A fene akar szabadságharcos lenni – Interjú Alföldi Róberttel

A színész-rendező a hatalom, az értelmiség és mindannyiunk felelősségéről, és a színház lehetőségéről beszél a Radnótiban ma bemutatásra kerülő Futótűz előadása kapcsán.

Ma este mutatják be a Radnóti Színházban Alföldi Róbert rendezésében a libanoni születésű Wajdi Mouawad Futótűz című drámáját, amelyben egy menekült történetét ismerhetjük meg. A Népszavában megjelent interjúban Alföldi úgy véli, Európa felnőttsége abból derül ki a menekültügyben, hogy mennyire engedi magát érzelmileg befolyásolni. Véleménye szerint mindenki, beleértve az értelmiséget is, a saját pecsenyéjét sütögeti. Amit pedig a színház tehet ebben a helyzetben, azt például ezzel az előadással megteszi.

alfoldi_meszaros.jpg                          Alföldi Róbert (fotó: Mészáros Csaba)

Alföldi Róbert az előadás kapcsán arról beszél, amikor egy hazájából menekülő és élhető életkörülményeket kereső emberrel találkozunk a menekültektől való félelmünk közepette: „Különösen nehéz a helyzet, ha kiválik egy arc a tömegből, ha hirtelen egy ember áll velem szemben, egy embernek kell belenéznem a szemébe. Kérdés, hogy mit teszünk akkor, ha ez az arc újra eltűnik a tömegben és már csak a migránsoktól való félelmet halljuk mindenhonnan”.

Véleménye szerint az előadás a főhősnő és rajta keresztül a mi választásunkról szól: „Képes arra is, hogy amikor az indulatunk, a valós megbántottságunk, a megalázottságunk valami felé lökne, akkor is a másik oldalt válassza. Nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet” – mondja a darab főszereplőjéről.

Alföldi Róbert elismeri, hogy miután összekapcsolódik bennünk a migráció és a terrorcselekményektől való félelmünk, nagy a zavar mindenkiben, őbenne is. Felveti a kérdést, hogy az érzelmeinktől befolyásolva vajon tudunk-e tisztán látni – akár ebben a kérdésben is. „A civilizált, keresztény Európa felnőttsége számomra abból derül ki, hogy mennyire engedi magát érzelmileg befolyásolni ebben a helyzetben. Ez nem azt jelenti, hogy nyakra-főre ellenőrzés nélkül bárkit be kell engedni. De az olasz halásznak, aki menekülteket ment ki a tengerből, nincs választása, hogy kerítést húz-e a vízben. Hiszen azt választhatja, hogy otthagyja meghalni vagy kihalássza őket - és természetesen az utóbbit választja” – vallja.

futo_2.JPGFutótűz (fotó: Mészáros Csaba)

Azt is elismeri, hogy sok európai ország amikor korábban olcsó munkaerőként sokakat beengedett, a beilleszkedés és a befogadás hiányossága miatt valós problémához vezetett: „kérdés, vajon mennyire sikerült őket integrálni, vagy magukra hagyták őket és másodrendű állampolgárnak érzik magukat, és ebből következően elfogadhatóan, nem elfogadhatóan, vagy visszataszítóan reagálnak. Nem csak a terrorcselekményekre gondolok, hanem arra is, hogy ezek a fiatalemberek mit várnak el a társadalomtól és ezek jogos elvárások-e”.

Alföldi Róbert arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarország elmúlt évszázadában többször is előfordult, hogy honfitársaink más országok menedékére szorultak: „hogy valaki elhagyja a hazáját és egy másik országban próbál boldogulni, menedéket találni, számunkra nem lehet idegen gondolat vagy érzelmileg idegen helyzet”.

Arra is utal a beszélgetés során, hogy a problémára adott „hőbörgő” válaszok minden országban népszerűek, és ezzel a politikusok vissza is élnek. Mindez véleménye szerint felveti az írástudók felelősségét, ahová a színész-rendező a politikusokat is sorolja: „Mindenki, beleértve az értelmiséget, a saját pecsenyéjét sütögeti. És sajnos már Esterházy sincs közöttünk. A faramuci az egészben, hogy nem tudok megoldást mondani erre a helyzetre. De szerintem nem is az én dolgom. Én csak gondolkodom”.

futo_1.JPGFutótűz (fotó: Mészáros Csaba)

Hogy mit tehet ebben a helyzetben a színház? – teszi fel a kérdést a Népszava riportere. „Manapság tettnek számít, azt hiszem, hogy a Radnóti Színház színre viszi a Futótüzet, hiszen ez a darab egyszerű eszközökkel akar valamit közölni. Egy színház ennyit tud tenni” – mondja válaszként Alföldi Róbert.

Azt is gondolja, hogy noha Magyarországon az egyértelmű és erős mondatok általában belső ellenkezést és ellenállást szülnek, véleménye szerint most „egyre fontosabb a kimondás, hogy végre ne rébuszokban beszéljünk”.

Alföldi Róbert sosem rejtette véka alá a politikáról vallott, kritikai gondolatait. Most sem teszi: „Azt érzem, hogy a hatalom szépen felfalta a színházat, legalábbis amennyire a kedve tartotta. Nincsenek már nagy balhék, botrányok. Simán ki lehet nevezni igazgatót az Új Színház élére és simán meg lehet hosszabbítani a szerződését. Nincsenek ügyek, mindenki elfogadta azt a működési rendszert, amelyben működik a magyar színház. Ha viszont azt vesszük, hogy a magyar képzőművészek mennyire vannak kiszolgáltatva a Magyar Művészeti Akadémiának, vagy a tagságának, a magyar színház még mindig sokkal szabadabban működik”.

Mint mondja, nálunk már az is politikai tettnek számít, és azonnal szabadságharcosnak könyvelik el, ha valaki ellentmond vagy megkérdőjelezi a regnáló hatalom valamely intézkedését: „A fene akar szabadságharcos lenni. Nem értek egyet valamivel és ennek hangot adok” – vallja erről.

Hogy milyen lehetőségek vannak az ellenvéleményünk kimondására egy olyan helyzetben, amikor egyre kevesebb lehetőség van az ellenszegülésre? – kérdezi a Népszava. Alföldi Róbert a közelmúlt lengyelországi történéseit hozza példának: „A hatalom valamit szeretett volna, ám az emberek nem értettek vele egyet. De nem úgy oldották meg, hogy otthon, ahol senki nem hallja, beszélgettek róla, vagy a közösségi oldalon megdumálták, hanem kimentek a térre”.

A beszélgetés a felelősség kérdésének kitágításával zárul: „Egyébként ezt az egészet mi együtt hoztuk létre. Mi csináltuk, közösen. Széchenyi mondta: minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel”.

A Népszavában megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.