Két temesvári előadás is vendégszerepel a Szkénében

Egy lélektani kamaradarab látható január 18-án, Vértestvérek címmel és egy abszurd január 19-én, Mucsi Zoltán rendezésében; két-két alkalommal.

Liviu Lucaci a romániai színházi szakma egyik legsokoldalúbb alkotója. Vértestvérek című szövegét 2011-ben a Romániai Színházi Szövetség, az UNITER az év legjobb román kortárs drámájáért járó díjra jelölte. Saját darabját rendezte meg Temesváron.

A Vértestvérek egy két szereplős, lélektani kamaradarab. Vera és Luka házasság előtt álló fiatalok, akiknek jövőbeli boldogságát beárnyékolják egy rég letűnt múlt alakjai. Lehet-e jövőt remélni egy olyan kapcsolat számára, aminek minden mozzanata egy többféleképpen értelmezhető múlt fényében kerül megítélésre? Egy olyan kapcsolat számára, mely több titkot rejt, mint azt bárki is gondolná… - olvasható a színlapon.

vertestverek_1.JPGVértestvérek (képek forrása: Szkéné Színház)

Verát Lőrincz Rita, Lukácsot Molnos András Csaba alakítja. Az előadás mozgásvilágáért Baczó Tünde koreográfus felel, míg a látványvilágot Rodica Elena Știrbu jelmez- és díszlettervező alkotta meg. Zenei munkatárs: Bogdan Muscalu. A Vértestvérek január 18-án délután 6 órakor és este fél 9-től is látható a Szkénében.

Vaszilij Szigarjev kortárs, orosz drámaíró Guppi című drámája Mucsi Zoltán első  rendezése.

Közöttünk járnak. Mai Anna Kareninák a betontenger közepén. Otthonkában, távirányítóval a kézben főz, mos, takarít. Idővel belenyugszik, hogy ennyit érdemel. Közöttünk járnak. Életerős, nagyhangú férfiak. Pohárral és cigarettával a kézben, dolgozni jár, hazajön, alszik. Mindig a másik a hibás, de legbelül tudja, hogy ő szúrta el. Közöttünk járnak. Halk szavú, szürke kis senkik. Kopott öltönyeikben, esetlenül botladoznak át az életen. Tisztában vannak a dolgok állásával, de csak ritkán van bátorságuk kimondani. Ismerjük őket. A Tamarákat, Ljonyákat, Pásákat. Közöttünk járnak - áll a színlapon.

guppi.JPGGuppi

Az előadás egyszerre panel-bohózat, abszurd és a 21. századi betonrengetegben tengődő kispolgárok lélek-karcoló tragédiája tud lenni. Attól függően, hogy Tamarák, Ljonyák vagy Pásák szemén keresztül vizsgáljuk ezt a világot – vallják az alkotók.

Az előadásban Nagy Dóra, Kiss Attila, Aszalos Géza és kettős szereposztásban Makkai Eszter, illetve Mag Tímea szerepel. A Guppi január 19-án szintén két alkalommal, délután 6 órától és este fél 9-től látható a Szkénében.

(Forrás: Szkéné Színház)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd az oldalt!

blog.hu