetemi Színpadról személyesen ismerte Ruszt Józsefet, dolgozott is vele a II. Edwardban. „Olyan volt, amilyennek Réczei Tamás megírta a darabban. Rengeteget „szüneteltünk”, rendkívül sokat unicumoztunk, de ezzel együtt is csillogóan tehetséges volt” – mondta a közös munkáról.

A november 11-éhez való kötődéseiről is beszélt: „akkor született a fiam és abban az évben végeztem a színművészeti főiskolán. Ekkor van édesapám születésnapja, és a fiam névnapja”.

Gábor Miklós és Ruszt, ha kellett, képes volt a tudatosság legmagasabb szintjét elérni, de ha arra volt szükség, az ösztöneik legmélyéig lementek” – mesélt a rendező és a színész alkotói kvalitásáról.

A történések szempontjából teljesen mindegy, milyen évet ír a naptár – mondta a darabbal kapcsolatban a besúgókkal dolgozó hatalom változatlan lényegére utalva. „A kérdés: merünk-e végre nem azzal foglalkozni, amit ránk kényszerítenek.

Dunai Tamás az utóbbi tíz év legnagyobb szakmai kihívásának tartja a szerepét: „Az ország egyik legnagyobb színészének lelki válságát kell odatennem a színpadra, s ehhez pőrére kell vetkeznem.

A előadás a november 11-ei bemutatót követően november 13-án, 19-én és 24-én, valamint december  13-án és 14-én lesz látható a kecskeméti Katona József Színházban.  

süti beállítások módosítása