Egy elszalasztott lehetőség, avagy a táncszakmát ismét bedarálták

A táncos életjáradék kapcsán kialakult anomáliákat járja körül egy írás a színház.neten. Hogy jött létre a törvény, amely a táncosok nagy részéről megfeledkezik?

A Parlament december 6-án egyhangúlag elfogadta a törvényt, amely négy újabb táncegyüttest emelt a kedvezményezett körbe a 2012-es jogszabály óta nyugdíj előtti járadékra jogosult négy balett együttes mellé. A Koreográfusok Társasága már korábban jelezte, hogy a tervezetként megismert elképzelés diszkriminatív, lévén a táncosok jelentős részét kihagyja a bővítésből, ráadásul nem előzte meg semmiféle szakmai egyeztetés. A szinhaz.net utánajárt a nehezen átlátható helyzetnek.

Az előzmények számbavétele után az írás azt indokolja meg, vajon a professzionális táncosokat mi jogosíthatja költségvetési járadékra az öregségi nyugdíj eléréséig más szakmák képviselőivel szemben. „Bárki, aki egy kicsit is ismeri a professzionális táncot, jól tudja, hogy ez a szakma olyan igénybevételt jelent a szervezet számára, ami hosszú távon a test és a lélek elhasználódásához vezet. Ráadásul a test természetes öregedésével a táncos egyre kevésbé tud megfelelni a nézői elvárásnak, amely dinamikus, fiatal táncosokat akar látni a színpadon”. Arra is kitér, hogy ez megterhelés műfajtól függetlenül minden táncosra igaz, a vidéki tánctagozatok vagy a kortárstánc-társulatok művészeire éppen úgy mint a törvény által kivételezett immár nyolc táncegyüttes tagjai esetén.

city_negy_evsztak_domolky_daniel.jpg        Az egyik bővítésből kimaradt tánctagozat: a Kecskeméti City Balett (Fotó: Dömölky Dániel)

Az írás felvázolja a korábbi helyzetet, kezdve a 2012-es törvénnyel, amely négy balett együttest emelt ki a többi közül, és amely után a járadék általánossá tétele miatt a táncszakma „elkezdte beadványokkal és levelekkel bombázni a kulturális kormányzatot”. „Ezekre a jelzésekre többek elmondása szerint a kulturális tárca, ahogy mondani szokás, a füle botját sem mozdította” – írja a szerző. Itt ér el a cikk ahhoz a ponthoz, amikor parlamenti vitára bocsájtották a törvénytervezetet, amelynek első körben úgy tűnt, a táncszakma részéről nincs gazdája. Noha a javaslat a Magyar Táncművészek Szövetségének indítványaként került vitára, ám a szerző véleménye szerint ez már önmagában nehezen értelmezhető: „Ekkor tehát úgy nézett ki a dolog, hogy a Táncszövetség maga dolgozta ki és vitte ezt a puttonyt egészen a célig. Ami már csak azért is különös, mivel a törvényjavaslat a Táncszövetség saját, huszonhét tagjából tizenkilencet eleve kifelejtett a telizsákból”.

Az írás szerint ekkor jelent meg Novák „Tata”,aki elmondta, hogy ő és felesége, Foltin Jolán koreográfus dolgozták ki a javaslatot. „Megelégelve az évek óta tartó nem-történést, együtt dolgozták ki, majd ő vitte a hátán az ügyet a kulturális vezetéssel való különféle formális és informális beszélgetéseken keresztül” – áll a cikkben. Novák „Tata” „azt is elmondta, hamar világossá vált számára, hogy a kultúrpolitikai vezetés részéről, egyelőre falba ütközik az elképzelés, hogy további társulatokra is kiterjesszék ezt a lehetőséget”.

Az elérhető adatok alapján azt is kifejti a szerző, „hogy költségvetési léptékben mérve valóban fillérekről beszélünk”. Éppen ezért tartja érthetetlennek, miért kellett a bővítésből kihagyni akár a vidéki tánctagozatok táncosait, akár a független társulatok táncművészeit. Ahogy azt is ellentmondásosnak érzi, hogy mindezek után hogyan lehetséges, hogy a Magyar Táncművészek Szövetségét nevesítik javaslattevőként a törvény előterjesztői. Sőt, mint írja, Balog Zoltán egyenesen úgy fogalmaz a parlamenti vitában, hogy „a hivatásos táncművész szakma kérte azt, hogy úgy változtassuk meg ezt a szabályozást, hogy terjesszük ki ezt a balettművészeti életjáradékot további négy kategóriára”.

frenak_pal_un_meszaros_csaba.jpgFrenák Pál ritka kivétel, aki táncszínpadon tud lenni ötvenévesen is (fotó: Mészáros Csaba)

Ugyanis, ha nem volt mögötte szakmai konszenzus (és a Koreográfusok Társasága nyilatkozatából kiderül, hogy nem volt, mint ahogy azt sem könnyű elképzelni, hogy a kimaradók elégedettek lennének a végeredménnyel), akkor minden jóakarat ellenére Novák „Tata” kizárólag a saját, néptáncosokra szabott ügyét juttatta célba” – összegzi eddigi gondolatmenetét a szerző. Hozzátéve, hogy Hoppál Péter ugyanebben a vitában világossá tette, hogy nem lesz további bővítés: „A kormány álláspontja szerint ennek a kedvezménynek a bővítése éppen a szükséges és elégséges mértéket üti meg” – mondta az államtitkár.

A cikk visszautal a 2015 márciusában, a Táncszövetség által jegyzett Nemzeti Táncprogramra, amelyben a kormányzat számára ajánlásként szerepel az életjáradék általánossá tétele: „a jelenlegi Balettművészeti életjáradék kiterjesztése az összes hazai táncművészre, műfajtól függetlenül, Táncművészeti életjáradék” címen. A cikk szerzője szerint „miközben a Nemzeti Táncprogram kimondja, hogy a hivatásos táncosok műfajtól függetlenül mind képzés, mind igénybevétel tekintetében azonos helyzetben vannak, a táncos életpálya nyolc együttes kiváltsága lett. Mi a diszkrimináció alapesete, ha nem ez?”

Egyáltalán támogatta a Táncszövetség ezt a tervezetet? Összeültek és megvitatták, majd megszavazták úgy, hogy az a tagok háromnegyedét hátrányosan érintse?” – teszi fel a kérdéseit. Forrásai alapján azt a következtetést vonja le a szerző, hogy „úgy tűnik, nem volt olyan pillanat, amikor a Táncszövetség testületi döntést hozott volna – nemhogy a tervezet benyújtására, de még a támogatására sem”. Mint írja, „a tervezet alapján kimaradók talán keresték, de végül nem találták sem a hangot, sem a pillanatot, amikor a Nemzeti Táncprogram szellemében ők is bekerülhettek volna a járadékra jogosultak körébe. A Táncszövetség vezetése talán abban reménykedett, hogy ez után a bővítés után majd jön a következő. Hoppál Péter szavaiból kiderült, hogy nem jön”.

anna_karenina_1_foto_eder_vera.jpgAnna Karenina - két kimaradó tánctagozat, a Miskolci Balett és a GGTánc Eger koprodukciója (fotó: Éder Vera)

Arról is ír, hogy nem sokkal a parlamenti vita előtt Lázár János a Táncszövetségnek írt levelében a Novák „Tata” által kialakított javaslat általánossá tételét  tartotta szükségesnek, de a történések ezt a korábban az egész táncszakma által támogatott kiterjesztést rá két hétre végül elsodorták. (Maga Lázár János volt az egyik előterjesztője a törvényjavaslatnak, amelyet ekkor már a szűkített verzióban vitt a Ház elé).

Az írás végkövetkeztetése szerint, annak ellenére, hogy kevéssé fajsúlyos maga a probléma és kevés embert érint, a fontossága abban áll, hogy elvi kérdés. „A kormány 2012-ben, amikor a négy balettegyüttest kiemelte, diszkriminatív és szakmaiatlan módon megosztotta a táncszakmát, és ezt a megosztó gesztust újrázta most, 2016-ban. A szakma nem tudott egységesen fellépni, egy kicsit ismét bedarálták. A társulatok és a táncosok jelentős része pórul járt.

Úgy látszik, nálunk csak az működik, ha valaki a parlament lépcsősora alján a hátára kap egy puttonnyi ügyet, és egymaga cipeli fel azt – a baj az, hogy mire felér, a batyu egy része kiszóródik, egy másik részét pedig a kormányőrök nem engedik bevinni. Boldog új esztendőt, magyar táncszakma!”- zárul  a Tele van a puttonya a Mikulásnak? című írás.

A szinaz.neten megjelent írás teljes terjedelemben itt olvasható.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd az oldalt!

blog.hu