Ötvenedszer Vaknyugat

Ötvenedik alkalommal játsszák november 19-én a Vaknyugatot, Gothár Péter rendezését az Átriumban. Ficza István és Rétfalvi Tamás - a marakodó testvérpár alakítói -  vallottak az előadásról.

A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház első produkciója négy éve folyamatosan műsoron van, Alföldi Róbert, Ficza István, Rétfalvi Tamás és Mészáros Piroska szereplésével. A testvéreket játszó két színész 2013-ban a Vidor Fesztiválon a legjobb férfi színész Arlecchino-díját kapta, a rendező pedig a legjobb rendezésért járó Capitano-díjat vihette haza. Az előadás ugyancsak 2013-ban a THEALTER Fesztiválon elnyerte a közönségdíjat.

vaknyugat2.jpgFicza István (fotó: Mészáros Csaba)

Ficza István és Rétfalvi Tamás (Bíró Dénes kérdéseire) elmondták, hogy már az egyetemen is barátok és szobatársak voltak. Ott találkoztak először McDonagh műveivel, így a Vaknyugattal is. Egyik vizsgájuk ugyanis az ő műveiből vett részletekből állt össze, méghozzá Gothár Péter rendezésében: "A Kripliből, a Kutyakeringőből és a Vaknyugatból szerepeltek jelenetek benne. Három helyszínen párhuzamosan mentek a próbák, és Péter járt körbe. Ez szerencsésnek bizonyult, nem kellett máshoz alkalmazkodnunk. Berendeztük Coleman és Valene konyháját egy almáriummal, és hónapokon át dolgoztunk a páros jeleneteken (...) Pétertől azt az instrukciót kaptuk, hogy nem szabad leülni. Ha mi leülünk, leül az előadás is. Mindig valami cselekvést kellett társítani a helyzetekhez. Volt egy közös jelenetünk, együtt főztünk le kávét" - mondta el erről Ficza István. "Mint egy rituálé. Abban megmutathattuk, hogy a piszkálódásokon túl mennyire egymásra van utalva ez a két ember" - tette hozzá Rétfalvi Tamás.

A 2010-es vizsga után 2012-ben mutatták be a teljes darabot. Hét év alatt volt idejük kiismerni a két karaktert. "Colemant idegesíti Valene és viszont. Egész gyerekkorukban szívatták egymást, és nem nőttek fel. Coleman sokkal szemetebb, sokkal nagyobb disznóságokra képes. Valene érzékenyebb lelkű" - jellemezte a két testvért a Colemant játszó Rétfalvi Tamás. "Coleman csendes gyilkos. Valene állandóan vibrál, ez a lételeme. Próbálja felhívni magára a figyelmet. Nézd, mit hoztam, nézd, mennyivel előrébb járok, mint te (...) Minden színész saját magát viszi bele a szerepbe, én is szoktam így működni, ahogy Valene. Piszkálódó, hisztérikus alak, kemény akar lenni, közben meg puha a szíve" - tette hozzá Ficza István. És hogy el tudnak-e valaha szakadni egymástól? "Halálukig együtt maradnak, nincs mód kilépni ebből" - válaszolta Rétfalvi Tamás.

vaknyugat_1.jpg      Ficza István, Mászáros Piroska, Rétfalvi Tamás (fotó: Mészáros Csaba)

Mindketten vágynak Írországba, ahol a darab játszódik: "Egy barátom filmrendező szakon végzett, most a barátnőjével pékségét vezet Írországban, ő mesélt ezekről a szigetekről. Egész télen nem jár oda semmilyen hajó, teljesen elszeparáltan élnek hónapokig. Nem mozdulnak ki otthonról, reggeltől estig isznak. De nem kell messzire menni, ugyanez megy sok helyen nálunk, vidéken is. Az ingerszegény környezetben aztán hamar megtalálja az ember azt, akit állandóan nyúzhat" - tette hozzá Rétfalvi Tamás,  aki a radnótis társulati lét után az idei évadtól a szabadúszást választotta. Februártól Párizsban, egy parkour-iskolában tanul majd. (A parkour egy extrém sport, lényege, hogy akadályokon keresztül, minél látványosabb mozdulatokkal kell eljutni egyik helyről a másikra - a szerk.) "A parkour gyakorlatilag ugyanaz a mozgáskultúra, mint a majmoké. Ugyanaz a logikája a mozgásnak. Kinn egy félévet járnék, aztán szeretném majd tanítani is" - mondta erről.

Ami a sportot illeti, Ficza István megelégszik néha egy körrel a Margitszigeten. De már a biciklijét is elhozta szülővárosából, Érsekújvárról. (Csak hogy tudjuk, honnan a palócos nyelvjárás - Gothár Péter külön kérésére - a Vaknyugatban.)

Az ötvenedik előadást november 19-én 14 óra 30 perces kezdettel tartják az Átrium Film-Színházban.

Az előadás adatlapja itt található.

(Forrás: Kultúrbrigád - Átrium Film-Színház)

süti beállítások módosítása