„Veszünk másik bögrét, ha letörik a füle, eszünkbe sem jut megragasztani”

Naszlady Éva rendező és Bakota Árpád színművész mondta el gondolatait Yasmin Reza Művészet című darabjáról, amit a Csokonai Színház december elején mutatott be.

Serge, Marc és Yvan hosszú idők óta barátok. Most azonban úgy tűnik, hogy barátságuk kockán forog. Serge horribilis összeget ad ki egy olyan kortárs alkotásért, mely Marc szerint átverés, hiszen a kép egyenesen értéktelen. A kortárs festmény megvásárlása megkérdőjelezi és megingatja a kettejük közti barátságot, Yvan mintegy békítő van jelen, míg el nem szabadulnak az indulatok – olvasható a színlapon.

muveszet_1.JPGGaray Nagy Tamás, Vranyecz Artúr és Bakota Árpád (forrás: Csokonai Nemzeti Színház)

Yasmina Reza komédiája a művészetről való vitázás apropóján tulajdonképpen a barátságról tesz fel kérdéseket. Valóban képesek vagyunk-e elfogadni barátainkat olyanoknak, amilyenek? Vagy ez csak addig működik, míg konkrét helyzetbe nem kerülünk, melyben kiderül, hogy nézeteink nem mindenben egyeznek? Végül is mi a barátság? És ha nem élné túl a kíméletlen őszinteséget, lehetne-e még barátságnak nevezni? – folytatódik a darab felvezetése.

Az európai színpadokon népszerű színmű megrendezésére Naszlady Évát kérte fel a színház. A szabadúszó rendező, színész az elmúlt évadban a Szabó Magda regényből készült Az ajtó színre vitelével mutatkozott be a debreceni közönség előtt.

naszlady_eva_all.JPGA rendezőt a Művészet alapötlete ragadta meg: „Adott egy tárgy, egy festmény, ami ürügyül szolgál arra, hogy mindenki, aki rátekint, magáról beszéljen, miközben azt képzeli, hogy a tárgyról beszél. Egy idő után ez a tárgy elkezd mellékessé válni, s csak annyi történik, hogy ezek az emberek, akik egymással baráti viszonyban vannak, azzal szembesülnek, hogy nem képesek elfogadni a másik véleményét arról a tárgyról. És ha körül nézünk a világban, láthatjuk, hogy az ember egyrészt társas lény, másrészt nagyon nehezére esik a másik ember elfogadása. Vagy ha úgy tetszik, a másik ember szeretete.

                          (Naszlady Éva - forrás: Csokonai Színház)

Naszlady Éva szerint a Művészet találóan fogalmaz az emberi kapcsolatokról: „Manapság nem hosszú távban gondolkodunk. Úgy érezzük, hogy a hullámvölgyek a dolgok végét jelentik. Hajlamosak vagyunk a rosszabb korszakokban a végletekig elmenni, felerősíteni azt az érzést, hogy ez a kapcsolat már nem ér olyan sokat, így aztán ki se derül, hogy kibírja-e ezeket a megfenekléseket, próbákat. Ha nehézségek merülnek fel, vagy problémák adódnak, elválunk. Veszünk másik bögrét, ha letörik a füle, eszünkbe sem jut megragasztani.”  

A Marc szerepét játszó Bakota Árpád szerint „színészként igazi ajándék Reza darabja, mert valódi, hús-vér figurák, valódi szituációkban játszanak és van története a darabnak. Igyekszünk a néző figyelmét afelé terelni, hogy a festmény csupán egyfajta katalizátor, humorforrás, amelyből aztán elindul ez az izgalmas adok-kapok párbaj. Olvasva egy szellemes, jól mondható drámának tűnt a Művészet, ám ahogy elkezdtünk vele foglalkozni és egyre mélyebbre és mélyebbre mentünk, úgy kezdtek el kibomlani csomagok, egyre több csontváz esett ki a szekrényből, és vált egyre bonyolultabbá a három barát közti viszony. A darab zsákutcája nyilvánvaló: ha csak a felszínt játsszuk, akkor egy nagyon szép vígjáték lesz, egy szórakoztató előadás, de nem lesz tétje, tartalma. A mélységeit megtalálva tudjuk majd drámaként is játszani, úgy, hogy átmenjen a negyedik falon.

muv.JPG

Yasmina Reza 1959-ben született Párizsban. Apja családja Iránból származik, anyja viszont Budapesten született. Yasmina Reza tanulmányai során foglalkozott szociológiával, színháztudománnyal, majd Jacques Lecoq színiiskolájába járt, és néhány évig színésznőként is működött. 1986-ban mutatták be első színművét.

Az előadás díszleteit és jelmezeit Berzsenyi Krisztina készítette. A dramaturg Adorján Beáta. Az előadás szereplői Bakota Árpád, Garay Nagy Tamás és Vranyecz Artúr.

A Művészetet december 2-án mutatta be a Csokonai Nemzeti Színház. Az előadás ebben a hónapban 9, 10. 16-án, 17-én és 19-én látható a Víg Kamaraszínházban.

(Forrás: Csokonai Nemzeti Színház)

süti beállítások módosítása