Három bemutatóval készül a szabadkai színház

Három bemutatóval várja a közönséget a 2016-2017-es évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, emellett pedig számos vendégelőadásra, valamint a Desiré Central Station nemzetközi színházi fesztiválra lehet számítani az idén.

Három bemutatóval készül a szabadkai színház Tovább

Bábünneppel kezdődik az évad a Griff Bábszínházban

Kétnapos bábünneppel kezdődik el szeptember 23-án a 2016/2017-es évad a zalaegerszegi Griff Bábszínházban: a programsorozat keretében bemutatnak három új produkciót, a színház előtti téren pedig szabadtéri programokkal várják a gyermekeket. 

Bábünneppel kezdődik az évad a Griff Bábszínházban Tovább

Koncertsorozatot indít a Baltazár Színház

Neves művészek fellépésével koncertsorozatot indít a Baltazár Színház, amely a színházi előadások mellett számos további kulturális programot is tervez új otthonában Budapesten, a III. kerületi Baltazár Házban.

Koncertsorozatot indít a Baltazár Színház Tovább

Kőműves Kelemen - Rockballadát mutatnak be Debrecenben

A Déva várát építő kőművesek történetéből Sarkadi Imre írt novellát és töredékben maradt drámát. Utóbbiból Ivánka Csaba készített szövegkönyvet, s Bródy János dalszövegeivel és Szörényi Levente zenéjével 1981-ben mutatták be a legendássá vált rockballadát, melyet szeptember 16-tól a Debreceni…

Kőműves Kelemen - Rockballadát mutatnak be Debrecenben Tovább
süti beállítások módosítása