Felnégyeljük a művészetet!

Az Aradi Kamaraszínház három előadással vendégszerepel Budapesten, a Bethlen Téri Színház határon túli műhelyeket bemutató sorozatának idei vendégeként.

A határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben január 20. és 22. között immáron ötödik alkalommal rendezik meg a Vendégváró Fesztivált a Bethlen téren.  

sex_and_drogs.jpgHarsányi Attila a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll előadásában (forrás: Aradi Kamaraszínház)

Január 20-án, Harsányi Attila főszereplésével, a MASZK Egyesülettel koprodukcióban bemutatott Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című radikális stand-up tragedy nyitja meg a háromnapos rendezvényt. Másnap a Békéscsabai Jókai Színházzal létrehozott Tündéri című minimál-szürreál musical kerül terítékre. Végül a fesztivál zárásaként a decemberben Békéscsabán, Tege Antal főszereplésével szintén a Jókai Színházzal koprodukcióban bemutatottt Sonkamenüett című rokokó musicalt tekinthetik meg az érdeklődők. Mindhárom előadást Tapasztó Ernő jegyzi rendezőként, az előadások zenéjét Borsos Pál és Éder Enikő szerezte.

Tapasztó Ernő, aki egyben az Aradi Kamaraszínház vezetője, egy interjúban arról beszélt, hogy jó lenne a meglévő repertoár mellé újabb előadásokat létrehozni, de mivel a színház tagjai sokfelé dolgoznak, ritkán tudják összehangolni az idejüket. Ha mégis találkoznak, „akkor viszont: bumm! Törnek az asztalok, tányérok, poharak, üvegszilánkok állnak ki a fejünkből, szép vadállatok leszünk, micsoda gyilkolás folyik, csodás! És ez nem rágógumi- vagy aszaltszilva-retorika, ez ilyen barbárul kerek. Bekerítjük a művészetet és felnégyeljük!” – mesélte az idén tizedik éves színház vezetője.

tunderi.JPGHarsányi Attila, Éder Enikő, Tege Antal a Tündéri előadásában (forrás: Aradi Kamaraszínház)

A fesztivál ideje alatt az érdeklődők kiállítást láthatnak az Aradi Kamaraszínház előadásfotóiból. Pénteken és szombaton előadás után szakmai beszélgetésre kerül sor a produkciók szereplőivel és alkotóival. Az előadások előtt az Aradi Kamaraszínház három kisjátékfilmjét vetítik, amelyek a Magyar Média Mecenatúra Program keretében valósultak meg az elmúlt években.

A fesztivál részleteiről itt olvashatnak.

(Forrás: Aradi Kamaraszínház, szinhaz.hu)