Akinek a független lét a komfortzónája – Interjú Urbanovits Krisztával

A K.V. Társulat egyik alapítójával a függetlenségről és a kaposvári színházi múltból induló, színházcsinálói útról beszélget Proics Lilla a Színház folyóirat januári számában.

Urbanovits Kriszta négyszer felvételizett sikertelenül a Színműre, végül – a „családi béke miatt” - művészettörténetből szerzett bölcsészdiplomát. De már az első szemeszter utáni nyáron Ascher Tamás zalaszentgróti táborában volt olyanokkal, mint Ónodi Eszter, Majsai-Nyilas Tünde, Botos Éva, Gryllus Dorka, Kecskés Karina, Pereszlényi Erika, Láng Annamari, Rába Roland, Schilling Árpád és Mundruczó Kornél.

krisztina-02.jpg                                 Urbanovits Krisztina (fotó: Huszár Mónika)

Arról is mesél, hogy mit lehetett megtanulni ebben a táborban: „Például azt, hogy nincs hülye kérdés. Az ember gyakran érzi magát cikinek, hiszen nagy közös kultúránk, hogy jól kiröhögjük, aki ügyetlenebb, tájékozatlanabb nálunk, pedig egy jó időben feltett jó kérdés sokat segít”. Emellett nagy élmény volt számára „Ascher izgága kíváncsisága” is.

Színházi pályafutása is innen datálódik, Ascher Tamás ekkor hívta el a kaposvári Csiky Gergely Színházba, ahol akkor főrendezőként dolgozott. „Az indulataiban bizakodás volt, nem lemondás – ahogy más rendező hasonló helyzetben képes volt görcsös, feszült helyzetbe hozni a visszajelzéseivel, ő engem soha” – mondta a rendezővel való közös munkáról.

egy_elet_eder_vera.jpg                           Terhes Sándorral Az élet háromszor előadásában (fotó: Éder Vera)

Ezzel együtt, elmondása szerint a rendezőkkel a csúcsán lévő, hatalomalapú színházi struktúra miatt jött el Kaposvárról: „alkalmatlan vagyok ebben az üzemszerű működésben létezni. A kőszínház multicég, kikezdhetetlen hierarchiával – ezzel nem minősítek, ez egyszerű leírás (…) Nekem egy idő után kevés lett, hogy szolgálatába állhattam egy csodálatos, nagy műnek, és végül engedtem a bennem lakozó individualistának. Arról nem is beszélve, hogy ott ennek a csodálatos, nagy műnek vége lett, most már nincs is mit szolgálni”.

Arról is mesél, hogy legnagyobb kaposvári kudarcának azt tartja, hogy Mohácsi János soha nem dolgozott vele, és mivel ő maga „gőgös és rátarti”, nem kérte meg, hogy játszhasson nála. A kezdeti évek sikereiről is beszél, amikor Mohácsi Jánoson kívül minden rendező rendszeresen foglalkoztatta. „Az első hét évben én voltam a kis üdvöske, a kedvenc, aki sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket, majd jött – az én olvasatomban – a mélyrepülés”.

urbanovits_szarka_zoltan_all.JPGSok olyan truvájt csináltam fiatalon, hogy érettebb nőket játszottam – huszonévesen harmincas-negyvenes nőket –, és amikor tényleg odaértem korban, akkor már nem én kaptam azokat a szerepeket, amelyek egyébként – ezzel szinte mindenki tisztában van – fogytak is. Nem vagyok egy primadonna alkat, de annyira furcsa sem, hogy amolyan véglényfigurákat játszhattam volna” – meséli el a folyamatról, ahogy kikoptak alóla a szerepek.

                                (Fotó: Szarka Zoltán)

Mint mondja, értéktelennek érezte magát ebben az időben: „Tudtam, hogy vagy alkoholista leszek rövid úton, vagy egy rosszindulatú, mindenkire féltékeny, pitiáner kárörvendő vidéki színésznő, aki fiatalon reménység volt”. A barátai segítették, hogy végiggondolja a dolgait, és e baráti beszélgetések hozadékának tekinti a K.V. Társulat létrehozását Száger Zsuzsával.

Kiderült számára, hogy a független lét a komfortzónája: „itt vállalhatom a véleményemet. Nekem ez elemi. Mindig el is képedek, amikor szakmájukban neves emberek azzal hárítanak el egy közéleti problémákat megragadó diskurzust, hogy „nem politizálok”. Ez álságos, végtelenül számító és gyáva megúszása annak, hogy véleményt nyilvánítsunk” - véli.

Hogy mit jelent számára a baloldali és a liberális szemlélet? „A mindent kritikával fogadó, tekintélyt kétségbevonó látásmódot, amely ugyanakkor szociálisan érzékeny és támogató, illetve környezettudatos”. Ezzel kapcsolatban Artur Żmijewski lengyel képzőművész állítását idézi, aki szerint minden művész baloldali. Mint mondja, szimpatikus számára ez a gondolat, noha „éppen hatalmas a fogalmi zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a baloldaliság. Azt pedig megtanultuk Kaposváron, hogy a politikusokat, minél inkább komolyan veszik magukat, annál jobban kiröhögjük – hogy ez ma progresszív, nem jelent jót”.

fugg_szlavik_judit.jpg                          Száger Zsuzsával a Függésben című előadásban (fotó: Szlávik Judit)

A K. V. Társulat több előadása is rendező nélkül, közös munkaként jött létre. Mint Urbanovits Kriszta elmondja, ez nem rendezőellenességből van így. Később néhány olyan előadásuk is született, ahol rendezőt hívtak: „mi ketten vagyunk, ráadásul színésznők. Így pedig kézenfekvő, hogy színészként vannak elképzeléseink a színházról, és rendezőket hívunk darab- vagy témaajánlattal, akikkel aztán már tudunk arról gondolkodni, hogy az ő érdeklődésüket hogyan lehet a miénkhez igazítani”. Elmondása szerint ezek az előadások sikerültek a legjobban (Czukor Balázzsal a Függésben, Novák Eszterrel a 12 hét, vagy Ördög Tamással az Egy élet háromszor).

A K. V. Társulatban mi találjuk ki a kereteket, és mi teremtjük meg a munka anyagi feltételeit – ez is a függetlenségünk része” – zárul a beszélgetés.

szinhaz_2017_januar_borito_full-page-001-724x1024.jpg

A teljes interjú a Színház folyóirat 2017 januári számában olvasható.