Olyan ez nagyjából, mint királynőt játszani

Eugene O’Neill Utazás az ájszakába című drámáját mutatja be a Pesti Magyar Színház. A történetben Bánsági Ildikó alakítja a morfiumfüggő anya szerepét.

Bánsági Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, több mint száz színházi bemutatóval és filmek sokaságával a háta mögött, jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagja. Alakította már Ilmát a Csongor és Tündében, Belisát a Tudós nőkben, Elmirát a Tartuffe-ben. Játszott Shakespeare darabokban – A makrancos hölgyben, a Sok hűhó semmiértben és a III. Richardban –, Nádas Péter Találkozás és Németh László Bodnárné című művében, de számos emlékezetes játékfilmben is szerepelt, mint például a Csók, anyu, a Bizalom, a Mephisto, a Kék Duna keringő, a Magyar vándor vagy a Szabadság, szerelem. A közelgő premier kapcsán kérdeztük.

bansagi.JPGBánsági Ildikó (forrás: Magyar Színház)

Milyen élmény először együtt próbálni, játszani a lányával, Gáspár Katával? A kapcsolat inkább könnyíti vagy inkább bonyolítja a munkát?

Kata szerepe nem olyan súlyos ebben a darabban, hogy igazán próbára tehetnénk egymást. Egy jelenetünk van összesen. A nyáron még úgy képzeltük, hogy éjszakákon át agyalunk majd a szerepen, vitatkozunk, borozunk, de hát nem ez történt. Kisebb a szerep, mit tegyünk? Jellemzően inkább az én szerepemet elemezzük éjszakákon át, mert azon aztán van mit. Kata segít nekem. Próbát néz, - ez nagyon frusztráló, de nagyon hasznos.

Ő nehezen veszi rá magát, hogy véleményt mondjon rólam, én meg nehezen fogadom el. Bár talán nem is ez a pontos. Elfogadom és tisztelem a véleményét, mert nagyon precízen és pontosan fogalmaz. Sokkal tudatosabb nálam és ez nekem nem egyszerű, mert azonnal hadakozom vele gondolatban. Beletelik idő, mire feldolgozom azt, amit mond és kiválogatom belőle a magam számára alkalmas és leszűrhető tanulságokat. Szóval a nagy, közös munka és az ebből fakadó harc vagy béke még várat magára. De jó, hogy mellettem van, és elérhető közelségben tudhatom magam mellett.

Hogyan dolgozták ki a rendezővel a morfiumfüggő anya karakterét? Hol tart a karakterépítésben jelenleg?

Éppen most próbálom megtalálni azokat a pillanatokat, amelyekből ez az egész függőséget jelentő viszony vagy betegség kiderülhet. Külsőségeiben hálistennek nincsen hova nyúlnom, nincsen személyes ismeretem, és ki tudja, ha volna, akkor emlékeznék-e rá, tudnám-e azt, hogy mi történt velem akkor, amikor éppen történt. Kicsit utána érdeklődtem, telefonon beszélgettünk Zacher Gáborral, de ő is azt mondta, amit az ösztöneim súgnak, hogy nem a konkrét a morfinista betegséget kell bemutatnom, hanem egy szerepet eljátszanom, akit valaki megírt, és aki morfinista. A hangulatváltásokat, a lelassulásokat és felgyorsulásokat most kell tisztáznom, hogy meg legyen a ritmusom. Olyan ez nagyjából, mint királynőt játszani. A közönség állandóan azt hallja rólam, hogy morfinista vagyok. El fogja hinni, ha lát.

imazs.JPGImázsfotó Borisszal, a színésznő kutyájával (forrás: Magyar Színház)

Mit gondol, hogyan tud az O’Neill darab a családok mai gondjaira reflektálni?

Ezt a kérdést a Kata is feltette nekem. Egy nagyon erős női karakter teljes szétbomlását nézhetjük végig. Egy olyan nőét, akinek a saját felelőssége a saját kudarcos életében elvitathatatlan, de mégis az úton, amelyen a vég felé közeledik sokat bántották és sokat alázták meg azzal, hogy észre sem vették. Az ő szenvedése és fájdalma nem volt senkinek sem fontos. Senki sem siet segíteni neki.

Ez csak egy négytagú család, igazán juthatna idő mindenkire, mégsem veszik észre, hogy baj van, nem próbálnak segíteni senkinek. Ez a nő, a darab kezdetekor egy elvonókúráról érkezik haza, tehát valóban, igazán meg akar változni. De a családja nem segíti őt abban, hogy a terheket megosszák. Birkózz meg, ha meg nem megy, tedd azt, amit eddig is, úgy már megszoktunk. – sugallják neki. Mit tehetne? Egyedül van, mint mindig, mindenki.

Eugene O’Neill drámájában Bánsági Ildikó játssza el a pokoli életű anya Mary Cavan Tyrone szerepét. A színészi tehetségét felmorzsoló James Tyrone szerepében Szélyes Imre látható. A két fiút Horváth Illés és Gémes Antos játssza. A cselédlányt Gáspár Kata alakítja. Az előadást Málnay Levente rendezi.

A bemutatóra február 3-án kerül sor a Pesti Magyar Színházban.

süti beállítások módosítása